Koalíció: A németeknél ezentúl hármasban tangóznak majd

A német Szociáldemokrata Párt hívei ünnepelve fogadják az exit pollokat 2021. szeptember 26-án. A SPD párszázalékos többséggel nyerte a szövetségi választásokat

Nincs igazán egyértelmű győztes, van két potenciális királycsináló, a Merkel nélküli jobbközép katasztrofálisan szerepelt, visszaestek a szélsőségesek, de ami a legfontosabb: valószínűleg karácsonyig vagy azután is tartanak majd a hosszú és elhúzódó koalíciós tárgyalások. Ezek a németországi szövetségi választások tanulságai.

Félreértés ne essék, az EU legnépesebb és gazdaságilag legerősebb tagállamában egyik pártnak sem volt igazán oka az örömre a tegnapi szavazás után. Persze a szociáldemokraták (SPD) a szavazatok közel 26 százalékával az első helyen végeztek, és a mérleg nyelvét elbillentve 1,6 százalékponttal (vagyis tíz képviselővel) megelőzték fő riválisukat, az elmúlt négy év koalíciós partnerét, a konzervatív CDU/CSU-t. Egy olyan párttól, amelyről hónapokkal ezelőtt még azt mondták, haldoklik, ez elképesztően jó eredménynek számít.

A szocdemek javítottak a 2017-ben elért siralmas eredményen, így valószínűnek tűnik, hogy tizenhat év után Olaf Scholz, az SPD kancellárjelöltje és jelenlegi pénzügyminisztere veheti át a hatalmat Angela Merkeltől. A közvélemény-kutatók szerint Scholz kiemelkedően népszerű jelölt volt a kancellárjelöltek között. Mégis van egy olyan érzés, hogy ő és pártja is csak azért végzett az élen, mivel a körülöttük lévő többi jelölt valamiért még rosszabbul teljesített.

Ehhez kapcsolódóan: Gyurcsánnyal és Orbánnal is együttműködtek a német autógyártók

Csúnyán szerepelt a CSU és a CDU

A CDU/CSU a szavazatok mintegy negyedét kapta, ami minden idők legrosszabb eredménye. Míg Merkel mindig sok szavazatot gyűjtött be – 2005 óta négy egymást követő szövetségi választást nyert meg –, nem igazán készült fel túl jól a távozásra: a párt sodródik, Merkel utódja, Armin Laschet így állandó kihívásokkal szembesül. Elmúltak azok az idők, amikor a CDU/CSU az SPD-vel együtt az összes szavazat felét vagy annál is több szavazatot szerzett.

Közben nem úgy tűnik, hogy van olyan harmadik párt, amely valóban erőként lépett volna fel a német politikában. A Zöldek közel 15 százalékkal a harmadik helyen végeztek, és ezzel majdnem megduplázták négy évvel ezelőtti eredményüket. Ugyanakkor a választási kampány során voltak olyan időszakok, amikor a közvélemény-kutatások azt jelezték, hogy a párt 25 százalék feletti támogatottsággal az élen fog végezni.

Németország – A Kereszténydemokrata Unió (CDU) támogatói és tagjai nézik a televízióban közvetített exit pollokat a Kereszténydemokrata Unió berlini székházában a német parlamenti választások után, 2021. szeptember 26-án

A kancellárjelölt, Annalena Baerbock ingatag teljesítménye bizonyára hozzájárult a harmadik helyezéshez. Nehéz nem úgy tekinteni a mostani voksolásra, mint hogy a Zöldek elszalasztottak egy talán soha vissza nem térő lehetőséget.

A fiatal szavazóknak nem jön be a két nagy monolit

Vagy mégis? A választások éjszakájának egyik legmegdöbbentőbb grafikonja szerint a fiatal szavazók elsöprő módon támogatták Zöldeket és a negyedik helyezett liberálisokat (FDP) a két másik hagyományos párttal szemben. Ez azt mutatja, hogy a jövő, legalábbis egyelőre, eme páros oldalán áll.

Most viszont okosan kell játszaniuk a kormánykoalíciós tárgyalásokon, amelyek már – diszkrét módon – a szavazás előtt megkezdődtek, hétfő után pedig látványosan felpörögnek.

