Milliókat érő festményeket foglalt le egy orosz iparmágnástól Németország

A Dilbar, Uszmanov 156 méter hosszú szuperjachtja javításra vár a hamburgi kikötőben 2022. március 3-án.

Németországban a rendőrség lefoglalt 30 festményt – köztük Marc Chagall műveit – Oroszország egyik leggazdagabb emberének, Aliser Uszmanovnak a jachtjáról. Az iparmágnás ellen nyugati szankciók vannak érvényben Putyin elnökkel ápolt szoros kapcsolata miatt. Az üzletember szerdán reagált az rendőri intézkedésekre.

Német sajtóértesülések szerint az Uszmanov márciusban lefoglalt 600 millió dolláros szuperjachtját díszítő műalkotások becsült értéke körülbelül 5 millió dollár.

2021 őszén a jachtot a németországi Hamburg kikötővárosban horgonyozták le javítás céljából. A festményeket a hajót gondozó cég raktárában tárolták.

Miután Oroszország február végén megindította ukrán invázióját, Uszmanovot nyugati szankciókkal sújtották. A német törvények szerint a 69 éves milliárdosnak be kellett volna vallania minden holmiját és vagyonát, beleértve az értékes műtárgyakat is, ő ezt azonban soha nem tette meg.

Cikkünk egy korábbi hasonló akcióról: Németországban házkutatást tartottak egy orosz oligarcha számos ingatlanjában

Szeptemberben a német ügyészség azt közölte, hogy a szuperjachtot átkutatták, miután nyomozás indult Uszmanov ellen állítólagos adóelkerülés, pénzmosás, valamint az Európai Unió szankcióinak megsértése miatt.

Még ugyanabban a hónapban a német rendőrség tucatnyi, Uszmanovhoz tartozó házat és lakást kutatott át, és négy ritka Faberge tojást fedezett fel, melyek mindegyikét a Faberge ékszerház készítette a cári Oroszországban. A tojások értéke ismeretlen, de néhány ilyent, melyek mások tulajdonában vannak, 33 millió dollárra becsültek.

Akkori sajtóértesülések szerint Uszmanovról azt feltételezik, hogy szülőhazájában, Üzbegisztánban él. Az oligarchát azzal vádolják, hogy 2014 óta legalább 555 millió euró adót nem fizetett meg Németországnak.

A Forbes 11,5 milliárd dollárra becsülte Uszmanov vagyonát.

FRISSÍTÉS
Az orosz üzletember sajtóirodája a következőt írta: sem az említett festmények és más műtárgyak, sem pedig a szóban forgó jacht és ingatlanok nem képezik Aliser Uszmanov tulajdonát, ezek vagyonkezelői alapokhoz tartoznak, amelyek fölött az iparmágnásnak nincs befolyása.​
„Nem ismerjük a részleteit annak, hogy milyen ingatlanokat és vagyontárgyakat azonosított és foglalt le a nyomozó csapat. Mivel mint említettük, ez a vagyontárgy nem áll Uszmanov úr tulajdonában vagy ellenőrzése alatt, így nem is volt tárgya az ellene elrendelt szankciók alapján megtett nyilatkozatnak” – szögezték le.​
„Uszmanov úr bejelentette az illetékes hatóságoknak a birtokában lévő vagyonelemeket mind az EU-ban, mind külföldön, és ezt a dokumentációt az úgynevezett Big Four könyvvizsgálócégek igazolták” – tették hozzá.
A közleményben emellett arra is kitértek, hogy „becsületsértők” és „nem meggyőzők” azok a vádak, amelyek szerint Aliser Uszmanov megpróbálta eltitkolni különböző ingatlanjait és ingóságait, miután az üzletember az utóbbi tizenhat évben több milliárd dollár értékben vagyona több mint felét fordította jótékony célra.​

Készült a Süddeutsche Zeitung és a Der Spiegel beszámolóinak felhasználásával.