Pilismaróti polgármester: Ne valósulhasson meg a kavicsbánya!

A tervezett pilismaróti kavicsbánya helye

Talán mégsem lesz újabb kavicsbánya a Dunakanyar egyik legszebb fekvésű településén, Pilismaróton. A település polgármestere – több képviselővel együtt – nyilvánosan a bányanyitás ellen foglalt állást, és környezetvédő szervezeten keresztül kért jogi segítséget.

„Olyan módon szeretnénk lezárni a kavics- és homokbánya ügyét, hogy ne valósulhasson meg!” – ezt a szándéknyilatkozatot tette közzé ma délután Facebook-oldalán Pilismarót polgármestere. Az ügyről szóló korábbi cikkünkhöz adott interjúban a földrajztanár végzettségű Hunyadi Balázs úgy fogalmazott: jól járhat a település a bányával, ha a beruházás kellő körültekintéssel valósul meg.

A tervezett kavicsbánya helye

98 igen, 672 nem szavazat

Az ügyben augusztus 27-én tartott népszavazás azért lett érvénytelen, mert nem vett részt rajta a szavazásra jogosultak legalább fele. Az érvényességhez 955 érvényes szavazat kellett volna (a szavazóköri névjegyzéken lévő választópolgárok száma 1910), amihez nem sok hiányzott. A 781 leadott szavazatból 770 lett érvényes. Az igen szavazatok száma 98, a nem szavazatoké 672 volt.

Ehhez kapcsolódóan: Vasárnap népszavazás lesz a pilismaróti kavicsbányáról

A polgármester és az őt támogató testületi tagok közös, mai közleménye szerint az érvénytelenség ellenére is kiderült: a helyi lakosság elsöprő többsége nem akar új bányát a településen.

A kavicsbányát támogató szavazásra buzdító plakát

A beruházást kifogásoló helyiek évek óta küzdenek a terv ellen egy civil szervezettel, a Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesülettel. A bányát többek között arra hivatkozva utasítják el, hogy Pilismarót teljes közigazgatási területe (a 9/2019. [VI. 14.] MvM-rendelet szerint) a tájképvédelmi terület övezete elnevezésű országos övezet része. A területen védett fajok, növények (turbánliliom), rovarok (farkasalmalepke, nagy szarvasbogár), madarak (gyurgyalag, partifecske), hódok, valamint több régészeti lelőhely is található.

Ehhez kapcsolódóan: Érvénytelen lett a kavicsbányáról szóló népszavazás Pilismaróton

Az egyesület arra is hivatkozott, hogy – mint erről a Magyar Narancs korábban írt – a Dunakanyar kultúrtáj szerepel a 27/2015. (VI. 2.) Világörökségi Várományos Helyszínek Jegyzéke című MvM-rendeletben, valamint az UNESCO világörökségi várományos listáján, és Pilismarót a 429/2020. (IX. 14.) kormányrendelet szerint kiemelt turisztikai térségi besorolást kapott. A civil szervezet kifogásolta, hogy korábban több, az ügyre vonatkozó dokumentumot nem kaptak meg az önkormányzat vezetésétől.

A pilismaróti kavicsbányát ellenzők egyik plakátja

A beruházást kifogásolók a kockázatok közé sorolták – a zaj, a por, az ingatlanok értékcsökkenése és a felszín alatti vízkészletek esetleges károsodása mellett – a környező települések várható kártérítési igényét is.

Civil szervezettől kért jogi segítséget az önkormányzat vezetése

A Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesület szeptember 6-án emlékeztette a polgármestert, hogy még nem foglalt állást a népszavazás óta. A szervezet az ügyben rendkívüli testületi ülés megtartására kérte az önkormányzatot.

A hivatal erre azt válaszolta, hogy a hatályban lévő eljárásrend szerint civil szervezet nem kezdeményezhet rendkívüli testületi ülést, ugyanakkor több képviselő megtette helyettük. Így szeptember 26-án kerül majd az ügy a testület elé. A polgármester arról tájékoztatta a Szabad Európát, hogy megvárják a kormányhivatal döntését, s ha ez nem érkezik meg addig, akkor ez az időpont tolódhat.

Hunyadi Balázs polgármester 2023. szeptember 13-án megkereste a civil szervezetet, hogy a szervezetet képviselő ügyvédi iroda jogi segítségét kérje az önkormányzat nevében. Ezért került sor ma, szeptember 20-án szakmai egyeztetésre. A civil szervezet a felmerülő ügyvédi költségeket a támogatói adományokból tervezi fedezni.