Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A Fudan Egyetemről indít konzultációt az ellenzék, négy kérdést tesznek fel


Konzultációban kérdezi júniusban a budapestiek véleményét a kínai egyetemről az ellenzék

Nyolc szervezet csatlakozott már ahhoz a konzultációhoz, amit Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester indított Karácsony Gergely főpolgármesterrel közösen a Budapestre tervezett kínai Fudan Egyetemről. Véglegesek már a négynemes konzultáció kérdései is.

Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester tájékoztatása szerint június 4. és júnus 13-ika között várják a válaszokat az alábbi négy kérdésre:

  1. Egyetért-e azzal, hogy a Diákváros ne az eredeti tervek szerint és helyszínen épüljön meg?
  2. Egyetért-e a kínai Fudan Egyetem budapesti központjának létrehozásával?
  3. Egyetért-e azzal, hogy a magyar állam hitelt vegyen fel vagy költségvetési forrást biztosítson a kínai Fudan Egyetem budapesti központjának megépítésére?
  4. Egyetért-e azzal, hogy Magyarországon olyan egyetem működjön közpénzből, amely nem nyújt ingyenes képzést magyar diákoknak?

Válaszolni lehet online ügyfélkapus belépéssel, valamint a főváros több mint húsz pontjára kitelepülő sátrakban, lakcímkártyával és személyivel.

A fővárosi polgári kezdeményezésről szóló rendelet alapján a budapesti lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, 14 évesnél idősebb polgárok vehetnek részt a konzultációban, amelynek lebonyolításához segítséget ajánlott civil szervezetek mellett több párt, így a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, az LMP, a Momentum, az MSZP, a DK és a Párbeszéd Magyarországért is.

A Szabad Európa több cikkben is beszámolt a kínai egyetem Budapestre tervezett campusáról, amelyről május 17-én egyeztetett a főpolgármesterrel és az egyetem helyszínéül kiszemelt kerület, Ferencváros polgármesterével Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a Fudan-projekt kormánybiztosa. Karácsony Gergely beszámolója szerint egyeztetés helyett a megbeszélésen bemutatott prezentációra kellett volna rábólintaniuk, amit nem tettek meg.

A Fudan létrehozása Magyarországon 1,8 milliárd euróba kerül. Ennek 20 százalékát a magyar költségvetés állja, 1,5 milliárd eurót (mintegy 540 milliárd forintot) pedig kínai hitelből fedez a költségvetés. Az épületeket egy kínai cég építheti, az egyetem végül pedig egy alapítványhoz kerül majd.

Többek szerint nemzetbiztonsági szempontból is problémás lehet a Fudan, amelynek azt a IX. kerületi területet szemelte ki a kormány, ahová a főváros eredetileg Diákvárost épített volna, enyhítendő az hazai egyetemisták lakhatási gondjait.

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG