Eltemették XVI. Benedeket, tízezrek búcsúztatták a német pápát

Bíborosok az emeritus pápa temetésén a Vatikánban 2023. január 5-én

Ferenc pápa vezette csütörtökön a Szent Péter téren a gyászmisét elődjéért, a néhai XVI. Benedek pápáért, aki szombaton hunyt el, 95 éves korában.

Több mint hatvanezer ember vett részt az eseményen. Hivatalos delegáció érkezett Olaszországból és Benedek, a korábbi Joseph Ratzinger érsek szülőhazájából, Németországból. Más vezetők, köztük Belgium királya és királynéja, valamint körülbelül 13 állam- vagy kormányfő magánszemélyként vett részt a temetésen. A legtöbb országot vatikáni nagykövete képviselte.

Menet és imádságok

Benedek holttestét a felravatalozás szerda esti befejezése után cipruskoporsóba helyezték, amelyet néhány közeli tanácsadója, köztük egykori titkára, Georg Gänswein érsek jelenlétében zártak le. Ott voltak háztartásának más tagjai is, akik akkor szolgálták, amikor hatszáz év után első pápaként 2013-ban lemondott a katolikus egyház vezetéséről.

A koporsóban olyan tárgyakat helyeztek el, mint pápai és püspöki szerepét jelképező ruhák, valamint a pápasága idején vert érmék, illetve egy ólomcső egy latin nyelvű oklevéllel, amely felsorolja pápasága legfontosabb eseményeit.

Reggel 8 óra 45 perckor a pápai uraknak nevezett laikus kísérők kivitték a koporsót a bazilikából, és a Szent Péter tér felőli lépcsőre helyezték. A hívek mintegy 45 percen keresztül imádkozták a rózsafüzért.

Ehhez kapcsolódóan: Felravatalozták XVI. Benedeket a Vatikánban

Gyászmise

A Ferenc pápa vezette temetési mise 9:30-kor kezdődött. Az elején a pápa a koporsó előtt ült, szemben a tömeggel. A bevezető szertartással egy időben kezdte énekét a Sixtus-kápolna kórusa.

A pápa ezután leült egy székre az oltár mellett, és onnan vezette a misét. Az idő jelentős részében ülve maradt térdproblémái miatt, amelyek megakadályozzák, hogy túl sokáig álljon. A misét Giovanni Battista Re olasz bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja celebrálta.

A szentbeszédet Ferenc mondta az istentiszteleten, amelyen százhúsz bíboros, négyszáz püspök és csaknem négyezer pap misézett együtt.

A szentmise végén Ferenc elmondta a „végső ajánlást és búcsút”, arra kérve Istent, hogy „vigasztalja meg az egyházat”.

A gyászmise liturgiája többnyire az uralkodás közben meghalt pápák esetében alkalmazott liturgián alapul kisebb módosításokkal, főként néhány imában és olvasmányban.

Az egyik imádságban Benedekért és Ferencért egyaránt könyörögtek Istenhez.

A szentmise vége felé Ferenc szenteltvizet hintett a koporsóra, és tömjént lóbált felette.

Ezt mondta latinul: „Kegyes Atyám, irgalmasságodba ajánljuk Benedek emeritus pápát, akit Péter utódjává és az Egyház pásztorává, igéd rettenthetetlen hirdetőjévé és az isteni titkok hűséges szolgájává tettél.”

A kórus ezután latinul ezt énekelte: „Az angyalok vezessenek a paradicsomba, jöjjenek a mártírok, fogadjanak be, és vigyenek be a szent városba, az új és örök Jeruzsálembe.”

Ferenc pápa XVI. Benedek koporsójánál a vatikáni Szent Péter téren 2023. január 5-én

Magánszertartás és temetés

A cipruskoporsót ezután visszavitték a székesegyházba egy zárt körű szertartásra, amelynek során lepecsételték és szalagokba tekerték.

Ezután egy cinkkoporsóba helyezték, azt leforrasztották, majd mindkét koporsó egy nagyobb fakoporsóba került.

Benedeket kívánságának megfelelően ugyanazon a helyen, a Szent Péter-bazilika alatti kriptában helyezték örök nyugalomra, ahol eredetileg II. János Pál pápát is 2005-ben, mielőtt holttestét 2011-ben a székesegyház egyik kápolnájába vitték át.

Készült a Reuters összefoglalójának felhasználásával.