Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Megkezdődnek a bírósági meghallgatások a Donald Trump kizárását célzó keresetek ügyében


Donald Trump egy bírósági meghallgatás szünetében New Yorkban 2023. október 2-án
Donald Trump egy bírósági meghallgatás szünetében New Yorkban 2023. október 2-án

Új szakaszba lép az eljárás, amelynek célja az előző amerikai elnök eltiltása a jövő évi választástól az alkotmány felkelési záradéka alapján, amelynek értelmében nem tölthet be választott posztot, aki lázadásban vett részt az Egyesült Államok ellen.

Az ügyben két szövetségi államban is megkezdődik a törvényszék meghallgatása: Coloradóban hétfőn, Minnesotában pedig csütörtökön.

Akár Donald Trump eltiltása mellett döntenek a bírák, akár nem, nagyon valószínű a gyors fellebbezés, így végül az eljárás a legfelsőbb bíróság elé kerülhet. Ez a fórum még soha nem ítélkezett az alkotmány 14. kiegészítésébe foglalt záradék alapján, amelyet az amerikai polgárháborút követően fogadtak el. E szerint nem tölthet be magas tisztséget olyan személy, aki – bár felesküdött az alkotmányra – „lázadásban vett részt” vele szemben.

„Voltak már meghallgatások olyan elnökjelöltek ügyében, akiknek a választhatóságát vitatták, például Barack Obama, Ted Cruz, John McCain esetében” – mutatott rá Derek T. Muller, a Notre Dame Egyetem jogprofesszora. Leszögezte, hogy ezekben az ügyekben azt vizsgálták, hogy az érintettek megfelelnek-e annak a követelménynek, amelynek alapján csakis „született amerikai állampolgár” lehet az Egyesült Államok elnöke. A mostani eljárások eltérők, ezek során az alkotmány egyik homályosabb klauzuláját próbálják felhasználni.

Még ha csekély is rá az esély, nem elképzelhetetlen a jogi megoldás sikere, a kereset benyújtói ráadásul fontos témákat vetettek fel. „Fajsúlyos jogi kérdésekről van szó” – mondta Muller.

Ehhez kapcsolódóan: Szakértő: Trump megválasztása esetén a börtönből is kegyelmet adhat magának

Az utóbbi hónapok során többtucatnyi hasonló keresetet indítottak a 14. alkotmánykiegészítés szóban forgó, harmadik szekciója alapján, elemzők szerint a legfontosabbak azonban a coloradói és minnesotai beadványok. Ennek oka, hogy ezeket két liberális csoport kezdeményezte jelentős jogi forrásokkal, illetve világos céllal, azt vitatva, hogy egy jelölt megfelel-e az indulás feltételeinek az egyes államokban.

Ez jogilag valamelyest biztosabb eljárást jelent arra nézve, hogy Coloradóban és Minnesotában kizárják Trumpot a versenyből, mint azok a szövetségi szintű perek, amelyek célja annak megállapítása, hogy a volt elnök nem alkalmas a poszt betöltésére.

A kereset mögött álló érvelés egyszerű: a Trump által elveszített, 2020-as elnökválasztás eredményének megfordítását célzó erőfeszítések vezettek el a Capitolium 2021. január 6-i ostromához, ami azt jelenti, hogy alkotmányosan pontosan annyira nem teljesíti az elnöki tisztség előfeltételeit, mintha nem lenne született amerikai állampolgár.

„Négy évvel azt követően, hogy az Egyesült Államok elnökeként felesküdött az alkotmány megőrzésére és védelmére, Trump megpróbálta megsemmisíteni a 2020-as választások eredményeit, ami erőszakos felkeléshez vezetett a Capitoliumnál a hatalom jogszerű átadásának megakasztása érdekében” – húzta alá a republikánus és független választók nevében beadott beadványában az Állampolgárok az Etikáért és Felelősségért Washingtonban (CREW) nevű liberális csoport.

„Azzal, hogy felbujtott erre a példa nélküli támadásra az amerikai alkotmányos renddel szemben, Trump megsértette esküjét, és diszkvalifikálta magát a 14. alkotmánykiegészítés alapján a közhivatal-viselés, így az elnöki tisztség viselése alól is” – hangsúlyozták.

Trump az ellene indított pereket beavatkozásnak minősítette a választásba. Jogi képviselői rámutattak, hogy rendkívül bonyolult az eljárás az alkotmány egy olyan záradéka alapján, amelyet az utóbbi százötven évben nem használtak.

Ehhez kapcsolódóan: Vádat emeltek Donald Trump ellen a 2020-as elnökválasztással kapcsolatban is

A polgárháború óta pusztán néhányszor alkalmazták e klauzulát, amellyel ráadásul Trump ügyvédei szerint soha nem az volt a cél, hogy az elnöki tisztségért indulókkal szemben lépjenek fel, a szövegben ezt nem is említik, ellentétben a kongresszusi képviselőkkel és szenátorokkal, illetve az elektorokkal.

A rendelkezés azt is lehetővé teszi, hogy a törvényhozás amnesztiában részesítsen egyeseket, ahogy 1872-ben történt, ami miatt egyesek úgy vélik, hogy nem is alkalmazható a kongresszus döntése nélkül.

Az exelnök jogi csapata emellett azt hangoztatta, hogy ügyfelük soha „nem vett részt felkelésben”, csak a szólásszabadsághoz fűződő jogát gyakorolta a véleménye szerint illegitim választási eredményekre figyelmeztetve.

„Trump megjegyzései a közelébe sem értek a felbujtásnak, nem is beszélve a »felkelésben való részvételről«” – közölték, olyan példákat felhozva, amikor a záradék megfogalmazói elutasították a használatát olyanokkal szemben, akik csupán szóban támogatták a Konföderációt.

Ehhez kapcsolódóan: Több évtizedes börtönbüntetésre ítélték a Capitolium ostromának egyik vezetőjét

A felek jogászai várhatóan mélyen beleássák majd magukat a 14. alkotmánykiegészítés megalkotásának, illetve 1868 és 1872 közötti alkalmazásának történetébe.

Rendkívül kevés jogi precedens van az ügyben. Az 1872-es amnesztiát követően a jogtudósok egyetlen olyan esetet tudtak azonosítani, amikor hivatkoztak a záradékra, amikor is elutasították egy szocialista képviselő beiktatását a kongresszusban, mivel ellenezte a belépést az első világháborúba.

A CREW tavaly e klauzula alkalmazásával akadályozta meg, hogy a Cowboyok Trumpért nevű szervezet vezetője megyei tisztséget tölthessen be Új-Mexikóban. Egy másik liberális csoport hasonló keresetet nyújtott be Marjorie Taylor Greene és Madison Cawthorn republikánus képviselő újraindulásának ellehetetlenítése érdekében.

Greene ügyében a bíró az ő javára döntött, Cawthorn esetében pedig okafogyottá vált az eljárás, mivel alulmaradt riválisával szemben az előválasztáson.

Készült az AP tudósításának nyomán.
XS
SM
MD
LG