Ezen te is elhasalsz: Tőlük retteg Orbán – ilyen az ellenzéki bulvár 1.

Your browser doesn’t support HTML5

Nem a kormányoldal sajátja a politikai bulvár. Az utóbbi években ellenzéki oldalon is kiépült egy sajátos közeg, amelynek jelentős része pártokhoz kötődik. „Gyurcsány Ferenc méltóságteljes megemlékező gondolatokkal mutatott rá október 6-a lényegére. Mi megborzongtunk, ahogy olvastuk.”

A magyar sajtó helyzetét értékelő írások többnyire – a független szerkesztőségek számának csökkenésén túl – a kormánymédiával foglalkoznak. A Szabad Európa is több cikkben foglalkozott a köztévé, az MTI vagy a KESMA alá tartozó megyei napilapok helyzetével. Kevés figyelem irányul ugyanakkor azokra, az ellenzéki pártokhoz köthető hír- és véleményoldalakra, amelyek hasonlóan pártlogika mentén működnek, miközben pártkötődésüket kevéssé hangsúlyozzák vagy egyenesen titkolni próbálják.

Ez a sajátos világ nem centralizált, mint a kormányoldali szerkesztőségeké. Több, egymástól független szerkesztőség van kisebb-nagyobb cégek, magánszemélyek vagy alapítványok tulajdonában. Stílusukban, professzionalizmusukban is eltérnek egymástól. Többségükre viszont igaz, hogy írásaik főleg politikai hangulatkeltésre alkalmasak, közügyeink megvitatásához, a világ jobb megismeréséhez kevésbé járulnak hozzá. Ennek megfelelően híreket, közleményeket vesznek át a saját stílusukban – de azért ez alól is akad kivétel.

Ezúttal csak azokkal az oldalakkal foglalkozunk, amelyek egyértelműen kapcsolhatók valamelyik párthoz. Kétrészes írásunk első részében a Demokratikus Koalícióhoz és a Jobbikhoz köthető oldalakat mutatjuk be.

Demokratikus Koalíció

Főleg az előválasztás idején hangoztatják a DK vezető politikusai, hogy ők – szemben a többi párt képviselőjével – nem kritizálják ellenfeleiket. Ez szűken értelmezve igaz is, Dobrev Klára például valóban nem mond véleményt például Karácsony Gergelyről. Megteszi ezt helyette a párthoz köthető bulvársajtó.

Nyugati Fény – Függetlenül a DK mellett

A Nyugati Fény Mandula Viktor blogjaként indult, és 2017 elején vált „hírportállá”, több munkatárssal, ma már 94 ezer követője van Facebookon. Az oldal tulajdonosa továbbra is Mandula egy szlovákiai cégen keresztül. A blog a kezdetektől a Demokratikus Koalíció kommunikációjába illő cikkeket közölt. 2016-ban Szigetvári Viktor, az Együtt akkori elnöke a HVG-nek arról beszélt, hogy őt és Juhász Pétert úgy támadta a Nyugati Fény, mintha a Fidesz karaktergyilkos médiája lenne. Amikor pedig szóvá tette ezt Gyurcsány Ferencnek, a pártelnök nem is tagadta, hogy közük van a Nyugati Fényhez, mondta Szigetvári.

Mindezek ellenére Mandula rendre azt állítja, hogy az oldal független, adományokból működik. A tulajdonos-főszerkesztő egy februári interjúban arról beszélt, hogy őt mindössze azért vádolják azzal, hogy a DK oldala, mert nem volt hajlandó soha belemenni Gyurcsány Ferenc szidásába. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a pártok közül a DK és a Momentum áll hozzá a legközelebb. Újságíró pedig azért lett, hogy befolyásolja az emberek gondolkodását.

