Nyugaton a szexuális és nemi kisebbségek képviselői egymással és a tradicionalista álláspontokkal is harcolnak, Magyarországon leglátványosabban a kormány küzd e kisebbségek ellen. Ebben a pszichiáterek és pszichológusok egy része is támogatja, aminek saját szakmájuk nagyobb része ellenáll. Ez történt egy januárban rendezett szakmai továbbképzési konferencia után is.
„Nagyon felháborító volt, ezt többen szóvá is tették. Bánki Csaba előadása volt az igazi mélypont, mozgalmi nótákat játszott be, komplett propagandaanyagot adott elő irtó arrogáns és cinikus módon. Olyanokat mondott, hogy Németországban már maszturbálószobákban tanítják a gyerekeket a szexre, és ugye tudjuk, kik, majd eljutott oda – és ez volt az előadása egyik fő vonulata –, hogy a transz emberekkel kezdődött, de most már ha valaki delfinnek akarja átoperáltatni magát, és azt követeli, hogy delfinként bánjanak vele, akkor aki nem ezt teszi, arra rásütik, hogy nem tiszteli a másságot, és Nyugaton minden arról szól, hogy mindent el kell fogadni. Az obezitással nincs gond, nem betegség, csak el kell fogadni (ő ezt hájtudományként definiálta), a mozgássérültek is felvonulnak, mindenki büszkeségi felvonulást tart. Tényi előadásáról pedig kijöttem már, Foucault melegségét, szerhasználatát, önsértését, AIDS-betegségét taglalta addig.”
(A szerző engedélyével közölt részlet egy, a 2023. januári pécsi pszichiátriai konferencián/továbbképzésen részt vevő klinikai szakpszichológus magánleveléből. Az obezitás a kóros elhízás orvosi elnevezése.)
„A szekció előadói valamennyien tudományos minősítéssel rendelkező kutatók vagy klinikusok, két MTA doktora és két PhD-fokozatú kolléga tartott előadást. Szilvay Gergely magyar és angol nyelven publikált monográfiát előadása témájából, Bánki és Tényi professzorok sok évtizedes klinikai és kutatói tapasztalattal a hátuk mögött tárgyalták a felmerült kérdéseket.
A képzés szervezői és előadói határozottan visszautasítják, hogy az előadók »közel kerültek ahhoz, hogy a hallgatóságban nyíltan gyűlöletet is keltsenek az embereknek ezen csoportjaival szemben«.”
(Részlet Tényi Tamás pszichiáter, a Pécsi Tudományegyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyetemi tanára és Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora leveléből, amelyet lapunk megkeresésére küldött a konferenciát/továbbképzést szervező Tényi Tamás. A levelükben szereplő visszautasítás a konferencia kapcsán szerveződött tiltakozó aláírásgyűjtés egyik állítására utal.)
„Térre van szükség a genderrel kapcsolatos kérdések jóhiszemű felvetéséhez, olyan viták keretei között – beleértve a tudományos vitákat is –, ahol a vitapartner emberszámba vétele az alap a felek részéről démonizálás vagy gúnyolódás helyett (még akkor is, ha frusztrációt hordoz magában egy-egy olyan helyzet, amelyben az egyetértés kialakulása nem életszerű várakozás).”
(Balogh Lídia: A gender mint jogi fogalom – és egy kérdés: mit adott a nőknek a gender? Fundamentum emberi jogi folyóirat, 2023/1. szám)
Szakmai konferencia nagy hangerőn
A tér, amelyet a Társadalomtudományi Kutatóközpont kisebbségvédelmi szakértője, Balogh Lídia igényelne a genderrel kapcsolatos kérdések megvitatásához, nem ugyanaz a safe space (biztonságos tér), amelyet a nyugati egyetemi világ progresszív baloldali (woke), azon belül is elsősorban queer (a férfi és női identitáson túl sokféle nemi identitás elismeréséért, ezen keresztül egy elnyomásmentes társadalomért küzdő) aktivistái követelnek egyetemeiken. Olyan teret, ahol zavaró ellenvélemények nélkül vitatkozhatnak.
Fellépésük nyomán több egyetemi oktató vesztette már el az állását. (A Books could kill podcast cancel culture gyűjtéséből kiderül, hogy jó páran közülük mondtak azért súlyosakat. A podcast a Patreonon előfizetéses.) Köztük nemcsak az azóta az illiberális politika sztárjává váló Jordan Peterson kanadai pszichológus (akivel a kormánykommunikáció fontosnak tartotta a magyar miniszterelnököt is együtt szerepeltetni), hanem például a brit leszbikus feminista filozófus, Kathleen Stock is, miután előbb magukat a sussexi egyetemi transzgender közösséghez tartozónak nevező diákok, majd akadémiai értelmiségiek is megtámadták azon nézeteiért, miszerint a nemi identitás nem önvállalás kérdése. Stock mellett Richard Dawkins antropológus és az oxfordi történész, az illiberalizmusért és korábbi pártfogoltjáért, Orbánért sem rajongó Timothy Garton Ash is kiállt.
