Az új-zélandi kormány hétfőn közölte, hogy a százhúsz katona Nagy-Britanniába küldése lehetővé teszi két gyalogsági kiképzőcsoport számára, hogy az ukrán katonákat a harcban való eredményes helytállásra, fegyverkezelésre, harci elsősegélynyújtásra, műveleti jogra és egyéb készségekre képezzék ki.
A mintegy nyolcszáz ukrán katona kiképzése kizárólag nagy-britanniai helyszínen zajlik, az új-zélandi személyzet nem utazik Ukrajnába – áll a közleményében.
„Egyértelművé tettük, hogy egy ország szuverenitása elleni nyílt támadás és az ártatlan életek elvesztése helytelen és tűrhetetlen. A történtek elítélése részünkről túlmutat a szavakon, és kritikus támogatást is magában foglal” – mondta Jacinda Ardern miniszterelnök a küldetés bejelentésekor.
Ehhez kapcsolódóan:
Hamarosan használatba veheti az ukrán hadsereg a német önjáró tarackokatHangsúlyozta, hogy az új-zélandi csapatok nem vettek és nem is fognak részt venni az ukrajnai harcokban.
Harminc új-zélandi kiképző májusban fejezett be egy küldetést, amelynek célja ukrán katonák tüzérségi kiképzése volt.
Ima a békéért a templomokban és gyorstalpaló kiképzés a lőtéren
Az ukrán katonák kiképzése része annak az intézkedéssorozatnak, amelyet Oroszország Ukrajna elleni inváziója miatt hoztak, és amely több mint negyvenmillió új-zélandi dollár (tízmilliárd forint) pénzügyi támogatást nyújt, valamint 840 személy és szervezet szankcionálását tartalmazza.