Vélemény a Nyugati Fényen

A Nyugati Fény ehhez elsősorban a szenzációhajhász, kattintásvadász oldalak címadási gyakorlatát követi. Az oldal saját anyagokat nem nagyon használ, elsősorban más híroldalak anyagait, illetve politikusok nyilatkozatait veszi át, röviden, pár mondatos saját kommentárral kiegészítve. A saját írások többsége Facebookról, kommentekből összerakott anyag, ezenkívül nagy ritkán készítenek interjút is, többnyire DK-s politikusokkal, elsősorban Dobrev Klárával.

Már ez is mutatja, hogy milyen irányba próbálja befolyásolni a Nyugati Fény olvasói gondolkodását. Pont olyan irányba, ahogyan a DK is. Ez különösen látványossá vált az előválasztás első fordulója után, amikor a DK jelöltjével, Dobrev Klárával szemben megpróbált összefogni a másik két jelölt, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter.

Harsány Dobrev-gyűlölet és mellbevágó személyi kultusz a vasárnapi Márki-Zay-szeánszon címmel adtak hírt a hódmezővásárhelyi polgármester demonstrációjáról. Fotóval: Amíg Karácsonyék a kigolyózására szervezkednek, Dobrev Klára a kisfiával foglalkozik – e mögött a DK jelöltjének egy Facebook-posztja van, de az oldal követői arról is értesültek, hogy a munka azért nem áll le. „Dobrev Klára nem foglalkozik az ellene áskálódó férfiakkal, kétszeres erővel folytatja az országjárást”, számolt be az oldal, szinte azonnal átvéve azt a DK-tól indult panelt, hogy két férfi kezdett szervezkedni a női jelölt ellen.

Az ügyben megszólalók közül csak a Dobrev mellett kiállókat idézték, például Vásárhelyi Máriát („Kiábrándító, hogy az ellenzéki oldalon is gyurcsányozással akarnak nyerni”, és ennek értelmezési keretet is ad a lap: „Két hatalomvágyó férfi épp szétveri az összefogást”) vagy Juszt Lászlót („Karácsony és Márki-Zay a folyamatos farokméregetéssel vannak elfoglalva”), aki „keményen kiosztotta a Dobrev ellen szervezkedőket”. De még külön cikkre sincs szükség, van, amikor egy egyszerű Facebookra kiírt szöveg is megteszi: „Márki-Zay a dobrevezéssel megnyer pár tízezer kiábrándult fideszest, cserébe elveszít kilencszázezer DK-szavazót. Tényleg beljebb vagyunk.”

A szocialista Tóth Csaba botrányáról és korrupciógyanús telekügyletéről nem számoltak be, csak akkor, amikor napokkal később a DK kifarolt a jelölt mögül. A DK-s Ráczné Földi Judit offshore-cégéről is csak a jelölt cáfolatát hozták le a politikus – azóta már törölt – Facebook-posztja alapján.

A Nyugati Fény tartalmainak jelentős részét azonban a Fideszt, illetve a kormánypárti politikusokat kritizáló, esetleg sértegető cikkek teszik ki a fentiekhez hasonló stílusban. Íme néhány: „Kovács Zoltán úgy tudja, látogatói csúcsot hozott a halottállat-nézegető Semjén-show” (azaz a vadászati kiállítás), „Vadul vonatozik a fideszes polgármester a helyi nyugdíjasokkal, erről pedig sajnos fotó is készült”, „»Örömmel látnám mindkettőt a rács mögött«: Így trollkodták szét a kommentelők az Orbán–Lázár-duó halsütögetős fotóját.”

Ellenszél – Ahol Orbán retteg

A Nyugati Fényhez képest visszafogottabb stílusban működik az Ellenszél, amely Jabronka Richárd főszerkesztő nevéhez fűződik (az oldal kiadója hivatalosan Jabronka Istvánné). Jabronka 2010 után az MSZP pápai szervezetének elnöke volt, 2014-ben indult is az önkormányzati választáson a párt színeiben. A választások után nem sokkal aztán kiszállt a politika frontvonalából, és az MSZP-hez köthető Stop.hu, a szintén szocialista Sztárklikk, valamint a Népszava újságírója volt, és már évek óta a baloldali bulvármédia-birodalom egyik központi figurája. A 24.hu már 2017-ben legalább hat oldallal hozta összefüggésbe – igaz, Jabronka állítása szerint bizonyos oldalak csak visszaéltek a nevével (hogy ez miért lett volna jó az érintett lapoknak, arra már nem tért ki).

Az Ellenszél saját leírása szerint vállaltan elfogult, „álhírektől mentes, velős és őszinte újságírást” folytat, hogy hangot adjon a „mindenhonnan ömlő Fidesz-propagandával” szembemenő hangoknak. Az oldal Jabronka MSZP-s múltja ellenére inkább a DK narratíváját közvetíti. Stílusában kissé visszafogottabb, mint a Nyugati Fény, de ugyanúgy csak közlemények és Facebook-posztok átvétele és pár mondatos kommentárja jelenti a tartalmat.

Ellenszél

Az előválasztás körüli hetekben szinte csak Dobrev Klárát támogató anyagok jelentek meg az oldalon, aki „egyértelműen a közös nevező”, aki „gőzerővel készül a kormányzásra”, akitől „élő adásban kért bocsánatot” Márki-Zay Péter, akinek „tervei hitelesek a feles alkotmányozásról”, aki ellen „polgármesterek szövetkeznek” és akit vetélytársaival ellentétben nem a hatalomvágy vezérel. Ráadásul mindenki Dobrevet támogatja a „szervezkedő polgármesterekkel” szemben, idézik Jakab Pétert, Vona Gábort („Dobrev Klára a legalkalmasabb karakter a miniszterelnöki feladatra”), Bodnár Zoltánt („Karácsony és Márki-Zay kezdenek igen veszélyes vizekre evezni, egyre elhomályosulni látszik előttük a cél”), de igazából Márki-Zay szerint is Dobrevnek van igaza („Márki-Zay Péter akkor támogatná Karácsonyt, ha megvalósítaná Dobrev Klára programját”). Ezen túl jut hely Gyurcsány Ferenc megszólalásainak, és azért a bulvár sem áll nagyon távol az Ellenszéltől.

Ezen te is elhasalsz: Gyurcsány Ferenc posztolt egy képet, amivel lebuktatta a kampányra készülő film alkotóit”, azaz a DK elnöke közzétette, hogy az Elkxrtuk című film plakátja nagyon hasonlít egy HBO-mozi reklámjára. „Egysíkú, régies propaganda van, másra nincs emberük. Terjeszd te is, hogy minél többen megtudják, honnan van az eredeti plakát!”, fűzte hozzá Jabronka. Gyurcsány Ferenc méltóságteljes megemlékező gondolatokkal mutatott rá október 6-a lényegére” címmel tették közzé a DK elnökének bejegyzését, hozzátéve: „Mi megborzongtunk, ahogy olvastuk.”

Hasonlóan árulkodó, hogy az offshore-céggel lebukott Ráczné Földi Judit ártatlan az Ellenszél világában is („Itt az ideje véget vetni Karácsony lejáratókampányának: a DK jelöltje dokumentumokkal tudja bizonyítani ártatlanságát”​, és a lap szerint a Ráczné által bemutatott dokumentumok „kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Földi Judit soha nem volt offshore-cég tulajdonosa”). Tóth Csaba estében sem a korrupciógyanús telekügylet volt fontos az Ellenszél szerkesztőinek, hanem hogy az „MSZP nem tudta, mikor kell kiszállni”, „Ezek szerint ásó, kapa, nagyharang, Tóth Csaba érezte, hogy innen nincs hova tovább, Karácsony is cserben hagyta a vitán, bár utána a tőle megszokott módon, a határozottságot mellőzve nem állt ki Tóth mögül határozottan, megvárta, hogy a többi párt mit reagál”, miközben a DK és a Jobbik is csak Karácsony kijelentése után vonta meg a támogatását Tóthtól.

