Az emberek hozzászokhattak a közösségi médián belül jobban terjedő álhírekhez, adatbiztonsági és más gondokhoz. Ennek nem kellene így lennie, bár tényleg nem egyszerű jól szabályozni. Az EU most szigorítani kezdett a politikai hirdetések kapcsán, kár, hogy ez a magyarországi helyzeten várhatóan nem sokat fog segíteni. Az EU-n belül is óriásira növekedett TikTok viszont a külső megfigyelés lehetősége miatt néz szembe egyre több helyen betiltással.
Uniós szabályozási változások előtt állnak a Magyarországon legnépszerűbb közösségimédia-platformok: a Facebook és az Instagram párosa, a YouTube és a TikTok is. Az új szabályozás ötödik éve csiszolódik, de az egész problémakör megértéséhez még eggyel távolabbról érdemes elindulni.
A közösségi média hozta változásoknak a gyerekekre célzott tartalmaktól az adózási kérdéseken át egészen a mentális egészségig rengeteg új következménye merült fel az elmúlt bő évtizedben.
Ezek között is az egyik legnehezebben szabályozható probléma, hogy mit lehet tenni, ha emberek két-három óriási techcég szűrőjén át szeretnék megoldani a hírfogyasztásukat, a világ megismerését.
Az említetteken kívül kevés más közösségi médiát használnak Magyarországon. Ettől még persze vannak magyar twitterezők, linkedinezők, redditezők, snapchatelők, telegramozók, berealezők és mindenféle mások is, csak nem sokan. A hírfogyasztás szempontjából érdekesebb, hogy Magyarországon már többen szerzik be a híreket a közösségi médiából, mint az összes tévéből együtt. Ez pedig elsősorban a Facebookot és a YouTube-ot jelenti az országban, mellettük csak a TikTok tud érdemi sebességgel növekedni.
Ez azért hordoz kockázatokat, mert a média mindig is nagyon erősen szabályozott terület volt, jelentős részben azért is, hogy senkinek ne lehessen ilyen erős szűrője.
A közösségi média vagy Google News viszont technológiai okokból egyfajta híraggregátor-monopóliumként működik, aminek néhány különlegességét nem árt felidézni.
A tartalmak címei kezdtek csak versenyezni
Korábban egy életképes újsághoz, tévéhez, rádióhoz jellemzően nagy befektetés kellett, hogy megbízható és fair módon szolgáltassa a híreket. Elsősorban jó hírnevükkel, márkanevükkel tudtak versenyezni az URL-t beíró vagy a lapért előfizető olvasókért és így hosszú távú fennmaradásukért.
A Facebookhoz hasonló híraggregátoroknak viszont szinte mindegy, hogy mit olvasnak az emberek, amíg minél több időt akarnak náluk tölteni. Ezért a kevésbé tudatos hírfogyasztóknál sikeresen le is vitték az újságok márkaneve közötti versenyt a cikkek címe közötti versenyre.
Ez káros eredménnyel is járt a társadalom szempontjából, a cikkek ugyanis nem élnek olyan sokáig, hogy saját hírnevük legyen, szerzőjüket el lehet titkolni, így többek között sokkal jobban megéri kamut gyártani, hiszen garantáltan megdöbbentő, máshol nem olvasható újdonság lesz minden olyan hír, amely meg sem történt.
Sőt: minél undorítóbbnak vagy félelmetesebbnek tűnő álhíreket futtatnak, annál jobban bevonódhatnak az emberek az adott platformra. Az igazság ilyen helyzetben még hátrányba is kerül, mert nem alakítható a hírfogyasztók vágyainak vagy pártprefenciájának megfelelően.
Ehhez jön még, hogy a közösségimédia-felületek személyre szabott ajánlórendszere általában hatékonyan ki is szűr egyre több olyan információt, amely az adott felhasználónak esetleg kevésbé tetszhet. Ezzel pedig bárkit a saját véleménybuborékának börtönébe lehet terelni, ahol csökken az értelmes vita lehetősége is.
Miközben a felhasználó elégedett lesz, hiszen jobb azt érezni, hogy kis túlzással mindenben igazunk van, pontosan látjuk a világot, és a legtöbb ember ugyanazt mondja. Jó tudni, hogy 2018-ban például a YouTube nézettségének több mint hetven százalékát a YouTube által ajánlott tartalmak tették ki.
A teljesség igénye nélkül egy harmadik fő problémacsoport a felhasználók adatainak kezeléséhez kapcsolódik. Mára talán senkinek nem újdonság, hogy a közösségimédia-tevékenységünkre rálátó cégek pontosabban ismerhetnek minket, mint legjobb barátaink vagy legszűkebb családunk.
Ezzel pedig az érintett techcégek nemcsak a saját érdekükben élhetnek vissza, hanem hirdetőik vagy más külső partnereik érdekében is.
Hogy kéne megszabni a közösségi média kereteit?
