Most vizsgálja a kormány, hogy lehetnek-e ingyenesek a PCR-tesztek

PCR-teszthez vesznek mintát a chilei Santiagóban 2021. augusztus 26-án

Szabó Tímea képviselő megkérdezte, ki a felelős a fel nem használt, majd megsemmisített PCR-tesztek tömegéért. Pintér Sándor nem válaszolt erre, de elárulta, hogy most már vizsgálják, lehetnének-e esetleg ezek a tesztek ingyenesek.

Írásbeli kérdésekben próbálta megtudni a párbeszédes Szabó Tímea képviselő, hogy történhetett, hogy legalább ötmilliárd forint értékű PCR-tesztet kellett megsemmisíteni, miért nem használták fel őket, vagy hogy kivizsgálja-e ezt a hibát a minisztérium. Arra is rákérdezett, miért nem ingyenes a PCR-teszt, ahogy Európa nagy részén.

Pintér Sándor belügyminiszter csak az utolsó kérdésre válaszolt. E szerint már vizsgálják a külföldi minták alapján, hogyan adhatja ingyen az állam a PCR-teszteket. A magyar állam egyébként például az oltásokért nem kér pénzt, de arról a belügy nem írt, hogy ezt a folyamatot is tanulmányozzák-e a tesztek ingyenessé tétele során.

A belügyminiszter válaszában hivatali nyelven leírta még, hogy a teszteket azért kellett megsemmisíteni, mert lejártak, és azért jártak le, mert nem használták fel őket időben. Egészen pontosan:

„Tájékoztatom, hogy az egészségügyben a legfontosabb a betegbiztonság, éppen ezért az ellátás során nem használható fel olyan készítmény, amely lejárt szavatosságú. A rövid idő alatt eredményt adó gyorstesztek megjelenése visszaszorította a PCR-tesztek felhasználási mennyiségét, azok szavatossági ideje az ellátórendszer rendelésállományának lecsökkenése következtében lejárt, az Országos Kórházi Főigazgatóság elrendelte megsemmisítésüket.”

Korábban írtunk arról, hogy a magyarországi Szputnyik-oltások mindegyike is biztosan lejárt már. Arról nem adott tájékoztatást az állam, mennyit semmisítettek meg ezekből. Mindenesetre ha véletlenül találkozik még ilyen termékkel akárhol az országban, ne fogadja el.

Ehhez kapcsolódóan: Már ne kérjen itthon Szputnyikot, ha maradt is valahol, megromolhatott