Észak-Korea rabszolgamunkával finanszírozhatja fegyverkezési programját

Kim Dzsongun valamikor 2020 májusában, ismeretlen helyen, a Munkáspárt Központi Katonai Bizottságának ülésén.

Észak-Korea politikai foglyok, köztük gyerekek rabszolgamunkájával finanszírozza nukleáris és rakétafejlesztési programjait – közölte egy dél-koreai emberi jogi szervezet.

Az Állampolgári Szövetség az Észak-Koreai Emberi Jogokért (NKHR) nevű, szöuli székhelyű szervezet jelentése szerint összetett kapcsolat áll fenn az észak-koreaiak kizsákmányolása, illetve az exportra szánt áruk előállítása és a fegyverkezési programok között.

Mint írták, Phenjan „piramisjátékszerű” mechanizmust működtet a börtöntáborokban fogva tartottak számára a szén kitermelésének és más áruk előállításának fokozása érdekében. A szakértők megállapításai mélyebb betekintést engednek abba, hogy ezen börtönök miként járulnak hozzá a rezsim kétes szénkereskedelmi hálózatának működéséhez, miután az ENSZ megtiltotta az országnak egyebek mellett, hogy szenet, vasércet, ólmot, ruházati cikkeket és halat adjon el külföldön, így korlátozva a ballisztikus rakéták és atomfegyverek fejlesztésére rendelkezésre álló forrásokat.

Ehhez kapcsolódóan: Észak-koreai hekkerek próbálták ellopni a Pfizer-vakcina titkát

Börtöntáborok a bányák mellett

Bizalmas ENSZ-jelentések szerint a szankciók ellenére Észak-Korea csaknem 200 millió dollár értékben exportált tiltott árukat 2017-ben. Ebben jelentős szerepe lehetett a friss értékelés szerint az „állami fenntartású rabszolga-rendszernek”.

Az NKHR arról számolt be megszökött foglyokkal készített interjúk, illetve műholdfelvételek alapján, hogy az exportkvótákat a titkosrendőrség által fogva tartott férfiak, nők és gyerekek rabszolgamunkájának segítségével teljesítik.

Becslések szerint Észak-Koreában mintegy 200 ezer embert őrizhetnek munkatáborokban, amelyek gyakran bányák közelében találhatók. A rabok gyakran kínzás, nemi erőszak, éheztetés, kényszermunka, illetve embertelen bánásmód áldozatai.

A 18-as tábor például egy szénbánya mellett van, ahol 2016-ban legkevesebb nyolcmillió tonna szenet termeltek ki.

Ehhez kapcsolódóan: Ismét közös rakétaprogramon dolgozik Irán és Észak-Korea
Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!