Belebukott előválasztási szereplésébe a Momentum elnöke, Fekete-Győr András

Fekete-Győr Andrástól megvonta a bizalmat a Momentum küldöttgyűlése

Az ellenzéki előválasztás első fordulójában a miniszterelnök-jelöltek versenyében utolsó helyen szereplő politikustól pártja küldöttgyűlése a vasárnap esti szavazáson megvonta a bizalmat. A Momentum hat elnökségi tagja továbbra is folytatja a munkáját, az elnöki pozícióra pedig hamarosan tisztújítás írnak ki.

Mint arról a Szabad Európa is beszámolt, Fekete-Győr András az ellenzéki előválasztás első fordulójában az 5. helyet érte el a miniszterelnök-jelölti versenyben, a szavazók mindössze 3,4 százaléka voksolt rá.

A párt honlapján olvasható közlemény szerint Fekete-Győr András a miniszterelnök-jelölti előválasztási szereplése után bizalmi szavazást kért a Momentum Küldöttgyűlésétől, amelynek többsége vasárnap amellett döntött, hogy új vezetéssel kell belevágni a választási kampány következő szakaszába.

Ehhez kapcsolódóan: A tárgyalásokon érvényesült a régi pártok előnye – Fekete-Győr András a Momentum esélyeiről

Fekete-Győr András ezt elfogadta és azonnali hatállyal beadta lemondását, a hat elnökségi tag azonban a közlemény szerint továbbra is folytatja a munkáját, az elnöki pozícióra pedig hamarosan tisztújítás írnak ki.

Orosz Anna veszi át a Momentum vezetését

Ez már Kerpel-Fronius Gábornak, a párt XIII. kerületi elnökének Facebook-bejegyzéséből derül ki. Orosz Anna alelnök ügyvezetőként viszi majd az elnöki teendőket – írja a politikus, aki szerint az idei miniszterelnöki kampány a várakozásokhoz képest mind minőségében, mind eredményében kudarc volt.

Kerpel-Fronius Gábor arról is ír posztjában, hogy Fekete-Győr András, aki öt és fél éven át volt a Momentum elnöke, más pozícióban folytatja a munkát a közösségért.

A 24.hu úgy tudja, hogy a vasárnap esti bizalmi szavazáson, amelyet kedden kért maga ellen a politikus, csupán a tagság néhány százaléka vett részt, így az nem tükrözheti a teljes tagság véleményét.

A Telex arról ír, hogy Fekete-Győr egy október 1-jén egy háttérbeszélgetésen még azt mondta, nem tervez lemondani, a Momentum közössége majd értékeli a munkáját.

Ehhez kapcsolódóan: Van realitása Márki-Zay Péternek Dobrev Klára ellenfeleként? – kampányszakértőnk válaszol