Lemondott a paksi erőmű bővítéséért felelős államtitkár

Csoportkép az új kormányról 2018. május 18-án, balról a második Süli János ekkor még a paksi bővítésért felelős miniszterként

Lemondott a paksi bővítésért felelős államtitkár, Süli János. A tapasztalt szakember feladatait a külügy fogja továbbvinni. A paksi bővítés csúszását nemrég Lázár János és Szijjártó Péter is keményen bírálni kezdte.

Frissítés: Süli János az ATV-nek azt mondta, nem a kért miniszter, Szijjátó és Lázár miatt távozik posztjáról. Mint fogalmazott, kritikájuk őt nem viselte meg. Lemondásának okát nem részletezte, de elmondta, hogy 66 éves elmúlt és paksi lakosként, illetve országgyűlési képviselőként van feladata bőven.

Szeptember 5-én lemondott Süli János, a paksi bővítésért felelős államtitkár – derült ki a szeptember 6-i Magyar Közlönyből. Az atomerőmű bővítése műszaki, jogi és minden más értelemben a külügy Paks II. Jogi és Költségvetési Koordinációs Főosztálya és az ezt irányító parlamenti államtitkár alá került.

Süli tapasztalt iparági szakember. A villamosmérnök 1985-től dolgozott a Paksi Atomerőműben. 2004-től már műszaki igazgató volt, 2009-től vezérigazgató, majd később vezérigazgató-helyettes.

2014-től Paks polgármestere volt, majd 2017-től a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter lett. 2022-től ugyanezt a feladatot alacsonyabb szinten, államtitkárként folytatta Szijjártó Péter alá rendelve, egészen mostanáig.

A portfolio.hu kiemelte, hogy az új kormányban Szijjártó Péter „nagy fogásnak” értékelte, hogy a paksi atomerőmű bővítése a külügyminisztérium hatásköre alá került. Azóta többször erősen bírálta is, miért nincs még kész a két új erőművi blokk. Nyáron Lázár János visszatérő miniszter „a legsúlyosabb kormányzati hibák egyikének” és „ősbűnnek” nevezte a csúszást – írta az ATV.

Ehhez kapcsolódóan: Indulhat a betonozás Pakson, de az új atomerőmű nukleáris technológiája még nem kapott engedélyt

Lázár János egyébként jogászként végzettt, egyetem után a politikai életben helyezkedett el Rapcsák András hódmezővásárhelyi fideszes polgármester személyi titkáraként. Szijjártó Péter nemzetközi kapcsolatok szakot végzett, egyetem után a politikai életben helyezkedett el fideszes országgyűlési képviselőként.

A paksi bővítésnél nemcsak általában engedélyezéssel kapcsolatos biztonsági kockázatok lassítják az építkezést, hanem kiemelten az is, hogy a jelenlegi tervek szerint Paks II. egy, a földtani kutatások szerint aktív törésvonal fölé épülne. Ez nem a földrengés miatt veszélyes elsősorban, hanem mert a törésvonal két oldalán másképp süllyedhet a talaj. A problémáról a Direkt36 írt nemrég bővebben.

Ehhez kapcsolódóan: Megint 30 fok felettinek mérték a Dunát a paksi atomerőműnél