Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A demokraták befejezték a vád ismertetését a volt elnök elleni eljárásban


Donald Trump beszédet tart azon a tüntetésen, amit a Capitoliumnál történt erőszakos zavargások előtt tartottak. Washington főváros, Egyesült Államok, 2021. január 6.
Donald Trump beszédet tart azon a tüntetésen, amit a Capitoliumnál történt erőszakos zavargások előtt tartottak. Washington főváros, Egyesült Államok, 2021. január 6.

A Donald Trump volt elnök ellen indított eljárásban a vádat képviselő demokraták befejezték a vád álláspontjának bemutatását. Azt szeretnék elérni, hogy ítéljék el Trumpot, amiért álláspontjuk szerint a volt elnök buzdította fel a tömeget arra, hogy megrohamozza a Capitoliumot.

Az ügyész szerepét betöltő demokrata képviselők arra használták a vád rendelkezésére álló második napot is, hogy megpróbálják bizonyítani, Trump hamis állításokkal teli és heves hangulatú beszédei a választással kapcsolatban vezettek oda, hogy a szimpatizánsai megtámadták a szövetségi törvényhozás épületét a fővárosban.

„Alázattal kérjük önöket, hogy ítéljék el Trump elnököt azért a bűnért, amelyben túlnyomórészben bűnös” – mondta Joe Neguse, a vádat képviselő egyik demokrata. „Mert ha nem teszik, ha úgy csinálunk, mint ha ez meg sem történt volna – vagy, ami még rosszabb, következmények nélkül hagyjuk – ki tudja, hogy nem történik-e ismét meg?”

Trump ügyvédei nem tervezik kihasználni a rendelkezésükre álló időt

Jamie Raskin, a vádmenedzsment vezetője, arra kérte a szenátorokat, hogy hallgassanak a „józan észre”, és ítéljék el Trumpot. Trump ügyvédeinek szintén kétszer 8 órájuk lesz a védelem álláspontját bemutatni, először február 12-én, pénteken hallgatja meg őket a Szenátus. Trump jogi csapata azt mondta, hogy lehet egy nap is elég lesz nekik az érveik bemutatására, így leghamarabb február 13-án szavazhat a Szenátus Trump ügyében.

Ismét a Capitoliumon a világ szeme
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:38 0:00

A védelem fő érve egyfelől az, hogy alkotmányellenes egy olyan elnököt elítélni, aki már nincs hivatalba, másfelől az, hogy szerintük Trump csak élt a szólásszabadság jogával. Ezek mellett azzal is érvelnek, hogy az eljárás politikailag motivált. A demokraták videófelvételekkel, Trump beszédeinek részleteivel és a volt elnök Twitter-bejegyzéseivel, valamint más bizonyítékokkal próbálták meg bebizonyítani, hogy közvetlen felelőssége volt a január 6-án kitört zavargásokért, amelyben öten haltak meg.

Valószínűleg felmentik a volt elnököt

A demokrata szenátorokhoz legalább 17 republikánusnak kéne csatlakoznia, hogy meglegyen a kétharmados többség, és elítéljék Trumpot a „felkelésre való felbujtás” vádjában. Ha az elnököt bűnösnek mondanák ki, akkor lehetőség lenne eltiltani a közhivatal-viseléstől, erre azonban nincs sok esély. Eddig alig pár republikánus mondta azt, hogy hajlandó lenne Trump elítélésére szavazni, aki még mindig népszerű a párt szavazói között.

Marco Rubio szenátor úgy nyilatkozott, hogy szörnyűnek találja a Capitoliumnál történteket, de nem tartja helyénvalónak, hogy eljárást folytatnak egy már nem hivatalban lévő elnök ellen. Ezt az álláspontot osztja sok más republikánus is.

Készült az AFP, az AP, és a Reuters tudósítása alapján.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG