Egils Levits lett elnök a Szabad Európa georgiai szolgálatának nyilatkozva elmondta, hogy a Nyugatot azért érte váratlanul Oroszország ukrajnai inváziója, mert tele volt illúziókkal Moszkvával és azzal kapcsolatban, hogy mi történt valójában az országon belül a hidegháború vége óta.
Amióta Oroszország egy évvel ezelőtt megindította az ukrajnai inváziót, a három balti ország – Lettország, Litvánia és Észtország – azok között volt, akik világszerte a leghangosabban ítélték el Moszkva indokolatlan agresszióját, és az elsők között biztosították támogatásukról Kijevet.
Egils Levits, Lettország elnöke volt az első nemzetközi vezető, aki tavaly áprilisban, amikor mások az orosz agresszió kezdeti szakaszában óvakodtak attól, hogy Ukrajnába utazzanak, éjszakára Kijevben maradt.
A 67 éves Levits a közelmúltban tartott müncheni biztonsági konferencia alkalmával beszélt a Szabad Európa georgiai szolgálatával. A tanácskozáson Oroszország ukrajnai inváziója uralta a vitákat.
Levits a háborús bűnökkel foglalkozó bíróság mielőbbi felállítása mellett érvelt, és azt mondta, hogy Ukrajna útja elkerülhetetlenül az EU-ba vezet, bár valószínűleg rögös lesz. Azt is mondta, hogy a Nyugatot részben a hidegháború utáni Oroszországgal kapcsolatos illúziók miatt érte meglepetés.
Szabad Európa: Kutatásaim szerint ön az első nyugati vezető, aki a háború kitörése után Kijevben töltött egy éjszakát. Gyanítom, nem azért, mert lekéste a vonatot. Szimbolikus gesztus volt?
Levits: Igen. Azonnal elfogadtam ezt a javaslatot az ukrán fél részéről, mert nyilvánvalóan fontos volt az ukránok számára.
Ön mint korábbi bíró [az Emberi Jogok Európai Bíróságán] egy különleges bíróság felállítását szorgalmazza, hogy megbüntessék Oroszországot az Ukrajnában elkövetett állítólagos háborús bűnökért. Vajon egy ilyen bíróság teljes értékű lenne, ha Vlagyimir Putyin elnök nem ülne a vádlottak padján, és nem látszana legyőzöttnek?
Létre lehet hozni ilyen bíróságot. Nem kellene megvárnunk, hogy Oroszországot legyőzzék, vagy hogy Putyin kiessen a hatalomból. Létre lehet hozni, mondhatnám, elég gyorsan, mert nem minden bűnöző van jelen személyesen a törvényszékeken.
Jugoszláviában például néhány bűnöst a távollétében ítéltek el; ugyanez megtörténhet itt is. Nem az a legfontosabb, hogy az ott üljön a tárgyaláson; sokkal fontosabb, hogy leleplezzük és megvizsgáljuk a háborús, agressziós gépezetet, hogy világossá tegyük, hogyan volt lehetséges egy ilyen háború, hogy bírósági eszközökkel megmutassuk a nyilvánosságnak. Más esetekben is, Ruandában, Sierra Leonéban vagy Libériában nem minden bűnös ült valóban a padon. Sokkal fontosabb, hogy világossá tegyük a társadalom számára, hogy az ilyen viselkedés nem elfogadható. Szerintem ez az elv fontosabb, mint az, hogy mindenki a vádlottak padján üljön.
Ez a háború bőséges okot adott önöknek, a balti szomszédoknak, Lengyelországnak és a többieknek arra, hogy elmondják a Nyugat többi részének: Mi megmondtuk. Ahogy írják: „Óriási hibát és naivitást követtek el, amikor a figyelmeztetéseink ellenére céltudatosan az Oroszországtól való függés felé mozdultak el.” Ön szerint hogyan alakult ki ez a naivitás? Mi vezetett ehhez?
Azért született, mert a hidegháború után a Nyugat nem fordított elég figyelmet az oroszországi belső folyamatokra. Ha jobban megnézték volna, mi történik Oroszországban, és jobban elemezték volna, akkor természetesen rájöttek volna, hogy illúzió, amiben élnek, illúzió a demokratikus Oroszország álma. Szerintem ez az oka. Mondhatnám, hogy hanyagságból történt.
Miért nem hallgattak önökre? Önök figyelmeztették őket.
Igen, figyelmeztettük őket. De természetesen ez nem kényelmes téma. Az álom kényelmesebb volt, mint látni a keserű valóságot.
Ilyen figyelmeztetés lehetett volna a 2008-as georgiai háború?
Természetesen az agresszió 2008-ban kezdődött Georgiában, és a balti államok azonnal reagáltak. Elnökeink akkor Tbilisziben jártak, mert tudjuk, mit jelent, amikor Oroszország megtámad egy országot. De Európa többi részének reakciója viszonylag gyenge volt, és ez arra a következtetésre juttatta az oroszokat, hogy „Ó, a nyugati országok, a Nyugat gyenge! Továbbmehetünk.”
A következő lépés a Krím volt 2014-ben. Szintén gyenge volt a reakció. Aztán persze – orosz szempontból ennek következtében – 2022, a totális támadás. Ezért nekünk, a Nyugatnak le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket. Örülök, hogy úgy tűnik, hogy a Nyugat rájött, mi Oroszország a valóságban, mit jelent Oroszország, és kidolgozott egy stratégiát, hogy kell vele szembenézni.