Bár a konferencia genderszekciójának egyik előadója, Bánki M. Csaba szerint Magyarországon is megfélemlítik a Fidesz gyermekvédelmi/homofób/propagandatörvényét kritizáló állásfoglalással egyet nem értő pszichiátereket (a Magyar Pszichológiai Társaság, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Szexuális Medicina Társaság közös, a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos szakmai állásfoglalását Bánki M.-ék illegitim módon születettnek és nem szakmainak minősítették, mindenesetre meglepő, hogy már nem elérhető a neten), itthon inkább az ellenkezőjéről van szó. A magyar kormány közpénzmilliárdokból fizetett propagandával, népszavazással, „nemzeti konzultációkkal”, milliós büntetésekkel és jogalkotással lép fel a „genderpropaganda” ellen. A kormány mellett kiálló szakembereknek így legfeljebb érvelésük szakmaiatlannak és propagandának minősítését kell feldolgozniuk.
Ugyanis az állását tényleg elvesztő Kathleen Stock gondolatai a genderidentitásról mélységükben elég távol vannak a konferencián elhangzott előadásokétól, amellett, hogy más platformról is fogalmazta meg őket. A pszichiátriai konferencia egyik délutánján szereplő, Szexuális zavarok – Genderelmélet kritikája – Interdiszciplináris szempontok című blokk három előadása nyomán szerveződött, a pécsi egyetem rektorához és a Pszichiátriai Társaság vezetéséhez eljuttatott aláírásgyűjtés nem biztonságos teret, hanem szakmai érveket bemutató előadásokat hiányol: „Elfogult, cinikus, logikailag zavaros propagandabeszédeket kellett végighallgatnunk. Pszichiáterként, orvosként, kutatóként gúnyos, személyeskedő stílusban, tendenciózusan értékelték le azokat a személyeket és társadalmi csoportokat, akik kiállnak az LMBTQ-mozgalom mellett, illetve akiket ezen mozgalom előfutárainak tekintenek” – írják.
Az egyik előadó – szerepel a nyílt levélben – a nemi szerepeket kutató elméletalkotók kinézetén élcelődött róluk készült fotók gúnyos bemutatásával, máshol az LMBTQ-zászló egy verzióját állította párhuzamba szovjet és antifasiszta szimbólumokkal, miközben nagy hangerővel szovjet mozgalmi dalokat, máskor gúnyos kacagást játszott be a diavetítés részeként.
„A bulvársajtót idéző előadások ezen csoportok megalázását célozták, nyilvánvalóan azért, hogy undort és megvetést provokáljanak ki a hallgatóságból. Mindez szégyent hozott hivatásunk szakmai és etikai alapelveire. Az előadók közel kerültek ahhoz, hogy a hallgatóságban nyíltan gyűlöletet is keltsenek az emberek ezen csoportjaival szemben.
Megdöbbentő, hogy ilyen alacsony színvonalú és az alapvető erkölcsi szabályokat felrúgó szövegek szakmai rendezvényen elhangozhattak. Mindeközben a klinikai gyakorlatban valódi dilemmákat okozó, népegészségügyi szempontból releváns más kérdések nem jelenhettek meg a képzésben” – írják a levél aláírói.
Az előadásában nevetéseket bejátszó Bánki M. Csaba a szocializmus alatti hazai pszichiátriában domináns (maga a pszichiátria is a neurológiáról vált le), azóta hátrébb szorult biológiai pszichiátria, a pszichiátriai betegségeket elsősorban (ma már nem kizárólag) biológiai okokkal magyarázó irányzat vezető hazai képviselője.
A másik előadó a történész és politológus végzettségű Szilvay Gergely volt, aki a kormány által működtetett médiabirodalom egyik lapjának, a Mandinernek a főmunkatársa. A genderkritikáról írott könyvét (amely mostani előadása alapját is képezhette) a kormánypropaganda másik oszlopa, az Alapjogokért Központ (illetve az azt működtető cég) adta ki magyarul és angolul.
A 2024. január 25–27. között Pécsen megrendezett, a pszichiáterek és klinikai szakpszichológusok számára kötelező szinten tartó tanfolyamot is jelentő konferenciát szervező és azon a transzgender- (sőt az egész woke-)aktivizmus filozófiai alapját megteremtő francia Michel Foucault életrajzát előadásában kommentálva ismertető Tényi Tamás professzor (előadása egy másik rendezvényről itt nézhető meg) pedig nem először találkozik szakmája ellenállásával a „genderfilozófia” elleni fellépése kapcsán.
Szilvay tanulmányát 2023 tavaszán az általa főszerkesztett szakmai folyóiratban, a Psychiatria Hungaricában is közölte volna, de a szerkesztőbizottság leszavazta, mondván, politikai írásról van szó. Tényi emiatt lemondott főszerkesztői posztjáról. Szilvay írása itt elolvasható a végén Bánki M. dicsérő értékelésével.
Hagyják békén a gyerekeinket, vagy segítsenek rajtuk?
Szilvay Gergely tanulmánya az illiberális politika gendertematikájának – a meleg párok általi örökbefogadástól kezdve a nem bináris meghatározásig – összes aspektusára igyekszik tradicionalista választ adni. Jóval visszafogottabb, mint az az egyértelműen homofób keretezés, amellyel Orbán Viktor szolgált a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában a Meseország mindenkié című könyv kapcsán 2020. október 4-én: „Magyarország a homoszexualitás tekintetében egy toleráns, türelmes ország. De van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni, és én ebben összegzem a véleményemet: hagyják békén a gyerekeinket.”
A már évek óta kormányzati szintről is gerjesztett genderpánik részeként, a mesekönyv ürügyén szavazta meg az Országgyűlés 2021 júniusában a gyermekvédelmi/homofób törvényt. Ez a tematika azóta is mindig gyermekvédelmi keretezésben jelenik meg a kormánykommunikációban, ezért – mivel ennek hitelességét alapjaiban kezdte ki – különösen súlyosan érintette a Fideszt a pedofilügyben adott elnöki (és miniszteri) kegyelem.
A gyerekvédelem a téma kapcsán nem légből kapott: a 2010-es évektől kezdve Nyugaton is élénk vita alakult ki – ott is jogalkotással társulva – a nemi identitás és közpolitikai következményei körül, és ez mindenütt kiemelten foglalkozik a gyerekekkel.
Nyugaton az elmúlt egy-két évtizedben a gyerekek, serdülők és fiatal felnőttek körében hirtelen nagyon gyorsan elterjedt a nemiidentitás-elbizonytalanodás, illetve súlyosabb formája, a nemi diszfória.
A nemi diszfóriával érintett, elsősorban serdülő lányok közül sokan a tranzícióban, a nemi átalakításban látják a megoldást (korábban a transzneműség kapcsán főleg fiúk voltak érintettek). Ilyenkor, ha annyira fiatal még az érintett, előbb pubertásgátló, majd a megélt nemnek megfelelő hormonkezelést adnak, végül, felnőttkorban, úgynevezett nemi helyreállító műtéteket végeznek, hogy megszüntessék az ezzel az állapottal járó pszichés szenvedést. De ha a nemi diszfória valamennyire is bizonytalan, előbb pszichoterápiával igyekeznek elérni az állapotjavulást – elvileg. Magyarországon 18 éven aluliak számára egyébként sosem volt lehetőség ilyen indikációjú hormonkezelésekre, műtétet pedig máshol is csak nagykorúaknak (néhány helyen 16 év fölöttieknek is) engedélyeznek.
De Magyarországon egy szegény és/vagy nem nagyvárosokban élő érintett fiatal számára a pszichoterápia gyakorlatilag nem elérhető – holott egy konzervatív, nem populista kormánytól elvárható lenne, hogy ne engedje el a nemi identitásukban elbizonytalanodottak, akár azzal küszködők kezét, és ne engedje át őket az általuk démonizált liberális/balos „átoperálóknak”. A magyar kormány az olcsó, de látványos, a jelenséggel legfeljebb az elborzadás szintjén foglalkozó átlagszavazók számára könnyen érthető utat választotta (ahogy a friss gyerekvédelmi botránynál is): egyszerűen megtiltott bármilyen jogi nemváltást. A propaganda pedig folyamatosan szállítja az elborzadás fenntartásához szükséges tüzelőanyagot.
A nemzetközi kezelési irányelvek azért is javasolják a több kutatás szerint akár súlyos mellékhatásokkal is járó hormon- és műtéti kezelést, mert az öngyilkosság kiugróan gyakori az érintettek körében, majd a nemi helyreállító műtéteket követően nagyságrendekkel csökken.
Ugyanakkor az USA-ban 2017 és 2021 között legalább 4780 gyereknek adtak pubertásgátló hormonkezelést, tipikusan a pubertás indulásakor, 10-11 éves kortól – írja a Fundamentumban megjelent tanulmányában Betlen Anna –, és legalább 14.726 kiskorú kapott kezelést ellentétes nemi hormonnal. A korán adott hormonkezelés szakmai ellenzői olyan kutatásokra hivatkoznak, amelyek szerint a hormon- és sebészi beavatkozás nélkül lezajlott kamaszkor végére a gyerekek „kinövik” ezt a problémát, és sokan közülük meleg vagy leszbikus felnőttként élnek tovább.
A gyerekek és kamaszok körében a diszfóriadiagnózissal együtt több pszichiátriai társbetegséget, pszichés zavart is találtak – állítja a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség szakértője, Betlen Anna.
Nemi identitás: örököljük, ránk sütik vagy valljuk?
Azt a queergender ideológia feminista vagy liberális kritikusai is elismerik, hogy javítják a nemidiszfória-érzéssel küszködők egy részének életminőségét ezek a régóta alkalmazott kezelések. De a transzneműséghez, illetve a nembináris (nem csak a férfi és női nemet elismerő) identitáshoz kapcsolódó politikai követelések egy része „túlmegy ennek a kisebbségi és empátiát érdemlő pozíciónak a társadalmi elfogadtatásán – írja Kováts Eszter politológus, a Genderőrületek Németországban és Magyarországon című könyv szerzője a tematikus Fundamentum-számban megjelent tanulmányában. A queer filozófiát így jellemzi: – Azt állítja, hogy kettőnél több (biológiai) nem van; hogy a nemünk nem a testünktől függ, hanem valami misztikus nemi identitástól, amiről csak az egyén rendelkezhet tudással; és hogy a nemet meg lehet változtatni. Jelen tudásunk alapján megalapozatlan a nemnek ez a fajta monologisztikus és voluntarista megközelítése.”