A valóságot máskor is rugalmasan kezelik amúgy az Ellenszélnél. „Gyurcsány Ferenc találkozik az Európai Parlament tényfeltáró küldöttségével, akiktől Orbán retteg” címmel számoltak be például a LIBE-bizottság látogatásáról, miközben a képviselők találkoztak a többi ellenzéki párt politikusaival és tárgyaltak több miniszterrel is. Annak egyébként több anyagot is szenteltek, hogy a miniszterelnök nem találkozott az uniós küldöttekkel, akiktől Orbán begyulladt”, „retteg”, és akiknekbecsicskult”.

Ez a lényeg – 77 régiós kiadással

Több szempontból is különleges helyzetben van az Ez a lényeg nevű oldal, ami összesen 77 (!) regionális mutációval – és kapcsolódó Facebook-oldallal – rendelkezik. Az oldal kiadója az Oraculum 2020 Kft., amelynek tulajdonosa Páva Zoltán. Noha a céget csak 2019. augusztus végén jegyezték be, már abban az évben több mint kétszázmilliós bevételt könyvelhetett el, ami a már teljes 2020-ban 263 millió forintra nőtt. Ezek a számok azért is érdekesek, mert az akkor frissen indult Ez a lényeg volt az, amelyik a legtöbbet költötte facebookos hirdetésekre a 2019-es önkormányzati kampányban: a mintegy hetvenmillió forint több volt, mint Karácsony Gergely és a Fidesz költése összesen. Az oldal azóta is elég sokat költ a Facebookon, indulása óta (régiós aloldalaival együtt) mintegy 140 millió forintot fizetett ki hirdetésekre, az előválasztás egy hete alatt pedig alatt húszmillió forintnál is többet.

Orbán háborút akar az Ez a lényeg szerint

Az oldal kiadójának tulajdonosa Páva Zoltán (a volt MSZP-s országgyűlési képviselő Páva Zoltán fia), aki maga is dolgozott a szocialista pártnak a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok idején. Páva neve legutóbb ősszel került a sajtóba, amikor kiderült: az ő telefonjára is telepítették a kémfegyvernek minősülő Pegasus megfigyelőprogramot. Páva egyik cége ma már a DK-nak ad tanácsot a közösségi médiával kapcsolatban, az Ez a lényeg impresszumában pedig a szerzők között megtaláljuk a fentebb már bemutatott Jabronka Richárd nevét is. Ennek ellenére pusztán a közzétett tartalmak alapján nem lehet eldönteni, hogy az ellenzéken belül az MSZP-t vagy a DK-t támogatja-e inkább az oldal. „5 ok, amiért Karácsony alkalmas miniszterelnöknek” és „5 ok, ami miatt Dobrev alkalmas miniszterelnöknek” címmel is készült cikk. Az ellenzék belső vitáiról (visszalépések, Tóth Csaba, Ráczné Földi Judit) szinte egyáltalán nem találni cikket, vagy csak olyat, amely azt sugallja, hogy valójában egy kisebb horderejű ügyről van szó. Tóth esetében csak visszalépésének tényéről értesültek az olvasók, okáról már nem. Az ugyanakkor beszédes, hogy az előválasztás első fordulója alatt az oldal 220-300 ezer forintot költött Dobrev Klárát népszerűsítő cikkekre, míg 4-4,4 milliót a Karácsony Gergelyt támogató posztokra. A többi jelölt pedig egyáltalán nem kapott felületet.

