Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A legfelsőbb bíróság Donald Trump javára döntött coloradói kizárása ügyében


Donald Trump kampányrendezvénye Virginia államban 2024. március 2-án
Donald Trump kampányrendezvénye Virginia államban 2024. március 2-án

Az amerikai legfelsőbb bíróság megsemmisítette azt a döntést, amelynek értelmében a volt amerikai elnök neve Coloradóban nem szerepelhetett volna a szavazólapon az alkotmány felkelési záradéka alapján.

A testület egyhangú döntéssel helyezte hatályon kívül a szövetségi állam legfelsőbb bíróságának tavaly decemberi határozatát.

„HATALMAS GYŐZELEM AMERIKÁNAK!!!” – kommentálta az ítélethirdetést Donald Trump a közösségi oldalán.

Most próbálták a történelem során először alkalmazni egy elnökjelölt diszkvalifikálására az amerikai alkotmány 14. kiegészítésébe foglalt záradékot, amely szerint nem tölthet be választott posztot az, aki lázadásban vett részt az Egyesült Államok ellen.

Ehhez kapcsolódóan: Kizárták Donald Trumpot a coloradói előválasztásból a Capitolium ostroma miatt

Az utóbbi hónapok során több tucat hasonló keresetet indítottak a polgárháborút követően elfogadott homályos klauzula alapján, de elemzők szerint a legfontosabb a coloradói és a minnesotai beadvány volt.

Trumpot emellett Maine és Illinois államban is kizárták az előválasztásból, azonban e döntéseket felfüggesztették a legfelsőbb bíróság ítéletének meghozataláig.

A kereset mögött álló érvelés egyszerű: a milliárdos által elveszített, 2020-as választás eredményének megfordítását célzó erőfeszítések vezettek el a Capitolium 2021. január 6-i ostromához, ami azt jelenti, hogy alkotmányosan pontosan annyira nem teljesíti az elnöki tisztség előfeltételeit, mintha nem lenne született amerikai állampolgár.

Ehhez kapcsolódóan: Megkezdődnek a bírósági meghallgatások a Donald Trump kizárását célzó keresetek ügyében

A legfelsőbb bíróság ugyanakkor kimondta, hogy a szövetségi államok eltilthatnak egyes személyeket az állami tisztségek viselésétől, de a 14. alkotmánykiegészítés szóban forgó, harmadik szekciója alapján nem áll jogukban kizárni senkit sem szövetségi szintű pozíciókból, különösen nem az elnöki tisztségből. A verdikt szerint ehhez mindenképpen kongresszusi döntésre lenne szükség.

A republikánus Donald Trump a jelenlegi elnök, a demokrata párti Joe Biden kihívója az idén novemberi választáson. Egyetlen talpon maradt riválisa a pártján belül Nikki Hailey volt amerikai ENSZ-nagykövet, akinek azonban a felmérések szerint szinte semmi esélye az előválasztáson.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG