"Életem legjobb lépése az volt, amikor 4 évesen tüzet raktam a budapesti lakásban" - interjú Kocsis Krisztián neurobiológussal

Your browser doesn’t support HTML5

Cigánytelepről az agykutatásig. Kocsis Krisztiánnak nehéz gyerekkora volt. Egy Pécs melleti faluban született, de a mai napig nem tudja kikkel élt ott. Végül gyermekvédelembe került ahonnan örökbe fogadták. Most 33 éves, neurobiológus és agykutató.
Megvan az a gyerekkorodból, hogy mikor mentél először lopni?

Három vagy négy éves lehettem, tehát nagyon pici voltam. Öt és félévesen kerültem apuékhoz, úgyhogy ez valahol előtte volt.

Örökbefogadott gyerek voltál. Van bármilyen emlékfoszlányod arról, hogy a biológiai anyukáddal milyen volt az élet?

Én nem tudtam, hogy ő az anyukám. Nagyon sokat segítenek apuék ennek az egész történetnek a feldolgozásában, megismerésében. Ők többet tudnak egyébként erről, hiszen ők találkoztak is a biológiai apukámmal az örökbefogadás miatt.

Nehéz erről beszélni?

Nem, nem. Ahogy idősödöm egyre inkább valamiféle köd ereszkedik erre az időszakra, tehát inkább ilyen impresszió szinten van meg a kiemelkedőbb történeteknek a az emléknyomai és ugye az elménk ugye az mindig belerak valamit és nekem is változik az amire emlékszem. Anyukámról nem tudtam, hogy ő az. De a helyre emlékszem, ahogy kinézett a ház vagy ahogy kinézett az udvar. Most próbálom meg fogni ezt az érzést, amit ő körbe lengte. Nekem ő egy ember volt csak.

Emlékszem, hogy volt ilyen sparhelt, lehettem vagy 4 éves, nem tudom pontosan. Akartam tojásrántottát csinálni és volt egy tálca tojás. Egy ilyen edénybe belevertem az összeset és jól megsóztam. Odaraktam a tűzhelyre. Műanyag volt az a tál, amit a tűzre tettem és nyilván odaégett az alja és akkor gyorsan lekaptam. És, akkor kiderült, hogy az nem só volt, hanem cukor, amit beleraktam. Tehát teletömtem cukorral a tojást, hát azt meg kellett enni utána egy elég zakós ütlegelés kíséretében.

Megetette veled az odaégett szanaszét cukrozott tojást?

Fogta a fejem és az ajtófélfába verte, én meg közben hánytam egyet. Azóta egyébként nem tudok nyers tojást enni olyan könnyedén. Ez így megragadt. (Nevet.)

Érdekesnek találta cikkünket? Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát! Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.