A fenti problémák kezelése egyáltalán nem egyszerű. Olyan alapvető kérdésekre sincs még megnyugtató válasz, hogy például ki mondja meg, mi az álhír, és mi nem. Az garantáltan nem lenne optimális, ha ezt a hálózat teljesen másban érdekelt tulajdonosai döntenék el.
Még ijesztőbbnek tűnik, ha a kormány szabja meg, hogy mi a valóság: elég arra gondolni, hogy Oroszországban jelenleg börtönbe kerülhet, aki kimondja, hogy az ország háborúban áll, vagy hogy a magyar közmédiában pont a valóság torzítása érdekében működik az általunk is bemutatott, szoros kormányzati kézi vezérlés.
Jelenleg nincs olyan független testület vagy tényellenőrző folyamat, amelyet a laposföld-hívők és a többiek is elfogadnának, hogy tegyen igazságot a Föld alakját illetően.
Például meg lehet-e engedni, hogy valaki szándékosan olyan álvalóságot akarjon közösségimédia-felületétől, amelyben véletlenül sem juthatnak el hozzá a hiedelmeihez kevésbé passzoló tények? Vagy mondjuk mennyiben mondhatnak le a szülők kisgyermekük adatairól?
A politikai hirdetések
Szándékosan vagy a feladat nehézsége miatt, de a világ legtöbb részén nem vagy lazán szabályozzák ezeket a kérdéseket, az Európai Unió eddigi törekvései így iránymutatók lehetnek az egész világnak.
Itt eddig főleg a 2018 óta működő adatvédelmi GDPR-szabályozásra és a pár hónapja hatályba lépett digitális szolgáltatásokra vonatkozó csomagra lehet gondolni.
Az elmúlt évek botrányai hatására az uniós vezetők rátértek a politikai hirdetések szabályozásának rendbe szedésére is. Ez minden politikai hirdetésre vonatkozni fog, de mivel az offline hirdetésekre már mindenhol volt kialakult szabályrendszer, inkább az online világban hozhat egységes megközelítést.
A közös uniós fellépés nemcsak azért indokolt, hogy ne huszonhétféle országos szabályhoz kelljen igazodnia a neten is működő vállalatoknak, hanem azért is, mert önállóan még a nagy országok is nehezen képesek a techóriások megregulázására.
Az új játékszabályok alapvetően a politikai hirdetések átláthatóságával foglalkoznak, hogy a neten is jelezzék a választóknak, hogy most politikai reklámot kapnak. A politikai reklám alá kissé leegyszerűsítve minden olyan tartozik, amit képviselők, pártok, kormányok, jelöltek, kampányszervezetek vagy a nevükben a megbízottjaik politikai célból pénzért reklámoznak.
Más szereplők fizetett üzenetei csak akkor tartoznak ide, ha közvetlenül kapcsolódnak valamilyen szavazáshoz vagy jogalkotási folyamathoz. Ebből rögtön látható, hogy Magyarországon kevés változást hozhat mindez, hiszen abból indul ki, hogy a pártok saját legális pénzükből reklámoznak, és főleg kampányidőszakban megy politikai reklámkampány, nem folyamatosan.
Azaz ha mondjuk holnap egy átlagos magyar állampolgár arra ébred, hogy Megbízható Máté és Okos Ottó álnéven létrehoz két új Facebook-profilt, amelyek nevében gyorsan elköltene ötvenmillió forintot a kedvenc pártjának fő jelmondatához megtévesztésig hasonló üzenetek reklámozására, az ezután sem lesz politikai reklám.
Ahogy valószínűleg az sem, ha egy elvileg független állami intézmény vagy iparági szövetség döntene úgy, hogy mondjuk „A külföldiek a hibásak az infláció miatt” üzenetű, általánosabb célzatú reklámkampányra szeretne költeni akár kampányidőszakban.
Vagy az sem, ha egy papíron nem politikai csoport irányítása alatt működő médiabirodalom összes kiadványa legjobb újságírói tudása alapján egyszerre bejelenti, hogy „X. Y. politikus pedofil, magyargyűlölő, idegen ügynök”, majd a tartalmakat fizetett hirdetésben körözteti.
Márpedig Magyarországon az ilyesmi közvetett megoldások az online hirdetéseknél lényegesen fajsúlyosabbak már jó ideje, mint a pártokhoz, jelöltekhez vagy a választásokhoz nyíltan köthető politikai reklámok.
Mindemellett szerepelnek azért olyan hasznos részletszabályok is, amelyek Magyarországon eddig kevésbé voltak jellemzők, de nem baj, ha később se lesznek. Ilyen például, hogy kiskorúakra nem célozhatnak politikai reklámot, ahogy olyan érzékeny adatok alapján sem célozhatnak majd politikai üzeneteket, mint például a vallási, etnikai vagy szexuális orientációra vonatkozók.
Egy leegyszerűsített példával: ha valaki lájkol egy melegbárt, az nem jelentheti azt, hogy akár a Facebook, akár a politikai hirdetők melegként azonosítsák, tárolják az információt, vagy ennek megfelelő reklámokkal célozzák.
