Miért tekint nemzetbiztonsági veszélyként a TikTokra az Egyesült Államok?

Su Zsi Csu az amerikai kongresszusi meghallgatáson Washingtonban 2023. március 23-án

Az amerikai törvényhozásban öt órán át bombázták kérdésekkel a kínai vállalat vezérigazgatóját az adatvédelemmel és a káros tartalmakkal kapcsolatban. Több képviselő is a népszerű videómegosztó betiltását szorgalmazta.

A szingapúri születésű Su Zsi Csu leszögezte, hogy a vállalat rendkívül fontosnak tartja a felhasználók adatainak védelmét, illetve bagatellizálni próbálta a társaság Kínához fűződő kapcsolatait, így próbálva elejét venni az esetleges tiltólistára helyezésnek.

Republikánus és demokrata párti törvényhozók is kitartóan faggatták a vezérigazgatót egyebek mellett a TikTok moderálási gyakorlatáról, adatvédelmi terveiről és korábbi, újságírók elleni kémkedési ügyéről.

Miért tekinti fenyegetésnek Washington a TikTokot?

A több mint 150 millió amerikai felhasználóval rendelkező TikTok teljes egészében a ByteDance kínai IT-cég tulajdonában áll, amely így egymagában felelős a vezetői kinevezésekért.

A ByteDance székhelye Peking északnyugati, több egyetemnek és startupcégnek is otthont adó Hajdan kerületében van, azonban a Kajmán-szigeteken van bejegyezve. A hasonló konstrukció gyakori a kínai magánvállalatoknál.

A Csang Ji-ming üzletember által 2012-ben alapított társaság értékét mára 220 milliárd dollárra becsülik, ami csaknem fele a 2021-ben jegyzett négyszázmilliárd dollárnak. A kínai információtechnológiai vállalatok értéke jelentősen zuhant, amióta a kommunista párt különböző intézkedésekkel szigorította a szektor feletti ellenőrzést.

A nyugati kormányok attól tartanak, hogy az illetékes kínai szervek a felhasználók adatainak átadására kényszeríthetik a ByteDance-et, így érzékeny információk kerülhetnek a hatóságok birtokába. Ezt Kína tagadja, és a vállalat is arról számolt be, hogy még soha nem tett és nem is tenne ilyet.

A ByteDance hangsúlyozta: részvényei hatvan százaléka Kínán kívüli befektetők, például az amerikai Carlyle Csoport, a Kohlberg Kravis Roberts és a japán SoftBank Csoport birtokában van. A munkavállalók és az alapítók húsz-húsz százalékot birtokolnak.

A TikTok és a ByteDance közötti kapcsolat bizonyos részletei a kívülállók számára nem átláthatók.

Ehhez kapcsolódóan: Elutasította a TikTok kínai tulajdonosa a platform eladását

Mely kínai előírások aggasztják a nyugati kormányokat?

A 2017-es kínai nemzeti hírszerzési törvény kimondja, hogy minden szervezetnek együtt kell működnie az állami titkosszolgálatokkal, míg a 2014-es elhárítási törvénybe az van belefoglalva, hogy „az érintett szervezetek nem utasíthatják vissza” a bizonyítékgyűjtést egy nyomozás céljából.

Mivel a TikTokot tulajdonló ByteDance kínai vállalat, így nagy valószínűséggel kötnék ezek a szabályok, amennyiben a hatóságok adatok átadására utasítanák.

A jogszabályok ráadásul csupán a Kínai Kommunista Párt (KKP) erős kontrolljának egyetlen dimenzióját jelentik. A KKP hatalmának nincsenek jogi korlátai. A hatóságok engedélyek visszavonásával, különböző vizsgálatok lefolytatásával és más büntetésekkel is fenyegethetnek, így együttműködésre kényszerítve a kelet-ázsiai országban működő cégeket.

A párt gyakran informális iránymutatásokat is alkalmaz. Emellett arra is van sok példa, hogy a kormány úgy szerez közvetlenebb irányítást egy cég felett, hogy beülteti saját embereit az igazgatótanácsba.

