Enyhül a feszültség Izraelben az igazságügyi reform felfüggesztése után

Jelképes tüntetés a diktatúra ellen Izraelben A szolgálólány meséje-jelmezekben 2023. március 28-án

Az izraeli miniszterelnökkel szemben álló politikai frakciók kedden megkezdték a tárgyalócsoportok felállítását, miután Netanjáhú felfüggesztette vitatott tervét az igazságszolgáltatás átalakításáról, amely példátlan utcai tiltakozásokat és spirálisan terjedő belpolitikai válságot indított el.

A kompromisszum azonban bizonytalannak tűnik, továbbra is fennáll ugyanis a patthelyzet az alapvető kérdés körül, hogy milyen ország legyen Izrael – és úgy tűnik, hogy az álláspontok csak még merevebbé váltak. A héten fokozódtak a három hónapja folyó tüntetések az átalakítási terv ellen, Izrael legnagyobb szakszervezete általános sztrájkot hirdetett, ami káoszhoz vezetett, az ország nagy része leállt. A helyzet a gazdaság megbénulásával fenyegetett.

Netanjáhú hétfő este főműsoridőben tartott beszédében beismerte, hogy megosztottság gyötri az országot, és egy hónapos halasztást jelentett be a törvényhozásban.

Azt mondta, „el akarja kerülni a polgárháborút”, és kompromisszumra törekszik a politikai ellenfelekkel. Netanjáhú azután beszélt, hogy több tízezer ember tüntetett Jeruzsálemben a parlament épülete előtt.

Bejelentése csillapítani látszik a feszültségeket, amelyek a több hónapos nyugtalanságot szították, de nem tudja kezelni azokat a mögöttes problémákat, amelyek polarizálják az izraelieket. Netanjáhú az izraeli történelem legjobboldalibb kormányát vezeti, és szövetségesei megfogadták, hogy törvénybe iktatják az átalakítást.

Ehhez kapcsolódóan: Kerüljék Netanjáhút – kéri a világ vezetőit a volt izraeli miniszterelnök

Senki nem látszik igazán engedni

A telefonhívások árja, amely Netanjáhú bejelentését követően indult a rivális ellenzéki vezetők között, egészen kedd délelőttig tartott: több munkacsoportot is felállítottak, miközben a tüntetések elcsitultak, és Izrael legnagyobb szakszervezete leállította az általa meghirdetett általános sztrájkot.

„Amikor lehetőség nyílik a polgárháború elkerülésére párbeszéd révén, én miniszterelnökként időt szakítok a párbeszédre” – mondta Netanjáhú beszédében. Azt ígérte, hogy a parlament április 30-án kezdődő nyári ülésszakán „széles körű konszenzusra” jutnak.

Jichák Hercog, az ország névleges hatalommal bíró elnöke azt mondta, hogy a törvényhozói villámakció felfüggesztése „helyes dolog”, és felajánlotta, hogy felügyeli a tárgyalócsoportokat. Külön-külön beszélt telefonon Netanjáhúval, Jaír Lapid ellenzéki vezetővel és Beni Ganccal, a Nemzeti Egység párt elnökével – közölte hivatala.

„Itt az idő az őszinte, komoly és felelősségteljes megbeszélésekre, amelyek hathatósan megnyugtatják a kedélyeket és elfojtják a lángokat” – mondta Herzog.

Az ultranacionalista Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter, aki a csomag gyors elfogadtatását szorgalmazta, közölte, hogy a törvények „át fognak menni”, bár tiszteletben tartja a halasztást. „Senki sem fog ránk ijeszteni” – írta Twitteren.

Mi a tét?

Bírálói szerint a törvénycsomag megzavarná az országban a fékek és ellensúlyok rendszerét. A tiltakozók megfogadták, hogy fokozzák a tüntetéseket.

Az átalakítás a korrupció vádjával bíróság elé állított Netanjáhúnak és szövetségeseinek adná a végső szót az ország bíráinak kinevezésében, ezenkívül felhatalmazást adna a kormányfő szövetségesei által ellenőrzött parlamentnek a legfelsőbb bíróság határozatainak hatályon kívül helyezésére, és korlátozná a bíróságot a törvények felülvizsgálatában.

Netanjáhú azzal érvelt, hogy a nem választott bírákból álló liberális és túlzottan beavatkozáspárti bíróság megfékezéséhez szükség van az átalakításra. Ám ellenfelei szerint a csomag túl sok hatalmat összpontosítana Netanjáhú szövetségeseinek kezében. Azt is mondják, hogy egy büntetőjogi per vádlottjaként összeférhetetlenség áll fenn a kormányfő esetében.

Ehhez kapcsolódóan: Izraeli főügyész: Netanjáhú megsértette az összeférhetetlenségi szabályozást

Megkönnyebbülés

Az izraeli társadalom és a kormányok nagy része világszerte elítélte az átalakítást. Üzleti vezetők, csúcsközgazdászok és korábbi biztonsági főnökök egyaránt szembeszálltak a tervvel, mondván, hogy az önkényuralom felé mozdítja el az országot. Vadászpilóták és tartalékos katonák azzal fenyegetőztek, hogy nem jelentkeznek szolgálatra, az ország fizetőeszköze, a sékel pedig meggyengült.

Emberek tízezrei, nagyrészt világi, középosztálybeli izraeliek vettek részt rendszeresen az átalakítás ellen szervezett tüntetéseken.

Izrael palesztin polgárai jórészt csatlakoztak a tiltakozáshoz. Sokan közülük azt mondják, hogy az izraeli demokrácián foltot ejt a ciszjordániai testvéreik feletti katonai kormányzás és az őket érő diszkrimináció.

A nagy problémák megoldatlansága ellenére az izraeli és külföldi tisztviselők megkönnyebbülésüknek adtak hangot, amiért a szünet némi időhöz juttatja őket.

„Hála istennek, jól aludtam éjjel – mondta Tom Nides, az Egyesült Államok nagykövete kedden az Izraeli Hadsereg rádiójában. – Ma reggel optimista vagyok, és örülök a lépésnek.”

Ehhez kapcsolódóan: Joe Biden aggodalmát fejezte ki az izraeli igazságügyi reformmal kapcsolatban
Készült az AP beszámolójának felhasználásával.