Sokan már oltást akarnak Romániában és Bulgáriában, akiknek hamis Covid-igazolásuk volt

Mentők a Bukaresti Egyetemi Kórház előtt

Mivel Romániában és a szomszédos Bulgáriában is megugrott a koronavírusos esetek száma, az új betegek kezelését megnehezíti a sok hamis oltási igazolvány. Az orvosok arra kérik az embereket, vallják be, ha ilyenjük van.

Miközben Covid–19 miatt haldoklott az intenzív osztályon, egy román fiatalember bevallotta az orvosoknak, hogy hamis volt az oltási igazolása.

Nem ő volt az első, aki a nagyszebeni sürgősségi kórház orvosainak elmondta ezt, de ő volt a legfiatalabb. Sajnos már túl késő volt, és meghalt.

„Vannak betegeink, akik kórházba kerülnek és oltást kérnek”mondta az Agerpresnek október 5-én Ioana Codru osztályvezető.

„Ha már az intenzív osztályon vannak, nem lehet megelőző intézkedéseket tenni.”

Mivel mind Romániában, mind a szomszédos Bulgáriában megugrott a koronavírusos megbetegedések száma, az új betegek kezelését nehezíti, hogy elterjedtek a hamis oltási igazolások. A könnyen beszerezhető és nehezen lekövethető hamisítványok a két legszegényebb uniós tagállamban elterjedt korrupció tünetei, egyben jelzik a koronavírus elleni vakcinákkal szembeni széles körű bizalmatlanságot.

Betegek a bukaresti Bagdasar-Arseni Kórház balesetiből átalakított Covid-osztályán 2021. október 12-én. Aznap 17 ezer új esetet jelentettek Romániában

Október 6-án Klaus Iohannis román elnök katasztrófának nevezte a pandémiahelyzetet. Október 12-én rekordszámú, 16 777 új fertőzést regisztráltak az országban, 442 haláleset történt, ami negatív rekord.

A Johns Hopkins Egyetem és az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint október 11-én Romániában 1,45, Bulgáriában 1,23 haláleset jutott százezer lakosra. Az Európai Unió átlaga ezen a napon 0,13 haláleset volt.

Átoltottsági sereghajtók

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ szerint Bulgáriában a legalacsonyabb a koronavírus elleni védőoltások aránya az EU-ban, a lakosságnak mindössze 23,5 százaléka van teljesen beoltva. Romániában a második legalacsonyabb az arány, az ország lakosságának mindössze 34,1 százaléka kapta meg mindkét oltást.

Az viszont, hogy a közelmúltban megugrott a megbetegedések száma, elősegítette, hogy leleplezzék a hamis oltási bizonyítványok körüli sötét praktikákat. Cristian Oancea, a Temesváron található Victor Babeș Fertőző Betegségek Kórház vezetője volt az egyik első orvos, aki augusztusban nyilvánosan beszélt a hamisításról.

„Nehezen hisszük el, hogy valaki tényleg be van oltva, amikor fiatal embereket látunk a betegség nagyon súlyos stádiumában” – mondta.

Az orvosok súlyos betegeket kezelnek a túlterhelt romániai intenzív osztályokon, és arra kérik az embereket, hogy vallják be a hamisítást.

„Arra bátorítjuk a betegeket, hogy legyenek egyenesek és őszinték az egészségügyi személyzettel, és adjanak pontos információt, hogy helyesen tudjuk felállítani a diagnózist és hogy megkaphassák a megfelelő kezelést” – mondta Decebal Todarita, a nagyszebeni sürgősségi kórház szóvivője.

A hamis oltási igazolással rendelkező emberek úgy vannak nyilvántartva a rendszerben, mint akik teljesen be vannak oltva. Ahhoz, hogy hivatalosan megkapják az oltást, meg kell várniuk, amíg jogosulttá válnak a harmadik, emlékeztetőoltásra – még akkor is, ha a valóságban számukra ez csak az első.

Egy korábbi román egészségügyi miniszter, Ioana Mihaila augusztus végén beszélt arról, hogy olyan orvosi jelentéseket kaptak, amelyek szerint „egyre több oltottnak tűnő, de mérsékelten vagy súlyosan beteg ember vallja be, hogy nem oltott”.

Focistáknak osztott fekete igazolást a doki

Daniela Mitrea háziorvost szeptemberben 24 órára őrizetbe vették azzal a gyanúval, hogy hamis oltási igazolványt állított ki a Pucioasa futballklub tíz játékosának. Férje, Cristian Mitrea, a Bukaresttől száz kilométerre északnyugatra fekvő kisváros csapatának elnöke ellen szintén vizsgálat folyik.

A rendőrség szerint Mitrea, aki egyben a helyi megyei háziorvosok szövetségének elnökhelyettese azzal gyanúsítható, hogy kidobta a vakcinát, és igazolást adott a játékosoknak, hogy részt vehessenek a meccsen.

