Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Fáradt mentők, túlárazott hőmérők - szlovákiai járványkörkép


Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

A szigorú lezárások ellenére sem enyhül a kórházak leterheltsége Szlovákiában, ahol a mentősök is komoly problémákkal szembesülnek: a riasztások kétharmadát Covid-betegektől kapják. Sok dolguk van az agresszív és oltásellenes emberekkel.

Az Új Szó című helyi lap arról számolt be, hogy az országban jelenleg 3409 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 624-en vannak intenzív osztályon és 298-an szorulnak lélegeztetőgépre. Egyes szakértők korábban úgy vélekedtek, hogy amennyiben a kezelésre szoruló fertőzöttek száma átlépi a 3200-at, Szlovákia a humanitárius katasztrófa szélére sodródik.

Az egészségügyi minisztérium szerint a keleti után már a nyugati országrészben is telítődnek a Covid-osztályok, ahol pedig korábban nem voltak ilyen problémák. „Egyre több beteget fogadnak Trencsén, Pozsony, Nyitra és Nagyszombat megyében is” – tájékoztatott a tárca szóvivője.

A Parameter.sk hírportál a mentők szemszögéből mutatta be a szlovákiai járványhelyzetet. A cikkben megszólaló Beáta Macejková trencséni mentős szerint az egészségügy hiányosságai különösen súlyosan megmutatkoznak most. Rámutatott, hogy rendkívül leterhelt az egész rendszer, a kórházak elavultak, nem állnak rendelkezésre a szükséges kapacitások, illetve nagy a hiány orvosokból, ápolókból és mentősökből is.

Elmondta, hogy a pácienseken mindenekelőtt antigéntesztet kell végezniük, és már erről is sokakkal hosszan kell vitatkozniuk. Amennyiben pozitív az eredmény, speciális felszerelésben folytatják a mentést. Ugyanakkor életveszély esetén eltekintenek a teszteléstől, és ilyenkor a saját biztonságuk is másodlagossá válik.

„Fáradtak vagyunk”

Mint mondta, az előző héten az esetek mintegy kétharmadában koronavírus-fertőzött pácienshez hívták ki őket. Mások gyakran nem jutnak megfelelő ellátáshoz, hosszabb a mentési és a várakozási idő a leterheltség miatt. Tovább tart a kiszállás is, ugyanis a védőfelszerelésben nehezebb és fárasztóbb mozogni, rosszabbul hallanak és látnak, melegük van. Emellett nem ritka az egészségügyi dolgozókkal szembeni támadó hozzáállás sem a vírustagadók, oltásszkeptikusok részéről – panaszolta.

„Mindenki azt hitte, hogy az oltásnak köszönhetően jobb lesz a helyzet, de továbbra is alacsony a beoltottság, főként a rizikósaknak számító idősebbek körében” – jelentette ki. „Tény, hogy nincs jó állapotban nálunk az egészségügyi rendszer, amire mindenki ráfizet. Azok is, akik be vannak oltva és betartják a szabályokat. Sajnáljuk, hogy ez így van, de képtelenek vagyunk egy csettintésre megváltoztatni. Fáradtak vagyunk” – tette hozzá.

Sajtóértesülések szerint eközben Kassa megyében a máshol tapasztaltnál kétszer többet, darabonként 866 eurót fizettek az érintés nélküli hőmérőkért. Az összesen mintegy 165 ezer euró értékű megrendelést egy, a megyei elnökhöz, Rastislav Trnkához közel álló vállalkozó cége teljesítette. Trnka nem lát kivetnivalót a beszerzésben, szerinte az eszközök korszerűbbek a máshol beszerzett típusoknál, valamint a megállapodásnak része volt a meghosszabbított garancia és a helyszíni telepítés is.

Szigorú intézkedések

Szlovákiában november 25-től kéthetes országos karantént rendeltek el a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében. A kijárási tilalom alól kivételt képez bizonyos feltételekkel a munkába és iskolába járás, az alapvető fogyasztási cikkek és szolgáltatások beszerzése, illetve az oltóhelyre és tesztelésre való elmenetel.

A lezárás az oltottakra és az oltatlanokra egyaránt érvényes. A miniszterelnök viszont közölte, hogy az esetleges későbbi enyhítések csak az oltottakra és a gyógyultakra vonatkoznak majd. Az országban európai viszonylatban meglehetősen alacsony az oltottsági arány, és egyes szakemberek szerint az univerzális korlátozások nem javítják az oltási hajlandóságot, hiszen sokan nem látják értelmét a vakcina beadatásának, amennyiben az nem jár számukra azonnali, kézzelfogható előnnyel.

Készült a Parameter.sk és az Új Szó tudósításának felhasználásával.

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG