Korán jön a karácsony, folytatódik a Brexit-háború

(Képünk illusztráció)

Tavaly karácsony későbe hajló estéjén ütötte nyélbe évekig húzódó veszekedések, fenyegetések és be nem tartott határidők után az Európai Unió és Nagy-Britannia a Brexit kereskedelmi megállapodását, amely végleg megpecsételte a válást. Ám a kedélyek most sem nyugodtak.

Remény volt rá, hogy az épp különvált Nagy-Britannia és a huszonhét tagú unió nyugodtabb vizek felé kormányozza kapcsolatait.

Felejtsük el.

Olyan keserű volt az epe, amelyet a diplomáciai küzdelem és a keserves válás felkavart, hogy két hónappal az idei karácsony előtt árulás és kétszínűség vádjával sértegetik egymást a felek.

Meg volt írva a csillagokban

„Ez kezdettől fogva meg volt írva a csillagokban – sóhajt Hendrik Vos professzor a Genti Egyetemről. – Sok volt az elvarratlan szál. Számos olyan téma van, amely állandóan problémákhoz vezet, mint például a halászat és az észak-írországi kereskedelem.”

A hal gazdaságilag parányi, de szimbolikusan jelentős ügye volt az, amely az utolsó pillanatig hátráltatta a kereskedelmi megállapodást. A halászat most is megosztó.

A héten Franciaország összehívja uniós partnereit, hogy közös álláspontra helyezkedjenek és szükség esetén együtt lépjenek fel, ha London nem ad több engedélyt a kis francia halászhajóknak, hogy közel ússzanak az Egyesült Királyság koronafüggőségeihez, Jersey-hez és Guernsey-hez, amelyek Franciaország normandiai partvidékének ölelésében fekszenek.

Kölcsönös sértegetések

A francia parlamentben Jean Castex miniszterelnök a múlt héten azzal vádolta meg Nagy-Britanniát, hogy megszegte halászatra vonatkozó ígéretét.

„A lehető legtisztábban látjuk, hogy Nagy-Britannia nem tartja tiszteletben a saját aláírását – mondta, hozzátéve: – csak azt akarjuk, hogy tiszteljék az adott szót.”

Egy olyan kapcsolatban, amelyben mindkét fél gyakorta pufogtat másikkal kapcsolatos közhelyeket, Castex elővette a több évszázados francia sértést, a „Perfidious Albiont”, ami olyan nemzetet jelent, amelyben soha nem lehet megbízni.

Európa-ügyi minisztere, Clément Beaune hétfőn este még hozzátette: „Az Európai Unió lelkiismeretesen végrehajtja az Egyesült Királysággal kötött megállapodást. Ugyanezt várjuk el Nagy-Britanniától is.”

Ehhez kapcsolódóan: Az EU patrióta Eb-döntője

Középpontban az északír protokoll

A Csatorna túlsó partján a Brexit támogatói a brit politikában és a médiában gyakran összeesküvőként ábrázolják az EU-t, akit mélyen sért, hogy az Egyesült Királyság a távozás mellett döntött, és mindent megtesz azért, hogy bürokratikus akadályokkal gátolja a Brexit sikerét.

A szakadás az egyre súlyosbodó harcban kristályosodott ki Észak-Írországért, az Egyesült Királyság egyetlen részéért, amelynek közös szárazföldi határa van egy uniós országgal. A Brexit-megállapodás legérzékenyebb és legvitatottabb része értelmében Észak-Írország továbbra is az EU árukereskedelmének egységes piacán marad, hogy elkerülje a „kemény” határ alkalmazását az uniós tagállam Írországgal.

Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság többi részéből Észak-Írországba szállított áruk egy részét vám- és határellenőrzésnek kell alávetni, annak ellenére hogy ugyanazon országhoz tartoznak.

A rendeletek célja, hogy megakadályozzák a Nagy-Britanniából származó áruk belépését az EU vámmentes egységes piacára, miközben nyitott határt tartanak fenn az ír szigeten – ami az északír békefolyamat alappillére.

Kolbászháború

Az Egyesült Királyság kormánya hamar panaszkodni kezdett arra, hogy az intézkedések nem működnek, a szabályok és korlátozások megterhelő bürokráciára kötelezik a vállalkozásokat. A harcias metaforákban soha nem szűkölködő 2021 már „kolbászháborút” hozott. Nagy-Britannia arra kérte az EU-t, hogy szüntesse meg a feldolgozott brit húskészítmények, így a kolbászok beviteli tilalmát Észak-Írországba.

Az észak-írországi brit unionista közösség ugyanakkor azt állítja, hogy a Brexit-megállapodás aláássa a békefolyamatot, mert gyengíti Észak-Írország kapcsolatait az Egyesült Királyság többi részével.

Nagy-Britannia azzal vádolja az EU-t, hogy szükségtelenül „purista” az északír protokoll néven ismert megállapodás végrehajtásában, és azt mondja, jelentős változtatásokra van szükség ahhoz, hogy működni tudjon.

Ehhez kapcsolódóan: Pécs lakosságának megfelelő magyar akar brit földön maradni

London emeli a tétet

Az unió beleegyezett abba, hogy megvizsgálja a lehetséges változásokat és szerdán előterjeszti javaslatait. Ezt megelőzően Nagy-Britannia ismét emelte a tétet, és még elsöprőbb változtatásokat követel a közösen megtárgyalt megállapodásban.

David Frost, az Egyesült Királyság Brexit-minisztere a portugál fővárosban, Lisszabonban kedden arról beszélt, hogy az EU-nak véget kell vetnie annak, hogy az Európai Bíróság mondja ki a döntő szót az Észak-Írország kereskedelmét érintő vitákban.

Ez olyan követelés, amelyet nem nagyon valószínű, hogy az EU elfogad. Az unió legfelsőbb bíróságát az egységes szabadkereskedelmi piac csúcsának tekintik, és Brüsszel megfogadta, hogy nem ássa alá a saját rendjét.

Felfüggesztenék a megállapodást

„Senkinek sem lehet kétsége a helyzet komolyságát illetően” – mondta Frost Lisszabonban, arra ösztökélve az EU-t, hogy „mutasson ambíciót és hajlandóságot a protokoll középpontjában álló alapvető kérdések kezelésében”.

Frost azt tervezi, hogy ha rövid időn belül nem születik határozat, az Egyesült Királyság egy olyan záradékra fog hivatkozni, amely lehetővé teszi, hogy bármelyik fél kivételes körülmények miatt felfüggessze a megállapodást.

Ez fagypont alá hűtené az amúgy is sérelmekkel teli kapcsolatokat, és kereskedelmi háborúhoz vezethet Nagy-Britannia és az unió között, ami jobban fájna az Egyesült Királyság gazdaságának, mint sokkal nagyobb szomszédjáénak.

Ismétlődő minta

Egyes uniós megfigyelők szerint Nagy-Britannia követelése a bíróság felügyeletének megszüntetésére azt mutatja: nem gondolja komolyan, hogy működni hagyja a Brexit-megállapodást.

Simon Coveney ír külügyminiszter azzal vádolta Nagy-Britanniát, hogy „áthelyezi a játékteret” és elutasítja az uniós javaslatokat anélkül, hogy látná őket.

„Ezt az Európai Unióban újra és újra ugyanannak a mintának látják – az EU megpróbálja megoldani a problémákat, az Egyesült Királyság pedig elutasítja a megoldást, mielőtt még közzéteszik, és többet kér” – mondta Coveney.

Ehhez kapcsolódóan: Lehet, hogy nem jut el a pulyka a karácsonyi asztalra Angliában
Készült az AP tudósításának felhasználásával.