3 perc: 850 kilométerre a fronttól háborús veszélyhelyzetet hirdetett Magyarország

Korábban a Fidesz azzal kampányolt, hogy ki akar maradni a háborúból, most meg veszélyhelyzetet hirdettek miatta úgy, hogy a front 850 kilométerre van Magyarországtól

Háborús veszélyhelyzetet hirdetett a kormány Magyarországon úgy, hogy a front 850 kilométerre van az ország keleti határától, ráadásul a Fidesz hónapokig azzal kampányolt, hogy ki akar maradni a háborúból. Közben az Állami Számvevőszék „a közélet befolyásolására alkalmas” civil szervezetek gazdálkodását vizsgálja. A magyar kormányfő gáncsolná az orosz olajembargót, amíg az EU nem ad pénzt.

A „közélet befolyásolása”

Miután az Európai Bíróság elkaszálta azt a törvényt, amely külföldről finanszírozott szervezetnek bélyegzett bizonyos civil szerveződéseket, a kormánypártok „a közélet befolyásolására alkalmas” civil szervezetekre fazonírozták át a jogszabályt. Új szereplőként az Állami Számvevőszék kapott ellenőrzési jogosítványokat, és egy hónappal a választások után elérkezettnek látta az időt a vizsgálatok megkezdésére.

„Ez egyértelmű jele annak, hogy a magyar állam továbbra sem tett le az egyebek mellett a jogállami normákat szisztematikusan lebontó és a rendszerszintű korrupció kiépülését támogató, a kormánnyal szemben kritikus civil szervezetek vegzálásáról” – közölte a Transparency International Magyarország.

Léderer Sándor, a K-Monitor ügyvezetője szerint több gond is van a tavaly életbe lépett jogszabállyal. Nincs valójában definiálva, mit jelent az, hogy „közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezet”, kik tartoznak ide.

Ehhez kapcsolódóan: A „közélet befolyásolása” miatt vizsgál több ezer civil szervezetet az Állami Számvevőszék

„Ki akarunk maradni a háborúból”

Alig tette le a hivatali esküt az ötödik Orbán-kormány, Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán máris bejelentette, hogy május 24-én éjféltől kihirdetik a háborús veszélyhelyzetet Magyarországon. A miniszterelnök a videóban azzal indokolta az intézkedést, hogy Ukrajnában háború zajlik, amelynek még senki sem látja a végét, és amely folyamatos veszélyt jelent Magyarországra. A fizikai biztonság mellett veszélyezteti a családok energiaellátását és anyagi biztonságát is.

A HVG korábbi összefoglalójában azt írta: a módosításnak valós, objektív indoka nincs, viszont politikai célja az lehet, amit a kormány az időközben kifulladó járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva eddig is maximálisan kihasznált: a rendeleti kormányzás fenntartása.

Ehhez kapcsolódóan: Az új kormány első intézkedése: háborús veszélyhelyzetre cserélte az egészségügyit

Pénz nélkül nincs alku

Orbán Viktor levélben közölte az Európai Tanács elnökével, hogy nem hajlandó tárgyalni az orosz olaj embargójáról a jövő heti EU-csúcson, ha az EU nem részletezi, hogy Magyarország milyen anyagi támogatásra számíthat az orosz olajtól való függetlenedéshez.

A levélben többek között az áll, hogy „konszenzus híján kontraproduktív lenne vezetői szinten tárgyalni a szankciós csomagról. Az csak a belső megosztottságunkat domborítaná ki, anélkül hogy reális esélyt kínálna nézeteltéréseink feloldására.”

Az Európai Tanács hivatalosan még nem reagált Orbán levelére.

Ehhez kapcsolódóan: Orbán: Ha nincs támogatási terv, nincs tárgyalás sem az olajembargóról

Képzett menekültek

Először a képzettebbek menekülhettek el Ukrajnából. A háború sújtotta országot eddig elhagyók durván fele munkaképes korú felnőtt, ők viszont meglehetősen képzettek, áll az ENSZ becslésében. Közülük viszont szinte senki sem maradt Magyarországon, akik pedig most fontolgatják a menekülést, szintén nem akarnak itt élni. Grafikonokon a részletek.

Ehhez kapcsolódóan: Először a képzettebbek menekülhettek el Ukrajnából

Páncélozott versenyautó is lesz a NATO-ban

Végül pedig válogatást mutatunk be azokból a hazai gyártású fegyverekből és járművekből, amelyek a NATO arzenálját erősítik majd, ha sikeresnek bizonyul Finnország és Svédország csatlakozási kérelme. Akad köztük egyedülálló – a Formula–1-es versenytechnológián alapuló –, aktív felfüggesztésű páncélozott jármű , amely 40 mm-es lövedék kilövésére képes automata ágyúval van felszerelve.

Ehhez kapcsolódóan: Skandináv tűzerő: a hazai gyártású fegyverek, amelyeket a svédek és a finnek a NATO-ba hoznak

Szép napot!

Báthory Róbert