Gazdag családok lányai mazurkázni tanulnak Szentpéterváron 1917 előtt.
A Konyevszkij-kolostor szerzetesei állnak pózt a Ladoga-tó kövein északra Szentpétervártól. A kép 1900 körül készült.
Egy jégkorcsolyázó vár a startjelre egy szentpétervári versenyen a század elején.
Karl Bulla 1855-ben született a mai lengyel Głubczyce városában. A terület akkoriban még a német ajkú Poroszország része volt.
A leendő fotográfus 11 évesen került Szentpétervárra, azt azonban a történelem homálya fedi, hogy gyerekként hogyan és miért utazott ennyire messzire. Nem volt szokatlan akkoriban, hogy a kisvárosokból a fiúk a nagyvárosba költöztek kitanulni egy szakmát, azt azonban nem tudni, hogy a kis Karl miért pont az orosz fővárost nézte ki magának.
Szentpétervár főutcája, a Nyevszkij proszpekt egy forgalmas reggelen az 1900-as évek elején.
A német anyanyelvű fiatal kifutófiúként kezdett dolgozni az orosz fővárosban egy fényképészeti boltban. Karl Bulla hamarosan megtanult oroszul, és a fotózás csínját-bínját is elsajátította. 1875-ben nyitotta meg saját műtermét.
Matild Cseszinka prímabalerina, II. Miklós, az utolsó orosz cár szeretője.
Karl Bulla azzal reklámozta magát, hogy „amit csak kell lefényképezek, bárhol, akárhol, nem számít, hogy kültéren vagy beltéren, akár nappal, akár éjjel mesterséges fénynél.”
A vitorlás síelés egy bemutatója a fagyott Néva jegén 1910 körül.
1886-ban Bulla, akinek ekkor már közismert volt a szorgalma és a tehetsége, engedélyt kapott Szentpétervár kormányzójától, hogy megörökítse a város és környéke életét, azzal a feltétellel, hogy nem okozhat „fennakadást a gyalogosoknak és a kocsiknak a munka folyamán.”
Egy csapat lovat mentenek ki, miután a jeges vízbe omlott egy híd a város egyik csatornája fölött.
Az engedéllyel a kezében a hatóságok többnyire hagyták a fotóst békében dolgozni. Ő lett Oroszország első „hivatásos” fotóriportere.
Egy férfi hideg kvaszt árul. A kvasz az oroszok nemzeti itala, amit rozskenyér erjesztésével készítenek.
Karl Bulla amennyire csak tudta, kihasználta a hivatalos engedély nyújtotta lehetőségeket. Egyaránt alkalma volt fotózni a szentpétervári elitet, de betekintést nyert a szegények sokszor erőszaktól terhes világába is.
Szegénykonyha 1911-ben.
Az orosz társadalom a századforduló után egyre inkább változást követelt.
A kép eredeti leírásában „huligánoknak” titulált csavargók Szentpétervár utcáin 1910 környékén. A középen álló fiú nemrég verekedésbe keveredhetett, erről árulkodik legalábbis a monokli a bal szemén.
A várostól délre fekvő kolostor apátja.
A meglepően éles képeket Bulla hátizsáknyi méretű fényképezőkkel készítette. A képeket ekkoriban még nem filmre, hanem üveglapra rögzítették.
Tolsztoj a 80. születésnapján a Moszkvától keletre fekvő vidéki birtokán. A kép 1908-ban készült.
Bulla (bal oldalt) és Tolsztoj az 1908-as fotózáson.
Az egyetlen fennmaradt leírás Karl Bullát görnyedt, őszes, vékony, hallgatag embernek írja le.
Az utolsó orosz cár lányai modellt ülnek Bullának 1914-ben.
Miután a fotós engedélyt kapott rá, hogy képeket készítsen „őfelsége, a cár jelenlétében”, karrierje csúcsára ért. Bulla ekkoriban már igen tehetős volt, és szabadon kiélhette kreatív energiáit. 1917-ben viszont feleségével váratlanul az észt Saaremaa-szigetre költözött.
Karl Poszpisil birkózó Bulla stúdiójában.
Nem világos, hogy a híres fényképész miért döntött úgy hirtelenjében, hogy összecsomagol és külföldre költözik. Egyes történészek szerint talán az állhatott a háttérben, hogy az első világháború miatt Oroszországban egyre nőtt az ellenérzés a németekkel szemben. A Guardian cikke viszont azt lebegteti meg, hogy Karl Bulla titokban Szentpétervár meleg közösségéhez tartozott.
Egy orosz történész szerint viszont a művész nem akarta örökre elhagyni az országot, csak az országban dúló események miatt nem tért vissza soha.
Legéppuskázott tüntetők 1917 nyarán Szentpéterváron. A képet a fotós fia készítette egy tetőről apja műtermének szomszédságában.
Bármi is volt Bulla távozásának az oka, nagy szerencséje volt. Ugyanis miután a cárt megbuktatták, és a kommunisták kerültek hatalomra, a tehetős és felső körökbe bekötött Bulla valószínűleg hamar az új rezsim célkeresztjébe került volna.
A fényképész 1929-ben halt meg Saaremaa szigetén.
Egy kommunista ifjúsági szervezet tagjai kiképzés közben. A képet Bulla fia, Viktor készítette 1937-ben.
A Bulla fiúk megörökítették az utókor számára a szocializmus felemelkedését az országban, azonban német származásuk és a nemességhez fűződő viszonyuk miatt hamar gyanússá váltak a rendszer számára. Viktort a második világháború kitörése előtt kivégezték a hatóságok, Alekszandert pedig munkatáborba küldték, és nem sokkal a szabadulása után halt meg.
A Nyevszkij proszpekten, nem messze egykori műtermétől, ma szobor őrzi Bulla emlékét. Az egyik kamerája pedig egy múzeumban van kiállítva az észt szigeten, ahol meghalt.