Herczog Mária: Amit ma elvárnak a nevelőszülőktől Magyarországon, az teljesíthetetlen

Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember

A bicskei gyermekotthonban történtek arra is rámutatnak, hogy egy traumatizált gyermek sokkal kevésbé tartja az újabb megpróbáltatásokat természetellenesnek. A gyerekek közötti erőszak nagyon elterjedt az intézetekben, sokszor az áldozatokból elkövetők lesznek – mondta a Szabad Európának Herczog Mária szociológus.

A gyermekvédelmi szakember úgy látja, hogy nincsenek felelősök, ebben a rendszerben senki sem számonkérhető. „Hetek óta beszélünk a kegyelni ügyről, a bicskei gyermekotthonban történtekről és az ezek mentén felmerült kérdésekről, de nem látom, hogy a média megszólaltatta volna a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, a Belügyminisztériumot vagy a Kulturális és Innovációs Minisztériumot, hogy ők hogy látják a gyermekvédelem helyzettét, mit szólnak ehhez a történethez, és mi fog történni” – fogalmazott Herczog Mária.

Ehhez kapcsolódik: Interjú Kuslits Gábor gyerekvédelmi szakemberrel

Interjúnkban arra is felhívta a figyelmet, hogy hiányzik az átlátható panaszvédelmi rendszer, amelyen keresztül a gyerekek segítséget kérhetnének, és nincs független szakértői monitorozás, amellyel láthatóvá válna, mi történik a bentlakásos otthonokban.

Ehhez kapcsolódik: A bicskei gyermekotthon volt nevelője az áldozatokról és az elkövetőkről

Magyarországon a gyerekek legkevesebb egyharmadát anyagi okok, szociális nehézségek miatt emelik ki a családjából, ami a törvények szerint tilos lenne. Amit pedig elvárnak a nevelőszülőktől, az teljesíthetetlen – mondja a szakember.

„Aki ma a gyermekvédelemben munkát vállal, az vagy hős, vagy maga is súlyos, sokszor egzisztenciális problémával küszködik. Nemritkán halljuk, hogy valaki azért vállal csak éjszakás műszakot, mert nincs rendes lakhatási lehetősége.”

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg:

Your browser doesn’t support HTML5

Herczog Mária: Amit ma elvárnak a nevelőszülőktől Magyarországon, az teljesíthetetlen