Megváltozhattak Putyin céljai Ukrajnában egy orosz jelentés alapján

Vlagyimir Putyin orosz elnök (középen), Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter (jobbra) Valerij Geraszimov vezérkari főnök kíséretében

Az orosz védelmi minisztérium március 25-én közölte, hogy az ukrajnai katonai művelet első szakasza nagyrészt befejeződött, és most a kelet-ukrajnai szakadár régiók teljes „felszabadítására” összpontosít. Továbbra sem egyértelmű, mi a hadművelet végcélja azután, hogy nem sikerült elérni a remélt gyors sikert.

Az orosz hadügyminisztérium jelentéséből a Reuters arra következtet, hogy Oroszország az eredetinél korlátozottabb célokat próbál elérni Ukrajnában, miután a háború első hónapjában heves ukrán ellenállásba ütközött. Az orosz hírügynökségeken megjelent közleményben a minisztérium a szakadár területeken elért előrehaladást hangsúlyozta, közlésük szerint az oroszok által támogatott szakadárok jelenleg Luhanszk régió 93 százalékát és Donyeck 54 százalékát ellenőrzik (a két régiót nevezik együttesen Donbásznak).

Ehhez kapcsolódóan: A kilőtt orosz rakéták hatvan százaléka is meghibásodhatott az amerikaiak szerint

A minisztérium közölte, hogy nem zárja ki a blokád alá vont ukrán városok megrohamozását, és azt is, hogy Oroszország azonnal reagálna egy légtérzár kialakítására Ukrajna felett.

Kétféle haditerv

Oroszország február 24-én több tízezer katonával támadta meg Ukrajnát, a művelet célja hivatalosan az ukrán védelmi erők lefegyverzése és a Moszkva által veszélyes nacionalistáknak nevezett személyek (a választott kijevi kormány) eltávolítása volt. Az ukrán erők kemény ellenállást tanúsítottak az invázióval szemben, a Nyugat átfogó szankciókat vezetett be Oroszország ellenében, hogy rákényszerítse az agresszió beszüntetésére.

Az orosz hadügyminisztérium pénteken közölte, hogy a művelet addig folytatódik, amíg az orosz erők nem teljesítik a kitűzött feladataikat, de azt nem részletezték, melyek ezek. Azt ugyanakkor közölték, hogy az orosz hadsereg kétféle hadművelet végrehajtását fontolgatja, az egyik Ukrajna egész területére kiterjed, a másik viszont csak Donbászra korlátozódik.

Ehhez kapcsolódóan: A zsákmányolt orosz tankokkal együtt az ukránoknak több tankjuk lehet már, mint a háború kezdetén