Úgy folyt bele az önkormányzati választásokba Magyar Péter, hogy még el sem indult rajta

Magyar Péter

Abszurd, „magyaros” fordulatokkal és szokásos ütésváltásokkal zajlott a mögöttünk hagyott héten a választási kampány. A Szabad Európa összefoglalója.

A hét – beszéljünk egy kicsit haza – Vitézy Dávid nagyinterjújával kezdődött itt, a Szabad Európán. A terjedelmes beszélgetésben bőven volt szó Magyar Péterről és Varga Juditról, illetve a hazai demokratikus közállapotokról. Terjedelmi okokból most csak az önkormányzati választáshoz kapcsolódó részeket idézzük vissza röviden. Az LMP főpolgármester-jelöltje szerint például azért kell központosítani a parkolási rendszert Budapesten, mert a kerületekben sokszor maffiaszerűen működnek az ezzel foglalkozó cégek, erről pedig éppen Karácsony Gergely tudhat sokat, aki Zuglóban volt polgármester. Tény, hogy a kerületi céghez köthető korrupciógyanús ügyekről számos tényfeltáró cikk született.

Vitézy Dávid szerint ki kellene vizsgálni a Tarlós István hivatali ideje alatt zajló 3-as metró felújítását, mert az is korrupciógyanús. A főpolgármester-jelölt a Déli Körvasút kapcsán is odaszúrt egyet Karácsony Gergelynek, azt mondta: míg ő következetesen támogatja a beruházást, addig a hivatalban lévő főpolgármester előbb aláírta a támogató nyilatkozatot, majd most, a kampányban már támadja az egyébként komoly környezetpusztítással járó építkezést.

„A műmacsó”

A beszólogatás minden politikai kampány szerves része, Vitézy Dávid ezúttal maga vált alanyává egynek, mégpedig Szentkirályi Alexandra részéről, aki műmacsó tempónak nevezte, hogy az LMP jelöltje azt nyilatkozta: úgyis vissza fog majd lépni a kampány egy pontján. Tovább pörög a ki mondhatja meg kinek, hogy kinek a jelöltje, és kinek nem saga Karácsony Gergely és Ungár Péter között. A főpolgármester ezúttal a 444.hu-nak mondta azt, hogy Vitézy Dávid a Fidesz jelöltje, az LMP pedig mára a Fidesz pártja lett, Ungár Péter pedig azzal vádolta a főpolgármestert, hogy közpénzből, ráadásul ugyanazzal a szlogennel (Védjük meg Magyarországot! vs. Védjük meg Budapestet!) és kék-sárga látványvilággal, amellyel korábban a kormány „Brüsszellel” és Soros Györggyel szemben. A főpolgármester azt is bejelentette, hogy hamarosan kitiltják a turistahajókat a belvárosi Duna-szakaszokról.

Ehhez kapcsolódóan: Karácsony Gergely: Nem célom érdeksérelmet okozni a NER-nek

A verbális és írásbeli adok-kapokhoz képest viszont szinte már idilli hangulatban telhetett a Magyar Hang által közölt fotó alapján az ADOM Diákmozgalom, az Egységes Diákfront és a Fridays for Future közös rendezvénye, ahol a szervezetek a diákokat érintő javaslataikat mutatták be a főpolgármester-jelölteknek. Vitézy Dávid és Karácsony Gergely mosolyogva ült egymás mellett alig félméternyire.

Összefonódás?

Vitézy Dávid csütörtökön az Indexnek nyilatkozva emelte a tétet. Arról beszélt, hogy Tarlós István annak idején azért bocsátotta el, mert a 3-as metró felújítása során ragaszkodott az új, korszerű metrókocsik beszerzéséhez, de Tarlós azt mondta, csak a felújított (vagy inkább: „felújított”, valójában régen raktárban heverő, de új gyártású) orosz szerelvények jöhetnek. Az LMP jelöltje szerint a Fidesznek és az ellenzéknek egyaránt érdeke volt, hogy ezzel kapcsolatban csak kamuvizsgálat történjen, amit jól példáz, hogy Bolla Tibor, aki megkötötte a szerződést a BKV vezérigazgatójaként, simán maradhatott a posztján Karácsony Gergely alatt is.