Ezt a gyakorlatot Romániában nem hivatalosan úgy emlegetik, mint oltóanyagot a mosogatóba, utalva arra, hogy inkább kidobják, mint hogy beadják. Mitrea, aki tagadja a történteket, állítólag pénzt kért az egészségügyi hatóságoktól.

Bulgáriában az ország egészségügyi főfelügyelője, Angel Kuncsev szerint széles körben elterjedt a hamis oltóanyag-igazolások kereskedelme. Sziika Mileva, a főügyészség szóvivője szerint a bolgár ügyészek és más tisztviselők tizennégy ilyen esetet vizsgálnak. Elmondta, hogy a vádak hét körzetet érintenek, de főként a fővárost, Szófiát. „Nem leszünk elnézők” – mondta.

Kuncsev kiemelte egy Bulgária központi részén praktizáló orvos esetét. „Lenyűgöző volt, hogy nemcsak a saját körzetében adott be sok oltást, de egész Bulgáriában.”

Van papírod? Utazhatsz!

Mivel a gyakorlat egyre inkább lelepleződik és a koronavírusos megbetegedések száma emelkedik, már sokan megbánták, hogy hamis igazolást szereztek.

A szófiai Maria és Ivan (nem a valódi nevük) azt mondta a Szabad Európa bolgár szolgálatának, hogy tavasszal hatszáz levát (354 dollárt) fizettek a bizonyítványokért. Elmondásuk szerint azért, hogy idén nyáron Görögországba és Franciaországba utazhassanak.

Az EU-ban az emberek az oltást követően egy hivatalos weboldalról kapnak QR-kóddal ellátott igazolást. Maguknál tarthatják a bizonyítvány nyomtatott példányát, vagy különböző, az EU által jóváhagyott alkalmazásokra tölthetik fel a dokumentumot. Így juthatnak be az EU területén éttermekbe, mozikba, és külföldi utazásokhoz is felhasználhatják.

Covid-igazolást ellenőriznek a román határon

Maria és Ivan elmondta, hogy 2020 telén kapták el a Covid–19-et, közvetlenül az oltási kampány kezdete előtt. A háziorvosuk azt mondta nekik, hogy „várjanak, mert most már sok antitestük van, és nincs értelme sietni” – mesélte Ivan.

Elmondásuk szerint májusban úgy döntöttek, hogy hamis igazolást vásárolnak, miután a média beszámolt a vakcinák lehetséges mellékhatásairól. „Először az AstraZenecával voltak problémák, aztán a Pfizerrel kapcsolatos gondokról kezdtem olvasni, így májusban, amikor már tudtuk, hogy mik a nyári terveink, úgy döntöttünk, hogy igazolást vásárolunk” – mondta Maria.

24 órába telt, mire megszerezték a dokumentumot, amelyben az állt, hogy két Pfizer-adagot kaptak.

Kapcsolatba léptek egy ismerősükkel, és a munkanap végén elmentek egy szófiai kórházba. „Először azt mondták, hogy négyszáz leva (236 dollár) az ára, de amikor megtudták, hogy család vagyunk, még kedvezményt is adtak, és hatszáz levát fizettünk” – tette hozzá Ivan. A bolgár közösségi médiában már kétszáz leváért is hirdetnek hamis oltási bizonyítványokat.

Maria elmondta, hogy senki sem kérdezte meg tőle, miért nem akarja beoltatni magát. „Elmondtam, hogy vannak antitestjeink és félünk a vakcinák mellékhatásaitól. Nem volt válasz” – mondta.

A szófiai 12-es számú Diagnosztikus és Konzultációs Központ 2021 augusztusában

Csevegőappokban szereznek ügyfeleket a csalók

Romániában a Telegram üzenetküldő alkalmazáson egy hatszáz tagot számláló CERTIFICAT_COVID19 csatorna anélkül ígér oltási igazolványt, hogy ténylegesen beoltanák az embereket, és a felhasználókat egy másik, E_Vaccin nevű csatornára irányítják.

A román Digi24 TV riportere csatlakozott a Telegram-csoporthoz; száz euróért hamis oltási igazolást ajánlottak neki. A riporternek egy QR-kóddal ellátott dokumentumot ígértek, amely szerint a bukaresti Grigore Alexandru kórházban kapta meg a Johnson & Johnson egyadagos vakcinát, holott Románia legrégebbi gyermekkórházában nincs is oltóközpont.

Lucian Bode román belügyminiszter augusztus 30-án közölte, hogy a rendőrség vizsgálja ezt, és további négyszáz különálló oltóanyag-hamisítási esetet. A rendőrségi nyomozás ellenére azonban a bolgár és a román hatóságok nehezen tudják letörni a hamisított igazolások kereskedelmét.

Így néz ki egy EU-s (francia) Covid-útlevél

Kuncsev bolgár közegészségügyi ellenőr elmondta, hogy az egészségügyi minisztérium és a regionális egészségügyi hatóságok feljelentést tettek olyan orvosok ellen, akik állítólag részt vettek a hamis igazolványok kereskedelmében, de erről nehéz konkrét bizonyítékokat szerezni.