Egy másik ügy, amelyet támogat, az orosz vagyon befagyasztása és Ukrajnának való átadása, Ukrajna újjáépítése. Azt mondja, hogy ez nehéz, de megvalósítható. Ha a Nyugat valóban felébredt, ahogy ön mondja, miért nem történt még meg?
Az Oroszországgal szembeni politikai akarat kiépítése vagy fejlesztése egy folyamat, amely fokozatosan formálódik. Ha megnézzük, hogy a Nyugat ma hogyan tekint Oroszországra az egy évvel vagy talán fél évvel ezelőtti állapotokhoz képest, akkor némi előrelépés tapasztalható. A fejlődés egy irányba mutat. Erősebbé vált a politikai akarat, hogy megvédjük magunkat és hogy felelősségre vonjuk Oroszországot.
Gondolja, hogy eljutunk erre a pontra?
Úgy gondolom, hogy egyre nagyobb az akarat erre. Még nem értünk el idáig, de már vitáznak a dinamikáról, ami elvezet oda.
Mindketten hallottuk Volodimir Zelenszkij elnököt, aki kerek perec közölte, hogy Ukrajnának nem NATO-tagnak, EU-tagnak kellene, hanem nagyon is kell lennie. Tudom, hogy önök egyetértenek ezzel. Mikorra látják ezt megvalósulni?
Ehhez szükségesek bizonyos reformok, amelyeket Kijevnek teljesítenie kell, ezek időbe telnek. Lettország esetében például hét évig tartott a folyamat. Ezt fel lehetne gyorsítani, azonban nehezebb lehet háborús időszakban. Tehát nem tudom megmondani, mikor, de azt mondhatom, hogy minden tagállam részéről komoly akarat van arra, hogy minél hamarabb megtörténjen. Természetesen Ukrajna most a háborúra koncentrál, de ugyanakkor már most reformokat hajt végre. Tehát azt mondanám, hogy nem tartana sokáig, de nem a következő évben fog megtörténni.
Mi a helyzet a NATO-val? Azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy Ukrajnáé most a világ egyik legjobb hadserege.
Szerintem ez a vita a háború után ismét fel fog lángolni. Valóban úgy látom, hogy Ukrajna a NATO tagállama lesz, mert – ahogy ön helyesen mondta – a világ egyik legjobb hadseregével fog rendelkezni, ami valóban hozzájárul a NATO erejéhez.
Hadd kérdezzek Moldováról és Georgiáról is. Mindketten az Európai Unióhoz való csatlakozásra törekszenek, és legalább az egyiküknek vannak NATO-aspirációi, Moldova pedig egyre szkeptikusabb a saját semlegességével kapcsolatban. Hogy látja európai jövőjüket?
Moldova most nyomás alatt van Oroszország részéről. Azt mondanám, hogy a jelenlegi kormány hajlandó megtenni minden szükséges lépést, de segítségre van szüksége. Moldovának van egy nagy támogatója, Románia, aki tényleg sokat segít Moldovának. Tehát azt mondanám, hogy többé-kevésbé ugyanabban az időkeretben, mint Ukrajna, Moldova is készen állhat. Georgia még nem kapta meg a tagjelöltország-státuszt. Azt tanácsolnám, hogy kezdjék el a reformokat, mert világos, mit kell tenni, és minden jogszabályt harmonizáljanak az európai jogszabályokkal.
Úgy látja, hogy a georgiai kormány Moldovához hasonlóan hajlandó megtenni a szükséges lépéseket, és elkötelezni magát a reformok mellett?
Csak annyit mondanék, hogy a kormány nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hajlandó rá.
Ön volt magyarországi nagykövet, ezért szeretném kérdezni Orbán Viktor miniszterelnökről, kormányáról és kormányzási módszeréről. Arra a kérdésre, hogy kinek az oldalán áll a háborúban, azt válaszolta: „Magyarország oldalán.” Később ez visszaköszönt a hazámban, ahol a vezetésünk azt mondta, hogy Georgia oldalán állnak. Kérem, fejtse meg, mit jelent ez. Mi a magyar út? Mit jelent Magyarország vagy Georgia oldalán állni az Oroszország és Ukrajna közötti háborúban? Nem gondolja, hogy érdemes feltenni ezt a kérdést?
Igen. Én diplomáciai választ várok. Tehát Magyarországnak meg kell határoznia az érdekeit, de Magyarország a NATO tagállama, az Európai Unió tagállama. A nemzeti érdekeket össze kell hangolni a közös érdekekkel.
Ön szerint mi lehet Orbán motivációja? Azt nem mondja, hogy „Lettország oldalán állok ebben a háborúban”, mert nyilvánvaló, hogy Ukrajna oldalán állni azt jelenti, hogy Lettország oldalán is állni kell. Miért más ez?
A motiváció az, hogy valamilyen módon semleges akar maradni, de a semlegesség ebben az esetben lehetetlen, mert olyan helyzetről van szó, ahol van egy egyértelmű agresszor és egy egyértelmű áldozat. A semlegesség ilyen esetben azt jelenti, hogy az agresszor oldalán állunk.
