Bizarr időhurok cseh módra

Andrej Babiš cseh miniszterelnököt oltják. Annyi egészségügyi minisztere volt az elmúlt hónapokban, hogy talán már követni sem tudja.

A cseh politikára sok mindent lehet mondani, de hogy unalmas lenne, azt még véletlenül sem. Most például olyan időhurokba került, ami Michael J. Foxnak is dicséretére válna. Adam Vojtěch ugyanis olyan visszatérést mutatott be, amire az ínyencek is csak csettinthetnek.

Tavaly október végén, az egyik első Prágai levélben csodálkoztam el azon, milyen tempóban váltják egymást az egészségügyi miniszterek Csehországban. Akkor alig hat hét alatt a harmadik miniszter ült bele a kissé forró bársonyszékbe, ami világrekord-gyanús lendületnek tetszett.

Érdemes időrendben átfutni az eseményeket, nem lesz unalmas!

Az első: Adam Vojtěch

A még most is csak 34 éves politikus 2017-ben lett egészségügyi miniszter, fiatalsága ellenére Andrej Babiš miniszterelnök egyik legfőbb bizalmasának számított.

Neki azért kellett tavaly szeptember 20-án mennie, mert a csehek csúnyán benézték a nyári járványkezelést (egészen pontosan nem kezeltek rajta szinte semmit).

Adam Vojtěch-re hamarosan visszatérünk, addig lássuk az utódjait!

A második: Roman Prymula

A fiatal, énekesi babérokat is csillogtató Adam Vojtěch utódja az 56 éves Roman Prymula lett. A nyugalmazott ezredes tudta, mit vállal, hiszen a tavalyi első hullám idején ő volt a cseh „Operatív Törzs” vezetője, majd a kormány tudományos tanácsadója.

Szóval tudta, mit vállal, más kérdés, hogy azt nem tudta, hogy alig egy hónappal kinevezése után lefotózzák a fővárosi Rio's Vyšehrad étteremben, amint egyrészt a képviselőház egyik tagjával, az ANO 2011 párt képviselőjével, Jaroslav Faltýnekkel találkozik, másrészt amikor elmegy, nincs rajta maszk, még akkor sem, amikor beszáll az autóba.

Vannak országok, ahol ilyenbe belebuknak politikusok. Csehország is közéjük tartozik, szóval a második hullám és a szigorú lezárások idején Roman Prymulának mennie kellett – annak ellenére, hogy kifejezetten jó kapcsolatot ápol Miloš Zeman államfővel (hivatalosan ő nevezi ki a minisztereket).

A harmadik: Jan Blatný

Utóda a brnói kórház volt igazgatóhelyettese lett, aki azzal indított, hogy gyakorlatilag első munkanapján kiderült róla, korábban aláírt egy petíciót Andrej Babiš miniszterelnök lemondatására.

Ehhez kapcsolódóan: Húszezer fehér kereszt – amikor mellbevág a halál

A petíciót a Millió pillanat a demokráciáért (Milion chvilek pro demokracii) mozgalom indította el. Jan Blatný mi mást tehetett volna, tagadott, mondván, az aláírás nem az övé, felemlegetve azt is, amikor valaki hamis Twitter-fiókot hozott létre a nevében.

Végül nem ebbe bukott bele, hanem abba, hogy szigorú feltételeket szabott a kísérleti COVID-gyógyszerek alkalmazásához, és elutasította az európai gyógyszerügynökség által jóvá nem hagyott orosz Szputnyik V vakcina elfogadását.

A negyedik: Petr Arenberger

Szóval Jan Blatný ment, Petr Arenberger pedig jött, méghozzá április elején. Ha úgy fogalmazunk, hogy szinte megmelegedni sem volt ideje, akkor nem feltétlenül arra célzunk, hogy május elején Prágában még havazott (még ha ez erősen fájdalmasan érintette is az itt élőket).

A prágai Vinohrady egyetemi kórház igazgatója még meg sem találta a minisztériumi mosdót, máris beindultak a médiatámadások, méghozzá adóbevallása állítólagos szabálytalanságai miatt.

Olvashattunk olyan hírt, mely szerint egyik be nem vallott ingatlanát bérbe adja az egyetemi kórháznak - igazgatóként ez minimum megkérdőjelezhető lépés, még akkor is, ha a szerződést állítólag még azelőtt írták alá, hogy az intézmény vezetője lett.

A botrány végül alig másfél hónap alatt elsodorta Petr Arenbergert, aki a héten közölte Andrej Babiš kormányfővel, hogy inkább távozna. Maga a miniszterelnök úgy fogalmazott, Petr Arenberger és családja nagy nyomás alatt áll, „ez a fő oka” a lemondásának.

Az ötödik: Adam Vojtěch

Ha idáig kitartottak, akkor jöjjön a jutalom: egy nem akármilyen húzással Andrej Babiš ismét Adam Vojtěch mellett tette le a voksát. Ez azt jelenti, hogy 8 hónap után visszatér a régi bizalmas – nem lennénk meglepve, ha a reggeli minisztériumi kávéjába szánt tartós tejet még az ő idejében rendelték volna meg...

Visszafogottan fogalmazva is érdekes lehetett az elmúlt hónapokban cseh egészségügyi minisztériumi dolgozónak lenni, talán még az épületen belül sem nagyon tudták követni, éppen ki a főnök.

A közvélemény persze azonnal mémgyártásba kezdett (itt lehet párat megnézni közülük), az egyik legjobb az, amely arra reflektál, hogy Adam Vojtěch neve nemrég még finnországi nagykövetként merült fel.

Személyében igazán karizmatikus figura tér vissza a cseh kormányba. Az egyik őszi Prágai levélben már megmutattam, hogyan énekli a My way-t (egyébként nem rosszul – itt megnézhető), így most inkább jöjjön egy másik, kevésbé klasszikus darab.

A Declaration saját szám és 2009-ben vette fel egyetemi évfolyamtársaival. Mit mondjunk... a szöveg kifejezetten távol áll a kifinomulttól. Nagyjából arról szól, hogy az énekes egy sötét szobában részegen dalt ír a szerelmének, bizonyos káromkodásokkal fűszerezve. (Ezeket most nem részleteznénk, hallgassák meg a dalt, vagy olvassák el a szöveget.)

Ami pedig a közvéleményt illeti, alighanem komoly fogadások zajlanak, Adam Vojtěch kihúzza-e az októberi választásig.

Prágai levél - mi ez? A Szabad Európa újraindulásával felélesztünk egy talán feledésbe ment műfajt is, amelynek lényege, hogy a külföldről tartalmat szolgáltató médiumok (amilyen a Szabad Európa Rádió vagy a BBC Magyar Adása volt) megpróbálták kicsit bemutatni a magyar közönségnek a helyi hétköznapokat is. A terveink szerint heti rendszerességgel jelentkező rovatban a prágai és cseh életet (remélhetőleg minél hamarabb a kultúrát, gasztronómiát, mindennapi különlegességeket) próbáljuk meg közelebb hozni, illetve megmutatni, milyennek látszik Magyarország 500 km távolságból.