Iráni béke-Nobel-díjas: Teherán az ellenőrzés erősítésére használhatja az Izraellel fennálló feszültséget

Sirin Ebádi

Sirin Ebádi attól fél, hogy az iráni kormány ürügyként használhatja fel a jelenlegi helyzetet arra, hogy még szigorúbban lépjen fel a másként gondolkodók ellen.

A 76 éves író, emberi jogi aktivista emlékeztetett rá, hogy az iráni papi vezetés korábban többször is „a néppel szemben vívott háborúja” igazolására használta a katonai konfrontációkat, konfliktusokat.

Példaként hozta fel az 1980–1988-as iráni–iraki háborút, amikor a hatóságok a vádak szerint politikai foglyok és ellenzékiek ezreit végezték ki.

Az utóbbi napok kölcsönös támadásai nyomán felerősödtek azok a félelmek, hogy háború törhet ki Irán és Izrael között.

A zsidó állam április 19-én csapást mért az iszlám köztársaságra, miután Irán példátlan módon egy héttel azelőtt több száz rakétát és drónt lőtt ki Izraelre, megtorlásként egy április 1-jei, hét iráni katona halálát okozó, Szíriában elkövetett támadásra.

Ehhez kapcsolódóan: Elemzés: Izrael korlátozott iráni válaszcsapásának célja a feszültség csillapítása lehetett

„Attól függetlenül, hogy kirobban-e a háború Izraellel, mi mindig háborúban álltunk: gazdasági háború, háború az iráni nép ellen, háború a nők ellen, háború Izrael ellen, háború az Egyesült Államok ellen” – mondta Ebádi, aki az 1979-es iszlám forradalom óta Iránban uralkodó papi rendszer határozott bírálója.

A korábban emberi jogi ügyvédként dolgozó, régóta emigrációba kényszerült nő kitért a hidzsábviselést megtagadó nőkkel szembeni fellépés szigorítására. Sokak szerint az iráni rendőrök túlzott erőszakkal lépnek fel az öltözködési szabályokat megsértő nők ellen.

Mahdieh Golru egy politikai fogollyal, Vahid Lalipurral

A béke-Nobel-díjas Ebádi ennek kapcsán aláhúzta, hogy az „igazi háború” az iráni városok utcán zajlik.

Ezzel az utóbbi évek tüntetéseire utalt, amelyek során tömegek követelték a papi irányítás végét, így nagyobb szabadságot.

Ehhez kapcsolódóan: A Nobel-díjas Ebádi szerint visszafordíthatatlan Irán „forradalmi folyamata”

A Svédországban élő iráni politikai aktivista, Mahdieh Golru ugyancsak attól tart, hogy Teherán a még szigorúbb fellépés igazolására használhatja fel a helyzetet.

Aláhúzta: az emberek jogai, illetve a szabadság és a demokrácia iránti vágyuk lehetne az egyik legnagyobb áldozata egy Irán és Izrael közötti háborúnak.

Az elmúlt években számos emberi jogi aktivistát, újságírót és ügyvédet börtönöztek be az országban.