Mindezen eszközökkel a KKP jelentősen szigorította az IT-vállalatok feletti ellenőrzését, és a szolgálatába állította őket saját céljai elérése érdekében.

Ehhez kapcsolódóan: Hasonló és eltérő gondok a Facebook és a TikTok szigorodó szabályozása mögött

Köteles lenne a TikTok átadni az adatokat még a Texas-projekt mellett is?

A TikTok ígéretet tett az amerikai felhasználók adatainak védelmére azáltal, hogy azokat egy külső fél, az Oracle szerverein tárolja – ez a konstrukció Texas-projektként vált ismertté. A vezérigazgató kijelentette, hogy ezentúl minden új amerikai felhasználói adatot az Egyesült Államok területén fognak tárolni, a korábbiakat pedig még idén törlik.

Ezzel Csu állítása szerint az amerikai adatok Kína hatókörén kívülre kerülnek, így nem kell attól tartani, hogy a ByteDance-et információk átadására kötelezik Pekingből.

A vállalat decemberben elismerte, hogy négy alkalmazottja újságírók, illetve hozzájuk köthető emberek adataihoz fért hozzá, amikor egy adatszivárgási ügyben nyomoztak. Csu aláhúzta, hogy a ByteDance egyes kínai dolgozói még mindig hozzáférhetnek bizonyos amerikai adatokhoz, de a Texas-projekttel ennek vége lesz.

Ezt megelőzően, novemberben a TikTok európai adatvédelmi vezetője közölte, hogy néhány, Kínában dolgozó munkavállalójuk hozzáfér az Egyesült Királyságban, Svájcban, valamint az Európai Unióban élő felhasználók fiókadataihoz.

Ehhez kapcsolódóan: Egyelőre fellélegezhet a TikTok

Befolyással bír-e a Kínai Kommunista Párt a ByteDance-re?

A csütörtöki washingtoni kongresszusi meghallgatáson a képviselők számos kérdést szegeztek Csúnak azzal kapcsolatban, hogy milyen kapcsolatban van a ByteDance a KKP-val.

Jórészt kitért azon kérdések elől, amelyek a felsővezetők párttagságát firtatták, mindössze annyit árult el, hogy „maga az alapító nem tagja a kommunista pártnak, de nem ismerjük alkalmazottaink politikai szimpátiáját, mert nem kérdezzük”.

Azt pedig tagadta, hogy a vállalat gyakorlatilag a Kínai Kommunista Párt irányítása alatt állna, és azt az állítást is hamisnak nevezte, hogy a KKP az „aranyrészvényei” révén rendelkezik az igazgatótanács egyik széke felett.

Kínában az úgynevezett aranyrészvényekkel már egyszázalékos tulajdoni arány is elég ahhoz, hogy az állam komoly befolyást szerezzen vállalkozások felett.

„A kommunista párt nem rendelkezik szavazati joggal a ByteDance-ben” – hangoztatta Csu.

Mi az a Douyin, és milyen kapcsolatban áll vele a TikTok?

A Douyin a ByteDance rövid videók megosztására szolgáló platformja Kínában. Hasonló a TikTokhoz, a tartalmát azonban erősen korlátozza a hatósági cenzúra, így nem oszthatók meg például felforgatónak vagy pornográfnak minősített felvételek.

A KKP kiterjedt internetes szűrői miatt a legtöbb kínai felhasználó számára nem elérhető a TikTok, és a ByteDance szerint a TikToknak nincs is semmi köze a Douyint működtető leányvállalathoz.

Hogyan reagált Kína a TikTok-vezérigazgató washingtoni meghallgatására?

A közösségi médiában a reakciók többsége méltatta Csút, illetve azt, ahogy kezelte a neki szegezett kérdéseket az ellenséges környezetben.

Sokan bírálták az amerikai törvényhozókat, amiért „becsapós kérdésekkel” próbálták őt megvezetni, és gyakori volt annak a kínai mondásnak is az emlegetése, miszerint „Ha meg akarsz vádolni valakit, meg fogod találni a módját.”

Készült az AP tudósításának felhasználásával.