Kuncsev a Szabad Európa bolgár szolgálatának azt is elmondta, hogy nehéz bizonyítani, mely orvosok adtak ki hamis dokumentumokat, és a törvény sem rendelkezik egyértelműen arról, ki a felelős az igazolások kiadásáért.

Maria Sarkova bolgár egészségügyi jogi szakértő szerint a jogszabály nem határozza meg, ki a felelős azért, hogy az adatokat felvigyék egy elektronikus adatbázisba. Ez pedig megnehezíti a bűnösök megbüntetését. Szerinte a probléma orvosolható lenne, ha pontosítanák a szabályozást.

Megvizsgálnak egy nőt a védőoltás beadása előtt a bulgáriai Kruševice faluban egy mobil oltóhelyen 2021. október 10-én. Bulgária az EU legkevésbé átoltott országa

Közben Romániában úgy tűnik, hogy a bűnüldöző szervek vesztes csatát vívnak a csalókkal, akik már sok embert becsaptak és megkárosítottak.

„Olyan nevű alkalmazásokat hoznak létre, mint vakcina, Covid, tanúsítvány, oltási útlevél, oltási kártya stb., és hirdetéseket tesznek közzé, hogy Covid–19-igazolványt árulnak” – áll a rendőrség október 6-i közleményében.

Az áldozatok – avagy a hamis igazolást óhajtó ügyfelek – átadják az adataikat, és körülbelül száz eurót fizetnek az oltási bizonyítványért. Az eladók bitcoinban vagy PayPalon keresztül kérik a pénzt.

„Annak érdekében, hogy meggyőzzék az ügyfelet, az eladók fényképet küldenek a tanúsítványról, és egy futárcég által generált lekövetési számot, mondván, ha nem fizet rövid időn belül, törlik a tranzakciót” – áll a közleményben.

„Ne vegye fel az oltást, mert meg fogja ölni”

Szakértők szerint az oltásellenesség és a kivárók magas arányát mindkét országban a hatóságokkal szembeni bizalmatlansággal, valamint az interneten és a közösségi médiában terjedő dezinformációkkal lehet magyarázni. A problémát súlyosbítja, hogy az egészségügyi személyzet egy része is ellenzi a koronavírus elleni vakcinákat.

Egy 57 éves, neve elhallgatását kérő bukaresti varrónő elmondta, hogy áprilisban koronavírusból lábadozó élettársát kísérte el az egyik állami kórház tüdőosztályára. A nő szerint az orvos azt mondta nekik: „Ne vegyék fel a vakcinát, mert megöli magukat.” Amikor a nő azt mondta, hogy már beoltották, az orvos azt felelte: „Három hónapon belül meg fog halni.”

Ahogy növekszik az esetszám – a halottak számával együtt –, egyre több bulgáriai és romániai lakos bánja meg, hogy nem oltatta be magát (és néha azt is, hogy hamis igazolást szerzett be).

Mea culpázott az erdélyi antivaxxer

Dorel Sandesc, a Román Intenzív Terápiás Társaság elnökhelyettese október 5-én azt mondta, hogy ami a túlzsúfolt intenzív osztályokon történik, az maga a pokol.

„Vannak olyan betegek, akik megbánják, hogy nem vették fel az oltást – mondta. – Túl sok ilyet látunk mindennap. Kétségbe vannak esve, és már túl késő” – mondta a Digi24-nek.

Covid-betegek a bukaresti Bagdasar-Arseni Kórházban

Az utóbbi időben megugrott megbetegedésszámok miatt Romániában megnőtt a vakcinák iránti érdeklődés. Október 8-án a Covidvax.live szerint mintegy 67 415 ember kapott oltást. Egy hónappal korábban, szeptember 8-án a szám 9475 volt.

Mivel sokan azt kívánják, bárcsak beoltatták volna magukat, van, aki bűntudatában valami jót szeretne tenni.

Kovács Ernő üzletember is harcosan oltásellenes volt, támogatta és népszerűsítette az oltásellenes tüntetéseket. Az erdélyi Zilahból származó fitneszfanatikus azonban szeptember végén elkapta a vírust. Kórházba került, oxigénterápiára szorult, és most arra buzdítja az embereket, hogy oltassák be magukat.

„Sajnálom, hogy a Covid és a vakcina ellen voltam. Népszerűsíteni fogom a vakcinát. Az orvosok hősök. Bocsánatot kérek, hogy nem bíztam bennük” – írta egy posztban, amelyet a Ro Vaccinare, a kormány koronavírus elleni platformja osztott meg.

Ami a bolgár házaspárt illeti, remélik, hogy megkapják a harmadik adagot, amikor engedélyezik.

„Papíron három oltást kapunk, de valójában csak egyet. Egy is jobb, mint a semmi” – mondta Maria.

„Csaltunk és elég hülyék voltunk. Félelemből és arroganciából tettük” – mondták.

Írta: Alison Mutler a Szabad Európa bolgár szolgálatának tudósításának felhasználásával.