Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Pekinget figyelmeztette, Európának kezet nyújt az új amerikai külügyminiszter


Az új amerikai külügyminiszter, Antony Blinken épp leveszi maszkját, amikor megérkezik első sajtótájékoztatójára Washingtonban, 2021. január 27.

Fokozná a nyomást Kínával szemben, és újraépítené a transzatlanti szövetséget az új amerikai külügy. Antony Blinken új külügyminiszter vezetésével úgy tűnik, aktívabb külpolitikába kezd az Egyesült Államok.

Joe Biden tavalyi kampányában viszonylag keveset árult külpolitikai víziójáról, ehelyett inkább belföldi kérdésekre, különösen a koronavírus-járvány kezelésére koncentrált. Az új amerikai elnök, illetve külügyminisztere, Antony Blinken azonban a napokban felvázolta, milyen külpolitikát tervez a következő évekre.

"Amerika visszatért"

Az amerikai elnök február 4-én tartott beszédében úgy fogalmazott, „Amerika visszatért” a nemzetközi színtérre. Azt ígérte, hogy szembeszáll az autoriter rendszerekkel. Putyinnak azt üzente, „véget értek azok a napok, amikor az Egyesült Államok „elnézte” Oroszország „erőszakos cselekedeteit”. Példaként említette Alekszej Navalnij bebörtönzését és a mellette zajló tüntetések erőszakos leverését.

Kínát Biden „az Egyesült Államok legkomolyabb kihívójának” nevezte. Mint mondta: Oroszországgal és Kínával is kész együttműködni bizonyos ügyekben, de fordulópontot szeretne elérni az Egyesült Államok ázsiai és csendes-óceáni térségi politikai, katonai és gazdasági szerepvállalásában.

Biden emellett helyreállítaná a Trump kormányzása alatt megromlott kapcsolatokat az Egyesült Államok európai szövetségeseivel.

Biden: "Egyedül nem vagyunk rá képesek"
please wait

No media source currently available

0:00 0:00:37 0:00

Felhívta Pekinget

Hasonló törekvések figyelhetők meg az új amerikai külügyminiszter, Antony Blinken tevékenységében. Blinken a Bloomberg jelentése szerint pénteken felhívta Jang Csiecsit, a Kínai Kommunista Párt külügyi bizottságának vezetőit, akinek azt mondta: az Egyesült Államok számon fogja kérni Kínától az emberi jogok tiszteletben tartását. Kiemelte a kínai kisebbségek, különösen az ujgurok, a tibetiek, valamint a közelmúltban Peking teljes kontrollja alá került Honkong polgárainak elnyomását.

A telefonhívás az első hivatalos érintkezés a két nagyhatalom között Biden beiktatása óta, így előrejelezheti az új kabinet következő négy éves Kína-politikáját.

„Nyilvánvalóvá tettem, hogy azt Egyesült Államok meg fogja védeni nemzeti érdekeit, kiáll a demokratikus értékek mellett, és nem hagyja szó nélkül Pekin nemzetközi jogsértéseit” – írta a tárgyalásról szóló közleményében Blinken, aki arra is felhívta a kínai kormányt, hogy a nemzetközi közösség nagy részéhez hasonlóan ítéljék el a mianmari katonai puccsot.

Antony Blinken elmondása szerint Washington szövetségeseivel közösen kívánja garantálni az ázsiai térség stabilitását, beleértve Tajvan státuszának megőrzését.

Blinken: ismerős partner a nemzetközi diplomáciában
please wait

No media source currently available

0:00 0:05:06 0:00

Régi szövetségek felújítása

Az amerikai külügyminiszter szintén pénteken tartotta első megbeszélését az Egyesült Államok európai szövetségeseivel. A francia, német és brit külügyminiszterekkel közösen egyetértettek abban, hogy „újra kell éleszteni” a transzatlanti együttműködést.

Az online értekezleten sajtóhírek szerint szó esett az iráni nukleáris megállapodásról, amelyet Biden ígérete szerint újjáélesztenek majd, miután Trump tavaly felmondta azt. A megbeszélésen szó esett még Oroszországról, Kínáról, a klímaváltozással kapcsolatos együttműködésről és a koronavírus-járvány elleni közös fellépésről.

Izgalmas családregény: az új amerikai külügyminiszter magyar gyökerei
please wait

No media source currently available

0:00 0:02:44 0:00

Magyar szempontból fontos, hogy Antony Blinkent több szál is köti hazánkhoz: anyja magyar származású, apja pedig Budapesten dolgozott nagykövetként. Blinken Magyarország kapcsán eddig nem nyilvánult meg.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG