Izrael állítása szerint a Hamász használta parancsnokságnak azt az épületet, ahol az Al Jazeera televízió és az Associated Press hírügynökség szerkesztőségei is működtek Gázában. A központot a támadás előtt evakuálták, de így is 153 halálos áldozata van az egy hete tartó harcoknak.
Vasárnap ül össze az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megtárgyalja az izrael-palesztin konfliktus újabb hullámát, ami évek óta nem látott intenzitással lángolt fel újra az elmúlt héten. Miután Jeruzsálemben és Ciszjordániában zavargások törtek ki, a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista militáns szervezet rakétákkal kezdte támadni a közeli izraeli városokat, amire Izrael légicsapásokkal és tüzérségi támadással válaszolt.
Orvosok jelentése szerint, a sűrűn lakott Gázában már 174-an haltak meg a bombázásokban, köztük 42 gyerek. A Hamász rakétatámadásainak Izraelben 10 áldozata volt, köztük két kiskorú halt meg.
Evakuálni kellett a hírügynökségeket
Egyelőre nem látni előjelét annak, hogy enyhülne az erőszak, miután mindkét fél a harc folytatását ígérte. A feszültséget tovább erősíti a gázai al-Dzsala épületet ért izraeli légicsapás is.
Az irodaházat vasárnap vette célba az izraeli légierő, miután felszólították a civileket, hogy hagyják el az épületet, ahol többek között az amerikai Associated Press (AP) hírügynökség és a katari Al Jazeera televízió gázai szerkesztősége is működött. Az izraeli hadsereg elmondása szerint az épület jogos katonai célpont volt, hiszen a Hamász is itt rendezett be parancsnokságot.
Az AP azonban a támadást elítélő közleményben azt írta, nincs tudomásuk arról, hogy a Hamász jelen lett volna az épületben, és felszólította Izraelt, tegyék közzé, milyen bizonyítékaik voltak az ottani parancsnokság létezésére.
Izraeli oldalon is vannak áldozatok
Bár a Hamász nem erősítette meg, hogy használták volna az épületet, később 120 rakétát lőttek ki Izraelre, elmondásuk szerint az al-Dzsala épület felrobbantására válaszul. A lövedékek nagy részét az izraeli légvédelem elfogta, és több rakéta meghibásodott, és Gázában ért földet. Néhány rakéta azonban így is elérte Tel Avivot és a dél-izraeli Beér-Seva városát, ahol az emberek óvóhelyeken kerestek menedéket. Menekülés közben 10 ember így is megsérült, mondták helyi orvosok.
Az állítólagos Hamász-parancsnokság mellett az izraeli légierő a terrorszervezet gázai vezetőjének, Jehja Al-Szinvarnak az otthonát is támadta vasárnap reggel. Szinvart 2011-ben, egy fogolycsere-egyezmény részeként engedték ki a börtönből, cserébe a Hamász szabadon engedte a több mint öt évig fogva tartott izraeli katonát, Gilad Shalitot. Egyelőre egyik fél sem közölte, hogy a reggeli támadásnak vannak-e sérültjei vagy halottjai.
Jeruzsálem-intifáda
A Hamász, amely az elmúlt két évben nagyrészt felfüggesztette Izrael támadását, a kelet-jeruzsálemi összecsapásokra válaszul kezdte újra a rakétatámadásokat. Jeruzsálemben több palesztin család kilakoltatása, izraeli szélsőségesek felvonulásai, valamint az iszlám egyik legszentebb helyének számító Al-Aksza mecsete lezárása miatt szabadultak el az indulatok a Ramadán időszakában. A konfliktus hátteréről itt olvashat bővebben.
Jeruzsálem után az összecsapások a palesztinok lakta, izraeli megszállás alatt álló Ciszjordániára is átterjedtek, itt az elmúlt héten 12 palesztin életét vesztette.
Az összecsapásokra hivatkozva a Hamász új intifádát (felkelést) hirdetett. Hétfő óta a Hamász, az Iszlám Dzsihád és más, Gázában működő militáns csoportok több mint 2.000 rakétát lőttek ki az izraeli hadsereg elmondása szerint. Izrael válaszul több mint 1.000 célpontot bombázott Gázában.