Jelen tudásunkat sokféle és jórészt kis elemszámú kutatás alapozza meg mindkét (-három, négy) oldalon. Az ismeretelméleti nehézségeket feloldhatatlanná teszi a queerpozíció: miszerint morálisan vállalhatatlan – mivel életveszélyt, öngyilkosságot okoz – bárkinek az identitását, vagyis a létét megkérdőjelezni, vitának tehát nincs helye.
Ráadásul rendszeresen összekeveredik a biológiai/születési nem (queer terminológiával: születéskor kijelölt nem); a nemi identitás (férfinak, nőnek, transznak, esetleg – queer terminológiával – genderfluidnak vallom-e magam); a nemi orientáció (meleg, heteró stb.) és a nemi szerepek (a „nőiség”) fogalma. Eredetileg ez utóbbi szinonimája volt a gender, de már mindenki másképp értelmezi.
Például a konferencia egyik előadója, a tradicionalista álláspont érveit összegző Szilvay Gergely még a nemi szerepeket is – igaz, csak részben – biológiai eredetűnek tekinti „a tudomány eredményeivel összhangban (…) A genderelmélet kritikájának emberképe (…) ebből fakadóan ellenzi a »genderidentitások« teljes leválasztását a biológiai nemről” – írja tanulmányában.
Ennél markánsabban fogalmazott a nemi szerepekről Takács Péter klinikai szakpszichológus a hirado.hu-nak a Meseország mindenkié című könyvvel kapcsolatban: „Agymosásjelleggel, a nemi szerepek összemosásával megtámadják a fiatal korosztályt.” Vagyis a jobboldali genderkritikusok szerint a nemi szerepek egyrészt biológiai eredetűek (hiszen ezzel indokolják, hogy miért nem lehet és szabad őket dekonstruálni), ugyanakkor mégiscsak megzavarhatók akár egy mesekönyv által is – ami pedig társadalmi kitettségre, „tanultságra” utal.
Erre a paradoxonra egy előadásában a baloldali filozófus, Slavoj Žižek is rámutatott – hívja fel rá a figyelmet Borgos Anna pszichológus A szexuális propaganda megzavarhatja a gyerekeket – Pszichológusok a genderről és a szexualitásról a magyar „gyermekvédelmi” politika kontextusában című tanulmányában.
„A konzervatívokat elborzasztja ez a gondolat, miszerint ha kisgyermekeket tanítanak az LMBT-emberekről és a szexuális identitás konstrukciójáról, akkor ez hatással lehet rájuk, és hogy ténylegesen melegek, transzok stb. lesznek. De a paradoxon itt egyértelmű: nem hiszik el saját elképzelésüket arról, hogy a szex természetes. (A sex szónak az angolban nem jelentése is van – K. Gy.) Ha elhinnék, nem félnének annyira. Ha a szexuális irányultságot ilyen könnyen megváltoztatja az oktatás, ez nem azt jelenti-e, hogy a szexuális identitás társadalmi konstrukció?” – mondta Žižek.
Az idézett magyar konzervatívoktól finoman eltérő álláspontot jelzett a közelmúltban Ferenc pápa. Ő „csúf ideológiának” nevezte a gendert, mégis a tanulmányozására szólította fel az egyház tudósait. Nemrég erről beszélt lapunknak Csiszár Klára katolikus teológusprofesszor is.
A francia filozófus, Michel Foucault nézetein alapuló queer társadalomfilozófia szerint – és egyébként a liberalizmus alapelvei szerint is, különben hogyan lehetett volna a kis Petrovicsból Petőfi – az identitásválasztásnak szabadnak kell lennie, és mindenfajta identitást tiszteletben kell tartani; lényegtelen, hogy az az identitás milyen megalapozottságú, mert az identitásválasztás szabad.
Szerintük nemcsak a nőiség, hanem maga a nőség is társadalmi (így hatalmi) konstrukció. A velük vitatkozók viszont igyekeznek olyan pontra alapozni, amely nem dekonstruálható tovább: a vallási-metafizikai, a konzervatív és a – társadalmat egyébként strukturális elnyomások rendszereként látó – progresszív megközelítések egyaránt abban vélik ezt megtalálni, hogy az ember biológiai neme több a szabad identitásválasztásnál (vagy kevesebb, attól függ, honnan nézzük). Még aki a nemet (tehát nem a nemi orientációt) nem pusztán biológiai meghatározottságúnak látja, hanem társadalmi hatásokra is reagáló fejlődéslélektani ténynek, az is keres egy olyan pontot, amely legitimen kiemeli az ember nemi identitását az életvezetési stílusok sokfélesége közül.
Mert a queer filozófia szerint a nemi identitás akár stílusként is kezelhető, ahogy egyik hazai érdekvédelmi szervezetük, a Transvanilla honlapján szerepel: „Érezted már valaha, hogy (…) azok a kategóriák, hogy férfi és nő, vagy akár még a férfiból nő és nőből férfi sem fedik le a nemi identitásod? (…) hogy a nemed percenként, óránként, naponta, esetleg évente más és más…?” Egy biztonságos világban „senki nem erőltetne rád címkéket. Nem érdekelne senkit, milyen gyakran váltogatnád a neved, nemed, identitásod, önkifejezésed, illetve stílusod” – idézi Kováts Eszter.