Annalena Baerbock és Robert Habeck, a német Zöldek társvezérei egy választási partin. A fiatalok inkább rájuk és az üzletbarát FPD-re (szabad demokratákra) szavaztak

Ellenzékben lenni szinte mindig hasznos, mivel kevés felelősséggel jár, de most mind a liberálisok, mind a zöldek várhatóan kisebb partnerek lesznek egy nehézkesen mozgó hárompárti koalícióban, amely az évtized jelentős részében kormányozza majd az országot. A kisebb partnerek viszik el általában a balhét a balul elsült politikáért. Kérdezzék csak meg a szociáldemokratákat, akik hosszú ideig tartották életben Merkel kormányát, és akik ezért a választásokon óriási veszteségeket szenvedtek el.

Két kulcskérdés azonban továbbra is fennáll

Ezek: együtt tudnak-e működni a liberálisok és a zöldek? És ami még fontosabb, ha igen, akkor a CDU vagy az SPD által vezetett kormányt részesítik-e előnyben?

E két kérdésre időbe telik megtalálni a választ. Ezért készüljünk fel arra, hogy Németországot még jó ideig Angela Merkel ügyvezető kormánya fogja vezetni.

A távozó kancellár álmodozva beszélt arról, hogy csodálatos, utazásokkal és pihenéssel teli nyugdíjas éveket akar, de Berlinben sokan úgy gondolják, hogy erre csak jóval karácsony után kerülhet sor.

Bár az FDP és a Zöldek ugyanazokért a fiatalos városi szavazókért küzdöttek, sok tekintetben szöges ellentétben állnak egymással, nem utolsósorban gazdasági kérdésekben: az előbbiek feltűnően jobboldaliak, óvatosak és fegyelmezettek, míg az utóbbiak szívesen szórják a pénzt a sokak által baloldalinak tartott ügyekre.

A számok ellenére lehet még Jamaica-koalíció is

Sok kört kell majd itt négyszögesíteni. A Zöldek szívesen támogatnának egy szociáldemokraták által vezetett kormányt és egy úgynevezett jelzőlámpa-koalíciót (szocialista: vörös, liberális: sárga és a zöldek); ez a legvalószínűbb végeredmény.

A választók ezúttal inkább balra húztak, és a CDU/CSU-nak jól jönne néhány év ellenzékben töltött idő. A német politikában azonban már korábban is előfordult, hogy a győztes nem alakított kormányt.

Kanzler-Krimi, azaz magyar fordításban Kancellárthriller – A Bild német bulvárlap szalagcíme az első exit pollok után

Ezért lehetőség az úgynevezett Jamaica-koalíció, azaz a karibi ország lobogójának színeivel megegyező fekete-sárga-zöld, vagyis konzervatív-liberális-zöld szövetségi kormány. Ez a recept regionális szinten már meglehetősen jól működött.

Berlin most egy időre magába fordul

Mit jelent mindez a jövőre nézve? Bár nehéz megjósolni, két dolog egyértelmű.

Németország ezen a télen nem lesz sokat jelen a világszínpadon vagy az EU porondján, mert leköti majd a berlini alkudozás.

Másképp fogalmazva ez jó alkalom lesz az autokraták számára, hogy világszerte kártékonykodjanak.

Még váratnak magukra a gondtalan nyugdíjas évek Angela Merkel számára. A kancellár talán az új évig is ügyvezetőként kormányoz tovább. A magokból kirakott Merkel-kép egy koszovói művész, Alkent Pozhegu alkotása, és Gjakova városban látható

A jövőben azonban Németország továbbra is pragmatikus és megfontolt erő marad, amely EU-párti és NATO-párti mandátummal rendelkezik. A szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) a szavazatok 10,3 százalékát szerezte meg, ami több mint két százalékpontos veszteség 2017-hez képest, a szélsőbaloldali párt, a Die Linke pedig épphogy elérheti az ötszázalékos parlamenti küszöböt, vagyis eredménye majdnem a felére csökkent négy évvel ezelőtti szavazatszámához képest.

Lehet, hogy világszerte jól szerepelnek a populisták mindenféle árnyalatai, de Németországban a centrum nagyon is él és virul.

Ehhez kapcsolódóan: A „Merkeln” ragasztó, amely egyben tartotta Brüsszelt 
Van bármilyen észrevétele a cikkel kapcsolatban?
Mondja el véleményét a Szabad Európáról ebben a rövid kérdőívben: https://bit.ly/szabadeuropa-kerdoiv
Köszönjük!