Ez a lényeg

Noha indulásakor az Ez a lényeg azt ígérte, hogy alapvetően a helyi problémákra fókuszál – és erre utal a 77 regionális aloldal is –, ez kevéssé valósul meg. Az egyes körzetek jelöltjeit, az előválasztás végeredményét bemutatták ugyan ezeken az oldalakon, azonban sok „regionális” tartalom valójában központi, minimális változtatással. Elszállt politikusfizetések: tízszer annyi egy Fidesz-csicskának, mint egy zuglói tanárnak” címben például a zuglói tetszés szerint behelyettesíthető más kerületre vagy városra, ahogy a „Fidesz-csicska” helyett is lehet a helyi képviselő nevét írni. Valójában a legtöbb tartalom a kormány politikáját és a Fidesz meghatározó politikusait támadja, illetve kritizálja elsősorban a gazdasági nehézségekre („Rezsihazugság – Rezsicsökkentés? Egy év alatt négyszeresére nőtt az áram ára!”), a járvány kezelésére („Káoszkormány – Kásler hülye vagy kamuzik? Nem tudják megmondani, mi lett a vakcinavizsgálat eredménye”) vagy a korrupciós ügyekre, fideszesek gazdagodására („Repülőgépgyárral bővül a fideszes családi vagyon”) fókuszálva. De kis „színesek” is akadnak az oldalon („Varga Judit egy angolnát megszégyenítve siklott el az RTL kínos kérdései elől… Varga Judit ezzel a »csellel« a magyar embereket köpte arcon”).

Itt is kevés a saját anyag, de ilyen például a vadászati világkiállításról készült képgaléria („Hoztunk képeket: vadászati világkiállítás, eldobod az agyad”), amely amúgy azonos tartalommal a Nyugati Fény oldalán is megtalálható („Ilyet még nem láttál: szürreális fotók érkeztek a halottállat-nézegető Semjén-show-ról”). Saját anyagoknak lehet tekinteni azokat az abszurdba hajló fotómontázsokat is, amelyek egy-egy fideszes politikuson próbálnak élcelődni.

Noha az impresszumban feltüntetnek néhány nevet, az írásokat név nélkül publikálják. A tartalmak többsége főleg máshonnan átvett anyagok röviden, sajátos bulvárstílusban átírva.

Azt, hogy mindezt miből finanszírozza, Páva nem árulta el a Direkt36-nak, amikor a lehallgatása kapcsán nyilatkozott. Azt mondta, a hirdetések mellett kapnak adományokat, és más befektetők is állnak a kiadó mögött. Kevés hirdetés és adományozásra való felhívás valóban van az oldalon. Vannak olyan írások, amelyek alatt ott a Szponzorált tartalom felirat, de az nem derül ki, ki fizetett például az Orbán-kormányt kritizáló vagy az EU-t dicsérő írásért, így nemcsak a befektetők, de egyes hirdetők kilétét is homály fedi.

Jobbik

A Jobbik sokat költött arra, hogy felépítse saját médiáját, és mára felépített egy saját műsorokkal és neves riporterekkel dolgozó YouTube-csatornát, egy újságként működő híroldalt, de a politikai bulvárban utazó jobbikosok is találnak kedvükre valót a portfólióban.

Alfahír – Barikádból híroldal

Az Alfahír vállaltan a Jobbik lapja. Indulásakor a Barikád című nyomtatott pártlap online verziója volt, de évekkel ezelőtt, majd névváltás után önállósult, és ma már szinte hírportálként működik. A fejlődés valószínűleg nem független attól, hogy a Jobbik igen komoly összegekkel támogatta a Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítványt, amelynek fő tevékenysége az Alfahír és az N1TV YouTube-csatorna kiadása. Facebook-oldalának több mint 136 ezer követője van. Impresszuma szerint tízfős állandó stábbal működik az Alfahír, ennek megfelelően az oldalon vannak bőven saját cikkek, interjúk, publicisztikák is a máshonnan átvett hírek mellett. Ez utóbbiak kiválogatásának logikája amúgy sokkal inkább követi egy hagyományos híroldalét – azaz inkább érvényesül a hírérték, mint a párt logikája szerinti gondolkodás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljes lenne az objektivitás – nyilván nem véletlenül áldoz a párt saját médiára.

