Nem foglalkozik az akkumulátorgyár-üggyel az önkormányzati támogatású debreceni zöldszervezet

A Future of Debrecen egyesület egyik tévéműsora

2021-ben 55 millió forintot, tavaly már hatvanmilliót juttatott a debreceni polgármester a Future of Debrecen egyesületnek, amely a város környezeti és kulturális örökségének megóvására alakult, de a nagy port verő akkumulátorgyár-ügy kapcsán egyáltalán nem szólalt fel.

2021 októbere óta már legalább 6,1 millió forintot költött el Debrecen önkormányzata a Future of Debrecen egyesület honlapjának fenntartására. A weboldalon nyoma sincs a város lakosságát megosztó, az elmúlt hónapokban az egyik legfontosabb debreceni témának, a tervezett akkumulátorgyár ügyének.

A Future of Debrecen egyesület weboldala

Pedig a kínai CATL Debrecen déli gazdasági övezetébe tervezett akkumulátorgyára hónapok óta tematizálja a debreceni közbeszédet, néhány hete pedig már országosan is kiemelt figyelem övezi a beruházást. A lakossági aggályok közül kiemelkedik a környezet féltése: sokan attól tartanak, hogy a gyár veszélyezteti a város vízbázisát, szennyezheti a termőtalajt és a levegőt is. A gyár megépülésével szembeni tiltakozásban a helyi és környékbeli lakosok mellett az ellenzéki pártok debreceni szervezetei, valamint a Civil Fórum nevű, közgyűlési képviselettel rendelkező szervezet vesz részt.

Ehhez kapcsolódóan: A polgármester lemondását követelték a debreceni akkumulátorgyárról szóló közmeghallgatáson

A városban nem nagyon találni független környezetvédő civil szervezeteket. Van azonban egy alakulat, amelynek nevével lépten-nyomon találkozhatnak a debreceniek: logójuk megjelenik a közterületi szemeteseken és padokon, hirdetik magukat a közösségi médiában, podcastokat tesznek közzé, sőt még saját műsoruk is van az önkormányzati televízióban. Ők a Future of Debrecen, a városházi kommunikációban hol munkacsoportnak, hol mozgalomnak titulált csapat, akiknek 2021 óta már egyesületük is van ezen a néven.

Gondosan kerülik a témát

Ahogy azt szeptember 2-án a Debreciner megírta, a Future of Debrecen semmilyen csatornán nem kommunikálta álláspontját a CATL beruházásáról, ezzel kapcsolatos érdeklődésünkre pedig még csak nem is reagált. Nem változott ez a helyzet az azóta eltelt több mint négy hónapban, sem közösségi oldalukon, sem honlapjukon nem találhatók információk a témával kapcsolatban.

Ehhez kapcsolódóan: Megállíthatja-e egy debreceni népszavazás az „akkumulátor-nagyhatalmi rémálmot”?

Miközben az elmúlt napokban az országos nyilvánosság attól volt hangos, hogy az akkumulátorgyár miatt kisebb népfelkelés bontakozott ki a környezetvédelmi közmeghallgatáson, addig a Future of Debrecen legújabb önkormányzati televíziós adásában a Lenner Ádám alelnökhöz köthető alapítvány kesznyéteni tanyáján élő szürkemarhákat, a „fenntartható farsang” lehetőségeit, valamint a téli madáretetés tudnivalóit mutatta be.

Tavalyelőtt 55, tavaly hatvanmillió forintot kaptak

Az akkumulátorgyár témájának kerülése nem véletlen. A Future of Debrecen a városháza, pontosabban Balázs Ákos fideszes alpolgármester által gründolt projekt, amelyet saját elmondása szerint azért hozott létre, mert Papp László fideszes polgármester megkérte, hogy foglalkozzon a környezetvédelemmel. Az biztos, hogy a városháza azóta sem hagyta magára az egyesületet. Ahogy 2022 januárjában bemutattuk, a polgármester az előző év nyarán egyedi támogatási döntésekkel összesen 55 millió forint közpénzt juttatott az akkor még csak néhány hete bejegyzett szervezetnek.

Az Átlátszó rendszerén keresztül benyújtott közérdekű adatigénylésünkkel most kiderítettük, hogy 2022-ben újabb önkormányzati pénzek landoltak az egyesületnél. Két, július 22-én megkötött szerződésben 58 millió forint működési, valamint kétmillió forint felhalmozási támogatásban részesítették a városvezetéshez közeli szervezetet. A finanszírozást tehát ötmillió forinttal növelték az előző évhez képest.

Közérdekű adatkérésünkből az is kiderült, hogy az önkormányzat továbbra is a Webomega Kft.-vel végezteti el a futureofdebrecen.hu honlap informatikai támogatását, az ár sem változott: havi nettó háromszázezer forint + áfa, azzal együtt, hogy amennyiben kimerítik az évi 55 óra munkaidőkeretet, akkor az efelett elvégzett munkáért óránként 15 ezer forint + áfát kell fizetni az önkormányzatnak. A fentiek alapján a szupportszerződés 2021. októberi hatálybalépésétől számítva Debrecen önkormányzata már minimum bruttó 6,1 millió forintot fizethetett ki a cégnek a honlap támogatására.

130 millió forintjába került az adófizetőknek

Azt még 2021 májusában írtuk meg, hogy a Future of Debrecen honlapjának létrehozására, fejlesztésére, valamint digitális marketingre az önkormányzat 8,9 millió forintot fizetett ki a berettyóújfalui székhelyű Kreatív Tanácsadó Központ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek, így kijelenthetjük, hogy az akkumulátorgyárról hallgató Future of Debrecen-projekt már legalább 130 millió forintjába került az adófizetőknek.

Polgár Tóth Tamás írása.