Az viszont az online térben kitartóan problémát jelent, ha a politikai pártok a társadalom különböző csoportjainak egymásnak ellentmondó üzeneteket küldhetnek. Különösen úgy, hogy nem is feltétlenül fogják megtudni, hogy másoknak teljesen mást állított a párt ugyanabban a témában. A tavalyi választások során például az ukrajnai orosz invázió kapcsán a Fidesz más kampánnyal célozta a férfiakat és a nőket Facebookon.
Vagy megoldásra várónak tűnik az is, hogy lehet kezelni azt, ha nem a techcégek, hanem az állam él vissza a választók adataival, és az adatvédelmi hatóság sem tekinthető függetlennek a kormánytól.
Ketyeg az óra a TikToknak?
Fentiek a gyorsan növekvő, Magyarországon már nagyjából hárommillió, az EU-ban durván 125 millió felhasználóval bíró TikTokra is vonatkoznak. A kínai videós platformnak azonban egy komolyabb problémával is meg kell küzdenie: azzal, hogy egyre több helyen teljesen betiltják.
Közösségimédia-csatornákat általában illiberális rendszerek szoktak betiltani, nehogy külföldi hírek érjék el az állampolgárokat, és minél kevésbé tudjanak kormányzati ellenőrzés nélkül online kommunikálni. Kínában például szinte minden ismert közösségi média be van tiltva a YouTube-tól kezdve a Facebookon át a Twitterig, de még a Wikipedia online enciklopédia vagy maga a TikTok is.
A kínai belföldi felhasználóknál jobbnak látták, ha nem keverednek a külföldiekkel. Így előbbieknek a TikTokhoz egészen hasonló kinézetű és funkciójú, de más appot, a Duoyint (korábbi nevén A.met) szánták. Ezen például kevésbé szigorúak a reklámozási szabályok, de sokkal szigorúbbak a politikai vagy vallási tartalmakkal szembeni korlátozások, illetve a pártállam lényegében azonnal bele tud nyúlni az ottani tartalmakba. A TikTok márkanevű terméket már eleve csak a külföldieknek szánták a hasonló szolgáltatást nyújtó Vine, Dubsmash, Snapchat Stories vagy a Coub korábbi, lokálisabb sikereire alapozva.
Európában nem a szólásszabadságot kívánják korlátozni, hanem alapvetően biztonsági okokból merültek fel súlyos problémák a TikTokkal. Az app ugyanis kiugróan agresszíven gyűjti az adatokat a felhasználók okostelefonjáról, különösen az androidos felhasználóknál.
Egy szórakoztató videós appnak nem kellene megszereznie többek között a kontaktjaink adatait, a naptárakban jelölt információkat vagy óránként a fizikai tartózkodásunk helyét, hogy aztán ezeket a felhasználó tudta nélkül elküldje Kínába.
És ez még csak a normál működés, az app újabb és újabb felderített komoly biztonsági hiányosságairól érkező információk ettől függetlenek, de akkor sem megnyugtató, ha ezeket rendre javítja a kínai szolgáltató. Arról is érkeztek hírek, hogy egyes kiemelt személyeket jobban megfigyelnének Kínából, vagy hogy Kína-barátabb tartalmak felé terelnék a fogyasztók egy csoportját, bár utóbbiakat a szolgáltató tagadta.
„Lényegét tekintve a TikTok kifinomult megfigyelési eszközként működik, amely nagy mennyiségű érzékeny és személyes adatot gyűjt a felhasználótól” – tanúskodott az amerikai tömegkommunikációs felügyelet (FCC) vezetője, Brian Carr tavalyi képviselőházi meghallgatásán.
Február végén a dán kémelhárítás kibervédelmi központja értékelése javasolta azt a helyi képviselőknek, hogy töröljék az appot a telefonjukról, mert van kockázata az azon keresztüli kémkedésnek.
Nem sokkal korábban az Európai Bizottság, az Európai Tanács, majd az Európai Parlament is előírta az app törlését az összesen több tízezer munkavállalójának. Az amerikai szenátus már tavaly betiltotta a TikTokot dolgozóinál, idén viszont már minden kormányzati és szövetségi alkalmazottra kiterjesztették.
Kanada és Tajvan is hasonló lépéseket tett korábban, a holland törvényhozás pedig időlegesen tervezi betiltani az országban kiugróan népszerű platformot, amíg a TikTok tulajdonosa, a kínai ByteDance nem szünteti meg a biztonsági és kémkedési kockázatokat.
Mindezekre február utolsó napján már a kínai állami külügy is reagált, negatívan fogadta a különböző nyugati állami tisztviselők apptörlési előírásait.
„Mennyire lehet bizonytalan magában az USA, a világ vezető szuperhatalma, hogy ilyen szinten féljen a fiatalok kedvenc appjától?” – tette fel a kérdést Mao Ning külügyi szóvivő.
A kínai kormány szerint az USA a saját bizonytalanságát erőszakolja rá más országokra is, visszaél a hatalmával, és szükségtelenül tágan értelmezi a nemzetbiztonság fogalmát.