Ehhez kapcsolódóan: Sikerült kivetetnie a kormánynak a 3-as metrót az EU-szankciók hatálya alól

Bár Magyar Péter egyelőre formálisan még el sem indult sem az európai parlamenti, sem az önkormányzati választáson, azért utóbbiba sikerült már belefolynia. Történt ugyanis, hogy Baranyi Krisztina védelmébe vette Varga Juditot a volt igazságügyi miniszter Hajdu Péternek adott interjúja után, mire Magyar Péternek rögtön eszébe jutott, hogy Ferencváros ellenzéki polgármesterének férje is az ő korábbi munkahelyén, a Diákhitel Központban dolgozik. Ebből pedig Magyar Péter szerint egyenesen következik, hogy „Baranyi Krisztina a NER része”. Ez revelatív erővel bírt a Momentum két ferencvárosi önkormányzati képviselőjére is, akik most egyszerre jelentették be, hogy a továbbiakban nem tudnak közösséget vállalni a Baranyi Krisztinával közösséget vállaló pártjukkal, inkább kilépnek.

Bár eddig még csak egy előválasztást tartottak, de már ezzel kapcsolatban is érdekes történetről számolt be a Népszava, amely kiszúrta, hogy Budafokon a húsvét előtti hétvégén a kerületi Fidesz több politikusa is szavazott az ellenzéki megmérettetésen a Momentum által támogatott Havasi Gábor és az összes többi helyi ellenzéki frakció támogatását élvező Perlai Zoltán között. Sőt Karsai Károly fideszes polgármester és a képviselő-testületben rendszeresen a Fidesszel szavazó képviselő, Daróczy Károly is arra biztatott a közösségi médiában, hogy Perlai Zoltánra szavazzon, aki elmegy.

Az előválasztáson természetesen bármelyik budafoki választópolgár szavazhat, de érdemes megjegyezni, hogy Havasi Gábor 2019-ben alig több mint háromszáz szavazattal kapott ki Karsai Károlytól. A lap szerint helyben sokan esélyesebbnek tartották volna most, mint Perlai Zoltánt. Az előválasztást Perlai nyerte mindössze 81 szavazattal.

„Az egri őszödi beszéd”

Miskolcon nem indul újra a 2019-ben összellenzéki támogatással megválasztott Veres Pál, aki leköszönő közleményében nem is tagadta, hogy ennek politikai okai vannak: azt írta, a korábban mögötte állók egy része már nyíltan a bukásának drukkol. A polgármester városvezetőként igyekezett kiegyensúlyozott kapcsolatot kialakítani a kormánnyal, ez lehetett az oka annak, hogy több párt kifarolt a támogatásából. A Népszava szerint Barkai László gyermekgyógyász lesz az új közös jelölt, a Fidesz egyelőre keresi, kit indíthatna el – valószínűleg az esélytelenek nyugalmával.

Végül egy kis abszurd, de a magyar közéletre jellemző történet: Egerben kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyen Mirkóczki Ádám beszélget a város több vezetőjével, köztük a jegyzővel, a jogi iroda vezetőjével és az alpolgármesterekkel arról, hogy ha egy meg nem nevezett személytől közérdekű adatigénylés érkezik, akkor minden érdemi információt kihúz majd belőle. Mint kiderült, arról van szó, hogy az MKKP helyi polgármesterjelöltje, Domán Dániel régóta szeretné megtudni, hogy mennyibe került egy műemlék épület felújítása, mert szerinte jelentősen túlárazták a beruházást.

Mirkóczki Ádám viszont a 444-nek azt mondta: a képviselő „elszabadult hajóágyúként baromságokkal zavarja a hivatal működését” saját kampánya részeként, ezért csak elmondta, hogyan érdemes eljárni a jövőbeni megkeresések ügyében.