Több politikus is karanténba kényszerült Macron pozitív tesztje után

Emmanuel Macron francia elnök védőmaszkban a párizsi Elysee-palotában, 2020. december 16-án, amikor Portugália miniszterelnökével tárgyalt

Több európai vezető is karanténba vonult, miután tárgyaltak Emanuel Macron francia elnökkel, akinek csütörtökön pozitív lett a koronavírus-tesztje. Egy hétre elszigeteli magát mások mellett a belga és a spanyol miniszterelnök, és az OECD főtitkára is.

A francia miniszterelnök még csütörtökön közölte, hogy a koronavírus-fertőzés tüneteit észlelte magán, ezért leteszteltette magát a vírusra. Miután a teszt eredménye pozitív lett, lemondta a tervezett programjait, és egy hétre karanténba vonult. Macronnak a híradások szerint enyhe tünetei vannak, dolgozik, a belföldi egyeztetéseken azóta videokonferencia keretében vesz részt.

Ehhez kapcsolódóan: Macron: nem vagyunk Magyarország vagy Törökország

Külföldi és francia politikusok is karanténba kerültek

Egyelőre nem tudni, Macron hol kapta el a vírust, azonban nem sokkal a diagnózis előtt, december 10-én részt vett az Európai Unió vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozóján, december 14-én pedig ott volt az OECD-országok kormánytagjainak gyűlésén. A hírre több külföldi politikus szintén bejelentette, hogy karanténba vonul, amíg várja a koronavírus-teszt eredményét.

A BBC szerint Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök első tesztje negatív lett, ennek ellenére karanténban dolgozik tovább a következő egy héten, csakúgy, mint a Micheál Martin ír kormányfő.

A portugál miniszterelnök, António Costa, miután szerdán együtt ebédelt Macronnal, visszavonta hivatalos programjait, és a teszteredmények megérkezéséig karanténban lesz. Szintén karanténba vonult az OECD főtitkára, valamint Angel Gurría, Alexander De Croo belga és Minister Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök is.

Szerver hiba

Nem ezt akartuk megmutatni Önnek. Elnézését kérjük, az URL-t elküldtük a webes csapatunknak vizsgálatra.

Please use Search above to see if you can find it elsewhere

A francia politikusok közül Jean Castex miniszterelnök és Richard Ferrand, a parlament házelnöke találkozott a napokban Macronnal, ezért ők szintén karanténba vonulnak. Castex (akinek negatív lett a tesztje) lett volna egyébként az, akinek csütörtökön hivatalosan a parlament elé kellett volna terjesztenie a koronavírus elleni oltóprogramról szóló törvényt. Helyette Olivier Véran egészségügyi miniszter nyújtotta be az intézkedésről szóló csomagot.

Jövő őszig is érvényben maradhatnak egyes korlátozások

Korábban Franciaország volt az egyik, a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ország Európában. November óta már jelentősen csökkennek az esetszámok és a halálozások száma, ezért a héten már enyhítették a járványügyi korlátozó intézkedéseket.

Az újranyitás még messze nem teljes, továbbra is érvényben van például a kijárási tilalom este 8 órától, és most is zárva tartanak a kávézók és éttermek. Újra engedélyezték viszont az utazást Franciaország régiói között, és megnyitották a határokat a járvány szempontjából biztonságosnak ítélt országok lakosai, köztük az összes uniós állampolgár előtt.

Ehhez kapcsolódóan: Ezért tart sokáig a vakcinák európai engedélyeztetése

Franciaországban eddig közel 60 ezren haltak meg a koronavírus-járvány miatt, a fertőzöttek száma összesen 2,43 millióra tehető. Jean-François Delfraissy vezető francia immunológus a héten úgy nyilatkozott, az összes korlátozó intézkedést csak jövő őszre lehet biztonságosan feloldani, hiszen várhatóan nagyjából eddigre sikerül beoltani a veszélyeztetett emberek nagy részét.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!