Újracsomagolta a letelepedésikötvény-bizniszt a kormány

Ezúttal nem állampapírt kell vásárolnia, hanem ingatlant, vagy ingatlanalapba kell fektetnie a pénzét annak a külföldinek, aki könnyen és gyorsan tartózkodási engedélyhez akar jutni Magyarországon. Egy ügyvéd szerint ugrásra készen várják a kínai ügyfelek a kormány új befektetői vízumprogramját.

Kerényi György és Wiedemann Tamás írt a témáról részletesen, Wiedemann Tamás volt a Sztoriban vendége.

Néhány gondolat a beszélgetésből:

  • A vendégbefektetői programnak jogilag már tavaly megágyazott a parlament, amikor elfogadta az új idegenrendészeti törvényt.
  • A program július 1-jén indul, a részleteket szabályozó végrehajtási rendelettel vélhetően megvárják az önkormányzati és EP-választást.
  • Vendégbefektetői státuszt három árkategóriában szerezhet a külföldi, a legolcsóbb 250 ezer euróba, a legdrágább egymillióba kerül.
  • A Szabad Európának nyilatkozó ügyvéd szerint ugrásra készen várják a program indulását a kínai ügyfelek, egyelőre a 250 ezer eurós, mintegy százmillió forintos változat iránt a legnagyobb az érdeklődés.

A podcastot itt hallgathatja meg:

Your browser doesn’t support HTML5

Letelepedési kötvény újratöltve