Felmérés az Alfahíren

Ismét Tóth Csaba esetén keresztül vizsgálva: az MSZP-s politikus kétes ügyeiről csak azután kezdtek írni, hogy Jakab Péter pártelnök etikai vizsgálatot kezdeményezett ellene. Tóth telekügyére is szántak pár mondatot, de nem számoltak be teljeskörűen a politikus ügyleteiről. Az előválasztás kapcsán természetesen nagyobb teret kaptak a jobbikos jelöltek az Alfahír felületén (közleményeik átvétele, interjúk), szakértőként főleg a Jobbik-közeli Iránytű Intézet elemzője szólal meg (de előfordul, hogy Horn Gábort kérdezték a Republikontól). A miniszterelnök-jelöltek közül főleg Karácsony Gergely kritizálásával foglalkoztak (például: „Kettős mércét alkalmaz a kettős mércéről beszélő Karácsony”, „Karácsony egy hónap alatt egy budai lakás árából (…) hirdette magát”). A miniszterelnök-jelölti vita vesztese is Karácsony volt, Jakab teljesített legjobban az Alfahír cikke szerint. Az előválasztás első fordulójának lezárása előtt publikált felmérés szerint pedig Szoros holtverseny Jakab Péter és Dobrev Klára között” (valójában Dobrev 35 százalékkal az élen végzett, Jakab a maga 14 százalékos eredményével nem jutott be a második fordulóba).

Zsúrpubi – Simicska Ádámtól Kéri Lászlóig

Egészen másfajta stílusban utazik a Zsúrpubi „politikai geg- és véleményportál”. Az oldalt Béres Ferenc Attila alapította, aki 2020-ban a Jobbik kommunikációs igazgatója lett – és ma már az Alfahír és az N1TV kiadásáért is felel. Amikor hivatalosan is Jobbik-alkalmazott lett, Béres lemondott a főszerkesztői posztról, de továbbra is ő az oldal tulajdonosa. A 2017-ben frissen indult oldal egy Simicska Ádám-interjúval vált szélesebb körben ismertté (Simicska Lajos ekkoriban a Jobbikot támogatta, és ekkor tette meg fiát a Magyar Nemzetet kiadó cég vezetőjének).

A Zsúrpubi Facebook- és Instagram-oldala eltűnt, és maga az oldal is ritkábban frissül, a saját anyagok főleg a kultrovatra korlátozódnak. A többnyire álnév alatt megjelenő írások legnagyobb része Orbán Viktort kritizálja („Kijelenthetjük, hogy Orbán minden idők leggusztustalanabb interjúját adta… Nem szakadt le az arca ettől az ordas, aljas, gerinctelen és gusztustalan hazugságtól”), még akkor is, ha külpolitikáról van szó („Gyöngyösi Márton: Orbán belarusz barátja már a terroristamódszerektől sem riad vissza”), de találunk az oldalon Orbánt kommunista diktátorként és náci katonaként ábrázoló montázst is.

Zsúrpubi

Belpolitikában Jakab Péteré a főszerep, a pártelnök közleményeit az elsők között veszi át a Zsúrpubi, ezen túl főleg Karácsony Gergely alkalmatlanságáról ír („A f.szért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre (…) Emlékszünk még a négy évvel ezelőtti komédiára, ugye? Most akkor jó miniszterelnök lenne Karácsony Gergely, vagy sem?”), ehhez akár még az Origo anyagait is hajlandók átvenni („Origo: Karácsony Gergely miatt szerda reggel összeomlott a budapesti közlekedés”), és az ezek után már magától értetődő, hogy nála alkalmasabb miniszterelnök-jelölt volna a Jobbik elnöke („Az elmúlt hónapokban több felmérés született, melyek szerint a választók közül többen látják úgy, hogy Jakab Péter inkább győzné le és számoltatná el Orbánt, mint Karácsony Gergely”). Az összképhez mindenképp érdemes megjegyezni ugyanakkor azt is, hogy Kéri László politológusnak rendszeres rovata van a Zsúrpubin.