Hét év börtönt kaphat a hongkongi popsztár, rosszul buzdított szavazásra

Rendőrök érkeznek feloszlatni egy kezdődő tüntetést Hongkongban, 2014. november 26-án

A hongkongi Anthony Wong énekes ellen „korrupt magatartás” miatt emeltek vádat a helyi hatóságok, amiért 2018-ban két dala után is egy demokráciapárti jelöltre való szavazásra buzdított. Wong hét évet is kaphat, az említett jelölt már rég börtönben ül.

„Ez a szám a választásról szól, hogy van-e a társadalomnak lehetősége a választásra”

– konferálta fel Minden nap egy tiltott gyümölcs című slágerét Anthony Wong hongkongi énekes 2018. március 3-án. Egy demokráciapárti jelölt, Au Nok-hin választási kampánygyűlésén játszotta el a számot, miközben arra is biztatta a közönséget, hogy szavazzanak a jelöltre. Ez utóbbit egyébként kétszer is megtette.

Mindez annyiban érdekes most, hogy ezért hét évre börtönbe zárhatják, és forintban nagyjából 19 millióra is megbírságolhatják. Hongkongban ugyanis a Független Korrupcióellenes Bizottság (ICAC) mindezt „korrupt magatartásként” értékelte, és vád alá helyezte az 59 éves Wongot.

Au már rég börtönben

A 34 éves Au Nok-hin már április óta börtönben van illegális gyűlés szervezése miatt. Előbbiért tíz hónapot kell letöltenie, de őt is vád alá helyezték most az énekeséhez hasonló vádak alapján is. Anthony Wong egyébként híres demokráciapárti szereplő és LMTQI-aktivista a városállamban, dalai jó ideje be vannak tiltva Kínában.

Aut 46 híres helyi demokrata mellett zárták el idén a hongkongi hatóságok, a tavaly bevezetett szigorított nemzetbiztonsági szabályozásra hivatkozva.

Ehhez kapcsolódóan: Ismert és kevésbé feltűnő diktátorok társaságában Orbán Viktor - hasonlítsa össze őket!

Jellemzően az állam működésének felforgatásával vádolják őket, különösen a demokráciapárti tüntetésekről gondolja azt a Kína által kinevezett új vezetés, hogy az ilyesmi veszélyes az állam stabilitására.

Kína eltüntetné az autonómiát
A 2020-ban bevezetett törvény lehetővé teszi, hogy egyes, politikailag érzékeny ügyekben ne hongkongi, hanem kínai bíróság ítélkezzen. A törvény alapján például a szakadár tevékenységgel, felforgatással, terrorizmussal, a nemzetbiztonság veszélyeztetésével vádolt embereket kiadhatják Pekingnek. Sok hongkongi szerint a Kínából rájuk kényszerített törvény súlyosan sérti a városnak korábban ígért autonómiát, az egy ország, két rendszer elvét. Ezzel párhuzamosan Kína nyomást gyakorolt a hongkongi törvényhozásra és az autonómiapárti képviselőkre, akik nagyrészt lemondásra kényszerültek. Az azóta hatalomra juttatott Kína-párti hongkongi vezetés pedig megkezdte a korábbi demokratikus rendszer maradékainak felszámolását az új választási rendszer vezetésével.


Emellett eltávolítanák azokat is, akiket az új vezetés nem ítélt megfelelően hazafiasnak. A hongkongi törvényhozásban egyébként idén már nincs ellenzék, miután csökkentették a közvetlenül választható képviselők számát.

Ehhez kapcsolódóan: A rendőrség letartóztatta a hongkongi Apple Daily vezetőit

Eltüntethetnek embereket

Múlt pénteken kilenc év börtönre ítélték Tong Jing-kitet, egy 24 éves pincért terrorizmus és szeparatizmus vádjával. A vád szerint motorjával szándékosan nekihajtott egyszerre három rohamrendőrnek.

Eközben pedig egy zászlót is tartott, amelyen a „Szabadítsátok fel Hongkongot!” és a „Napjaink forradalma” jelszavak szerepeltek. Tong Jing-kit tárgyalását esküdtszék nélkül tartották meg a legfelsőbb bíróságon, olyan szabályok szerint, amelyek lehetővé teszik az egyes esetek kivételét a hongkongi közjogi rendszer alól, ha államtitkot kell megvédeni, külföldi erők érintettek az ügyben vagy ha az esküdtek személyes biztonságát védeni kell. A bírákat Carrie Lam, Hongkong kormányzója személyesen választja ki.

Az Amnesty International kelet-ázsiai régiós vezetője, Yamini Mishra szerint az ítélet jól mutatja a hongkongi nemzetbiztonsági törvény valódi célját. „Tong Jing-kit elítélése igazolja, hogy a nemzetbiztonsági törvény nemcsak arra szolgál, hogy félelmet keltsen a kormány kritikusaiban, hanem arra is, hogy eltüntesse őket” – mondta.

Ehhez kapcsolódóan: Kilenc évet kapott az autonómiapárti hongkongi tüntető

Készült a Reuters és az AFP híreinek felhasználásával.