Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A Belarusz elleni újabb szankciókról tárgyalnak az uniós külügyminiszterek


A Ryanair eltérített gépe a minszki landolás után, 2021. május 23-án
A Ryanair eltérített gépe a minszki landolás után, 2021. május 23-án

Az Európai Unió külügyminiszterei megkezdték a tárgyalást a Belarusz elleni lehetséges gazdasági szankciókról. A nemzetközi közösség elítéli az utasszállító gép földre kényszerítését Minszkben, ahol a hatóságok azonnal letartóztattak egy újságírót a barátnőjével együtt.

„A gép eltérítése és a két utas őrizetbe vétele teljességgel elfogadhatatlan, és megkezdjük az ágazati és gazdasági szankciók végrehajtásának tárgyalását” – mondta Josep Borrell, az EU külpolitikájának vezetője május 27-én, amikor csatlakozott a külügyminiszterek lisszaboni találkozójához.

Borrell hozzátette, hogy a belorusz személyekkel szembeni szankciók új körének kidolgozása előrehaladott állapotban van, de további részleteket nem közölt.

Ott ütnek most nagyot, ahol a legjobban fáj Minszknek

Több miniszter is azt mondta, hogy az uniós szankcióknak olyan ágazatokat kell célba venniük, amelyekből a belorusz vezetés a legnagyobb hasznot húzza, mint például az olaj- és a kálium-karbonát ágazat.

„Világos, hogy nem fogunk megelégedni apró szankciós lépésekkel, ehelyett arra törekszünk, hogy a gazdasági szerkezetet és a pénzügyi tranzakciókat vegyük hatásosan célba” – mondta Heiko Maas német külügyminiszter újságíróknak Lisszabonban.

Alekszandr Lukasenka tekintélyelvű belorusz vezető és szövetségesei már egy sor nyugati szankció hatálya alatt állnak a tömeges tiltakozások brutális leverése miatt. A tüntetések azután kezdődtek, hogy az elnököt vitatott körülmények között választották újra a hatodik ciklusára 2020 augusztusában.

Összeül az ENSZ polgári repülési ügynöksége is

A montreali, kanadai székhelyű Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) május 27-én rendkívüli ülésen vitatja meg azt a belorusz lépést, hogy erővel eltérítették és minszki leszállásra kényszerítették a Ryanair Görögországból Litvániába tartó gépét. Az ENSZ polgári repülési ügynökségét a nyugati hatalmak kérték az incidens kivizsgálására.

Az európai légiközlekedési hatóság már felszólította az összes légitársaságot, hogy biztonsági okokból kerüljék el a belorusz légteret, miután az EU hozzálátott a légi kapcsolatok megszakításához az egyre jobban elszigetelt kelet-európai országgal.

Közben a Belavia nevű belorusz nemzeti légitársaság május 27-én azt közölte, hogy a más országok által bevezetett korlátozások miatt kénytelen volt törölni a járatait nyolc országba.

A felelősök teljes elszámoltatását követelik

Az Egyesült Államok és a nyugat-európai BT-tagok az ENSZ Biztonsági Tanácsának zárt ajtók mögött tartott május 26-i ülése után kiadott nyilatkozatukban „példátlannak és elfogadhatatlannak” nevezték az esetet, és „a felelősök teljes elszámoltatását” követelték.

Felszólították Belaruszt, hogy azonnal engedje szabadon Raman Prataszevics újságírót, ellenzéki aktivistát és a vele utazó barátnőjét, Szofija Szapegát. Őket azonnal őrizetbe vették, amint a gép földet ért.

„Teljes mértékben elítéljük a belorusz hatóságok újabb nyílt kísérletet az összes ellenzéki hang elhallgattatására” – áll az Észtország, Franciaország, Írország, Belgium, Németország, Norvégia, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok által aláírt nyilatkozatban.

Félrevezetés volt, néhányan még abban sem hisznek, hogy létezett

A Ryanair járatát azután térítették el eredeti útvonalától, hogy Lukasenka egy MiG–29-es vadászgépet rendelt ki a repülőgép kíséretére, mert a belorusz hatóságok arról kaptak információt, hogy a gép fedélzetén bomba van. A fenyegetés félrevezetésnek bizonyult, néhányan meg is kérdőjelezték, hogy létezett-e egyáltalán.

A 26 éves Prataszevicset azzal vádolják, hogy polgári zavargásokat szervezett, ez a bűncselekmény 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Ő volt az egyik vezetője a Nexta-Live Telegram csatornának, amely beszámolt a tavalyi elnökválasztást követően Fehéroroszországban kirobbant tüntetésekről.

Készült az AFP és a Reuters tudósításának alapján
XS
SM
MD
LG