A társadalmi nemi szerepek (a nők egyenlősége) és a nem heteró nemi orientáció (melegemancipáció) dekonstruálása – tehát az ezekben a társadalmi szerepekben megmutatkozó elnyomások felmutatása és intézményes lebontása – után fellépő queermozgalom filozófiájában maga a tranzíció sem fontos: nem kell a nemi diszfória megléte ahhoz, hogy igazolható legyen az identitásvállalás szabadsága.
A feministák viszont tartanak attól, hogy a transzneműek (akiknek létezését elismerik) jogainak kiterjesztése más csoportokra milyen hatással lesz a nőkre és a melegekre, leszbikusokra. „Ha átalakítjuk a nő fogalmát, amely ezután magában foglalja a »nőként azonosuló embereket«, akkor annak milyen következményei lesznek az adatgyűjtésre? Megfogalmazhatók maradnak-e azok a társadalmi hátrányok, amelyek a nőket tipikusan a reprodukcióban betöltött szerepük miatt érik? Hogyan lehet beszélni a nőket női mivoltuk miatt érő erőszakról? Be kell-e engedni a magukat nőként azonosító, azonban biológiai értelemben hímnemű embereket a női terekbe?” – foglalja össze a kifogásokat Kováts Eszter.
A queerideológia kapcsán megjelenik a pszichiátria normalitáskijelölő, így foucault-i értelemben a hatalmat legitimáló szerepe is. Ha liberális alapérték a szabad identitásválasztás, akkor ha valaki azt állítja, hogy tudja magáról, hogy a másik nemhez tartozik, ezt morális kötelességünk elfogadni, vagy fel lehet tenni kérdéseket, főleg, ha ez egy képlékeny, a saját identitással és testképpel küszködő életkorban történik? Fel lehet-e tenni azt a kérdést, hogy mentális oka van-e ennek, ami miatt a fiatal segítségre szorul?
Kováts Eszter szerint a queerek küzdelme nemcsak arra irányul, hogy a társadalom egyenrangú emberként ismerje el a transzneműeket, hanem öndefiníciójuk elismertetéséért is: „Például egy férfitestű személy azért, hogy nőnek lássák és nőként fogadják el. Ez az említett emancipációs mozgalmakénál sokkal radikálisabb követelés.”
A politológus szerint a queermozgalmak a kategóriák átírását követelik. „A nő és a férfi fogalmát is újra akarják definiálni (…) Ez az eltolódás szakpolitikai következményekkel is jár számos területen, illetve a kategóriák használata minden embert érint.”
Mai tudásunk szerint az identitás – állítja Kováts – a környezettel való interakcióban alakul ki. „Ezért nem jelenthető ki, hogy az identitás kérdése vitán felül áll, kialakulása pedig nem vizsgálható (…) Vannak, akik a biológiai nemek megkülönböztetését is konstrukciónak és normatív állításnak tartják, míg mások amellett szállnak síkra (köztük én is), hogy bár a biológiai nemek meghatározása történetileg beágyazott, jelentése pedig (beleértve mindazt, amit társadalmi gyakorlatként levezetünk belőle) társadalmi, azonban a két nem megléte diskurzus előtti, természetes tény – vagy legalábbis természettudományi kérdés, amit az arra szakosodott tudósoknak kell eldönteniük.”
Feminista pozícióból tehát nem önmeghatározás kérdése, hanem genetikailag kódolt, illetve biológiai alapokon nyugszik a születési nem, másképpen a nemi jelleg. (Konzervatív pozícióból sem önmeghatározási kérdés, de ők – kisebb-nagyobb mértékben – a nemi orientációt és a nemi szerepeket is szeretnék lehorgonyozni egy fix ponton.) Ez pedig a feministák szerint már magában korlátozza az önmeghatározáshoz való jogot.
És itt van még a szexuális orientáció is
A meleg szexuális orientációt – ami 1973 óta megszabadult a patologizációtól – lassan intézményesen is egyszerű alternatív szexuális formaként kezelik, bár a heteronormativitás továbbra is megmaradt. A ledarált mesekönyv kapcsán kiadott MPT szakmai állásfoglalásra (amely szerint az adott korosztálynak megfelelő szöveg esetén „nem létezik olyan, hogy túl korai érzékenyítés”) több pszichológus és neveléskutató által írt ellen-állásfoglalás még csak az orientáció kialakulásának komplexitásáról beszél: „A szexuális orientáció veleszületett, »nagyrészt genetikai meghatározottságú«, tehát nem változtatható és nem is befolyásolható, írja az idézett MPT-állásfoglalás. Ehhez képest az ezt célzó kutatások nem találtak bizonyítékot a genetikai háttér, a hormonális működés, az idegrendszeri szerveződés vagy a perinatális környezet döntően meghatározó voltára. A rendelkezésre álló kutatások alapján erősen valószínűsíthető a szocializációs tényezők szerepe is. Emellett szólnak azok az adatok is, amelyek igazolják, hogy a szexuális orientáció »spontán« is változhat” – írta az Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportja.
Konkrétabban fogalmazta meg az ismert pszichológus, Bagdy Emőke, hogy a szexuális orientáció társadalmi hatásoknak való kitettsége az általa egyébként „természetes menetűnek” tartott heteronormativitást veszélyezteti: „Azt az esélyt ne engedjük el, hogy a személyiség fejlődése legyen a maga természetes menetében támogatva, és ne legyen kitéve az úgynevezett szenzitív időszakokban más irányú vonzásoknak, ha azokat kívánatosként próbálnák számára feltüntetni, netán próbálkozások irányába terelni.”
Borgos Anna írja ennek kapcsán már idézett tanulmányában: „A gondolatmenet ellentmondásos: a gyerek egyfelől szexualitás nélküli, vagy ha van valamilyen orientációja, az heteroszexuális; a fejlődéslélektani, epigenetikai törvényszerűségek és az evolúció mind a cisz heteroszexualitást garantálják, »automatikus« folyamatról van szó. Ugyanakkor a külső hatások (például a »gendermesék«) mégis összezavarhatják, elbizonytalaníthatják, traumatizálhatják.”
Akár van meleggén (nem tudjuk), akár más biológiai okok (is) belejátszanak a homoszexualitás kialakulásába, a szexuális viselkedések szituációkhoz kapcsolódása régóta ismert (egynemű zárt közösségekben gyakoribbak a homoszexuális szexuális gyakorlatok). Mindenesetre ha a melegség ugyanolyan létezési forma, mint a heteroszexualitás, akkor igazából nincs is jelentősége annak, hogy mi okozza, hacsak nem gondoljuk mégis azt, hogy a heteroszexualitás a normálisabb is, nem csak az elterjedtebb.
Borgos Anna az egész eredetvitát így értékeli: „A tudományos háttér és bizonyítás igénye többnyire a homo/transzszexualitás kialakulásának, etiológiájának kérdésére vonatkoztatva merül fel. Az érvek a szexuális orientáció és a nemi identitás biológiai versus társas eredete körül forognak.” A pszichológus szerint ez félreviszi az egész vitát, mert ez „az LMBTQ-emberek szempontjából valójában nem releváns, sőt az eredetkereső retorika épp a heteronormativitást erősíti. Az okok keresése ráadásul történetileg szorosan összefügg a »megelőzés«, »megvédés« missziójával. Bár a melegség patologizálása minimum 1973 óta (amikor a homoszexualitást törölték a mentális betegségek nemzetközi listájáról) nem szalonképes, a homoszexualitás »kialakulása« máig foglalkoztatja a tudományt és a laikusokat is. Ebben a tudományos keretben a »progresszív« vagy »liberális« oldal védekező retorikája is heteronormativitást sugall, és megmarad a gyerekek kontra LMBTQ paradigmában: az ő fő érvük is az, hogy nincs ok az aggodalomra, nem lehet senkit ebbe az irányba (sem) befolyásolni, hiszen biológiailag megalapozott dologról van szó.”
A jog követi az emancipációt
Ha a szexuális orientáció egy spektrum, miért ne lehetne az a biológiai nem is? Az interszex emberek (tehát a mindkét nemi jelleggel rendelkezők) léte nem teszi a biológiai nemet spektrummá, mert az emberek maradék 98- 99,98 százaléka egyértelműen besorolható, nem egy skálán helyezkedik el többé vagy kevésbé nőneműként vagy hímneműként – írja Kováts Eszter. A másodlagos nemi jellegeknek az ugyanolyan nemű egyedek közötti nagy különbözősége viszont erre utal – állítja a másik, a queer oldal (egy része).
Az interszexek esetében az a probléma, hogy őket hagyományosan csecsemőkorban sorolják be önkényesen az egyik vagy a másik nembe, ami sebészeti beavatkozásokkal is járhat. „Ez a törekvés tehát egy kisebbségi csoporttal való méltányos bánásmódra, illetve az érintettek létének elismerésére irányul – erre volt a válasz Németországban a »harmadik opció« bevezetése is –, a biológiai nem binaritását nem érinti” – írja Kováts.
Ennek annyiban van jelentősége (már az érintetteken kívül), hogy a transzemancipáció kérdése nem egy elnyomásmentes utópia kapcsán merül fel a XXI. századi nyugati társadalmakban, hanem kiskorúak és felnőttek nemi diszfóriaérzésében, alapjogi sérelmekben és az ezekre keresett és alkalmazott intézményi válaszokban, kezdve az anyakönyvezéstől egészen a pubertásblokkoló szerek gyerekkorban történő használatáig. Hiszen a szabad identitásvállalás joga és megélhetősége logikusan és nemzetközi jogi dokumentumokban a kiskorúakat is megilleti, és ennek vannak/lehetnek orvosi, pszichiáteri és pszichoterápiás következményei.
A két (több) oldal ezért egyaránt igyekszik pozíciókat szerezni a jogi szabályozás terén (hasonlóan például az abortuszhoz vagy az eutanáziához), mert ebből idővel további jogkövetkezmények, közpolitikák és intézményi viselkedések indíthatók el.
Ha lehetővé teszik, hogy egy kiskorú bármikor megváltoztathassa személyes irataiban a nemét, akkor logikus kérdés, hogy miért nem tesszük lehetővé ennek a nemnek a biológiai megélését is.
Másrészt legjobban az interszexualitásúaknál mutatkozik meg az – alapjogsértő – jogi, társadalmi (és orvosi) kényszerítés: ezeket a gyerekeket a legtöbb esetben már hat hónapos kor előtt, de maximum négyéves koruk előtt úgynevezett normalizáló műtétekkel terelik az egyik nembe.
Ezek – írja Fekete Émi a szintén a Fundamentumban megjelent tanulmányában – „világszerte több bíróság által is kimondottan sértik az érintettek emberi méltósághoz, testi integritáshoz, illetve egészséghez való jogát”.
A magyar Alaptörvény szerint „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”. A születési nem magyar jogi meghatározása pedig: „Az elsődleges nemi jelleg, illetve kromoszóma alapján meghatározott biológiai nem.”
Ez azonban – írja Fekete – interszexuális állapotok esetén nem biztosítja a valós testi adottságok adminisztratív leképezését, mivel a magyar jog kizárólag bináris rendszerben engedi az anyakönyvezést. Pedig az orvostudomány jelenlegi állása szerint a biológiai nem összetettebb a nemi kromoszómák vagy az elsődleges nemi jellegek (ivarszervek) azonosításánál: genetikai, hormonális és egyéb testi adottságok összességének eredője. A magyar jogalkotó kizárja az interszexualitás jogi elismerésének lehetőségét, és a születési nem megváltoztatására később sem ad lehetőséget, még orvosi indikációra sem. Pedig az elsődleges nemi jelleg nem minden esetben felel meg a kromoszomális nemnek, és néha mindkét nemre jellemző elsődleges nemi jellegek is megfigyelhetők.
Az önazonosság védelmét a kormány pont ellenkezőleg értelmezi, mint a transzidentitás (és az interszexek) létét elfogadók. Fekete Émi szerint „a magyar jogalkotó a kizárólagos férfi és női nemi identitások kategorikus megerősítését határozta meg államcélként, így a gyermekek születési nemének megfelelő önazonosság védelmét is csak ebben a szigorú bináris rendszerben értelmezi, alapjogsértő módon”.
A jogszabályváltozások a legtöbb országban csak az anyakönyvi aspektusokat fedik le, mert a jogi nemváltoztatásnak semmilyen hormonális vagy sebészeti beavatkozás nem előfeltétele.
A magyar kormány jogalkotói fellépése tehát nem példátlan, az utóbbi években több európai országban szavaztak meg nemi önmeghatározási törvényeket. Míg Magyarországon ez a nemváltás jogi lehetőségének megszüntetését jelentette, addig Nyugaton a jogalkotási irány az, „hogy a jogi nemváltoztatásnak az eladdig szokásos bürokratikus és medikalizált módját egyszerűsítsék, felnőtt embereknek (és néhol a kiskorúak bizonyos csoportjainak is) lehetővé téve, hogy pszichológiai, illetve pszichiátriai vizsgálatokra és igazolások beszerzésére kötelezés nélkül, hosszas várakozási idő és bírósági eljárások nélkül az anyakönyvi hivatalban egy egyszerű beszédaktussal – nyilatkozattétellel – megváltoztassák a nemüket. A váltás jellemzően nőiről férfi nemre vagy férfiról női nemre történik, de van olyan jogrendszer, ahol harmadik nemi opció is rendelkezésre áll” – írja Kováts Eszter.
Fiatalok útkeresése
A gender korábban a feminizmushoz, vagyis a nők társadalmi érvényesüléséért folytatott küzdelemhez kapcsolódott. Ma már a gender fogalmára hivatkozó politikai törekvések a nemi identitással (transzneműséggel, illetve ezt kitágítva a nemi önmeghatározással) és az azonos nemű párok jogai kapcsán a szexuális orientációval is foglalkoznak. Pető Andrea feminista történész lapunknak 2021-ben adott interjújában ezt hidegháborús területnek nevezte. „Az illiberális politika a társadalmi nemi egyenlőségi politikáknak a különböző elemeit kihasználja, felhasználja és instrumentalizálja abból a szempontból, hogy a saját hatalmát bebiztosítsa” – mondta.
A radikális jobboldal trójai falónak nevezi a gendert, ami a női emancipáció ürügyén a biológiai nemek eltörlését célozza, és utat nyit a transz- és melegjogi követelések előtt (amelyek pedig a család fogalmát dekonstruálják szerintük).
Hevesek a politikai viták, de nem csak egy kulturálisan konzervatív vs. progresszív tengely mentén. Az antigender álláspont komoly támogatottságot élvez sok országban, a magyarországi parlamenti választás időpontjával összekötött népszavazáson is több szavazatot kapott a kormányközeli álláspont, mint amennyien a Fidesz–KDNP-re szavaztak. 3.610.154-en voksoltak a kormány álláspontja mellett a népszavazáson, a Fidesz–KDNP-re pedig 3.060.706-an. Vagyis a kormány jól kalkulál: hasonlóan a migráció kategorikus elutasításához, ez is olyan téma, amellyel a pártválasztásukban bizonytalanok közül is lehet szavazókat szerezni.
Az antigender trójai faló értelmezését igazolhatja, hogy Nyugaton a jogi szabályozás az interszexeket érő diszkrimináció kiküszöbölése után a szabad nemválasztás szabályozása felé halad, tehát a transzok, aztán a nembinárisok felé.
Miközben tudományos, közpolitikai és politikai-mozgalmi szinten zajlik a tradicionalisták és társadalmi reformerek közti küzdelem a szexuális orientáció, szexuális identitás és a társadalmi nem kérdései körül, egyre gyakoribb a gyerekek – főleg a kamasz lányok – körében az a jelenség, amelyet a saját testben való rossz közérzet jellemez, az az érzés, hogy a test, amelyben él, nem azonos vele.
Egyes szerzők szerint jelentős mértékben romlott a gyerekek általános mentális állapota, amit sokan a közösségi média használatával hoznak összefüggésbe – írja a Fundamentumban megjelent tanulmányában Betlen Anna. Szerinte a hazai gyerekeknek csak az internet, főleg a közösségi médiumok maradnak, „ahová segítségért fordulhatnak a bennük kavargó zűrzavar megértéséhez és kezeléséhez”.
Egy 12–21 éves korosztályt vizsgáló brit kutatást idéz, amelyben a megkérdezettek háromnegyede volt elégedetlen a testével, a kinézetével. Mintegy felük (45 százalék) úgy nyilatkozott, hogy negatív visszajelzéseket kap a külsejére. Emiatt visszahúzódóvá váltak, mások extrém edzésbe vagy drasztikus diétába fogtak, vagy önsértést kezdtek alkalmazni.
A megkérdezettek 42 százaléka mondta azt, hogy problémák vannak a mentális egészségével, 17 százalékuk testképzavart tapasztal, 14 százalékuk evészavarral küzd; az utóbbi két csoportba tartozók tizede jut csak megfelelő kezeléshez.
A felmérés résztvevőinek 97 százaléka használja rendszeresen a közösségi médiát, átlagosan napi 3,65 órát. „Az applikációk közül a legnépszerűbbek pedig (mint például a TikTok) számolatlanul ontják az önkárosításra, evészavaros viselkedésre és hasonlókra ösztönző tartalmakat” – foglalja össze Betlen Anna.
Ezzel vélhetően összefüggésben azokban az országokban, ahol van nyilvántartás erről (Svédország, Nagy-Britannia, Németország), néhány év leforgása alatt mintegy negyvenszeresére nőtt az úgynevezett genderklinikákon megjelenő páciensek száma – írja Kováts Anna.
Betlen Anna szerint a nemi diszfóriával érintett serdülő lányok közül sokan a tranzícióban látják „a lehetőséget arra, hogy kivonják magukat egy olyan kultúra hatásai alól, amelyben az internalizált nőgyűlölet, a testundor és a lányok korai szexualizálása uralkodik, így az orvosi úton megvalósított nemváltás nagyon sok testképzavarral, társadalmi beilleszkedési zavarral vagy mentális problémával küszködő lány számára vált alapértelmezett választássá”.
Kováts Anna szerint a nem bináris identitásokra két módon lehet tekinteni: „Vagy egy valós, megélt szorongásból, nevezetesen a nemi sztereotípiáknak való meg nem felelésből levont téves, az individualista korszellemben gyökerező értelmezésként, vagy pedig – az agresszívebb esetekben – egy jólétben felnőtt és különlegességtudatban szocializálódott kohorsz küzdelmének, amelyet a különlegessége elismeréséért vív folytonosan. Ez utóbbi jelenséget erősíti a közösségi média dinamikája is.”
A Gallup 2021-ben publikált vizsgálata arra utal, hogy nemcsak a szexuális identitással, hanem a szexuális orientációval, illetve gyakorlatokkal való kísérletezések is megszaporodtak. Míg a teljes felnőtt amerikai népesség 5,5 százaléka vallja magát nem heteroszexuálisnak, a Z generáció, az 1997–2002 születettek közel 16 százaléka. Ebben a közösségi média által sokszorosára erősített peer pressure, kortárscsoport-nyomás is szerepet játszhat. Ami korábban a heteronormativitás felerősítője volt (és kényszerített bujkálásra és önemésztésre sok, magán homoszexuális irányultságot felfedező kamaszt), most mintha ellenkezőleg, az identitások és a szexualitás szabad próbálgatása irányába tolná a fiatalokat, hozzá az internet kínálta számtalan – virtuális – szerepmodellel.
A nemi diszfóriás fiatalok számának hirtelen megugrása (és a jogalkotás körüli viták) miatt a nyugati országokban is vannak ellenirányú mozgások: felülvizsgálják a nemi identitásra szakosodott klinikák gyakorlatát Svédországban és Angliában, miután azzal vádolták őket, hogy túl könnyen terelik az orvosi nemváltás útjára a nemi diszfóriás kamaszokat.
Szilvay Gergely szerint „jól látható az élet minden területére alkalmazott genderelmélet, illetve az azzal szemben megfogalmazott kritika szisztematikus szembenállása. Világok harca dúl.”
Kováts Anna szerint nem fekete-fehér küzdelem zajlik. „A nemi önmeghatározás kérdései túlmutatnak a polarizált magyar politikai valóságon, és érdemes észrevenni a kérdéskör problematikus elemeit – liberális, baloldali, melegjogi, nőjogi alapról. Már csak azért is, hogy ne monopolizálhassa a témát a jobboldal, ne kiálthassa ki magát az aggodalmak egyedüli képviselőjének, komolyan vevőjének, megszólaltatójának.”
A queerek pedig a szabad identitásválasztás liberális alapelvének sérelmét kérik számon kritikusaikon.
