Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A nálunk sokkal gazdagabb országoknál is nagyvonalúbban rendezünk sporteseményeket


(képünk illusztráció)

Drágábban rendezheti meg Magyarország az atlétikai világbajnokságot, mint Nagy-Britannia vagy az Egyesült Államok, miközben lemondtunk a Nemzetközi Atlétikai Szövetség sok milliárdos támogatásáról, amit még az oregoni szervezők is igénybe vettek - tudta meg a Szabad Európa. Az sem egyértelmű, ki felel a költségekért.

„Ha az a kérdése, hogy megéri-e anyagilag egy nagy sportesemény megrendezése, a rövid válaszom az, hogy nem. A hosszabb az, hogy általában egy esküvő, egy születésnap vagy egy házibuli megrendezése sem szokta megérni anyagilag, mégis szeretünk ilyeneket tartani valamiért” – ezt egy olyan, neve elhallgatását kérő forrásunk mondta, aki korábban részt vett több magyarországi rendezésű világ- és Európa-bajnokság szervezésében több sportágban is.

A kérdés azért vetődött fel, mert Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség leköszönő elnöke január 12-én bejelentette, hogy részben vagy egészen visszalépünk a 2024-es női kézilabda-Európa-bajnokság rendezésétől.

Meglepetéééés!!!

Magyarország Ausztriával és Svájccal együtt lett volna társrendező, de a Fidesz frakcióvezetője szerint a jelenlegi helyzetben, amikor a magas rezsiköltségek miatt sportcsarnokokat kell bezárni, a „kézi-Eb luxuscikk”.

A bejelentés azért volt mindenki számára meglepetés, mert korábban Orbán Viktor maga mondta azt, hogy Magyarország az elmúlt évek sportlétesítmény fejlesztései nyomán minden létező nagy nemzetközi sportesemény megrendezésére pályázik folyamatosan, kormánypárti politikusok pedig még ezekben a napokban is többször arról beszéltek, hogy akár olimpiát is képesek lennénk megrendezni. (Szijjártó Péter külügyminiszter ugyanakkor kijelentette, hogy nem pályázunk erre.)

Van, ahonnan nézve irigylésre méltók a magyar női kézilabda problémái: például Afganisztánból, ahol megtiltották a nőknek a sportot.

A szervezők korábban hárommilliárd forinttal számoltak a közvetlen költségeket illetően, de a végső összeg akár a tízmilliárdot is elérheti – nyilatkozta a bejelentés után az InfoRádiónak Szabados Gábor, hozzátéve, hogy a mai gazdasági környezetben ugyanakkor éppen tervezni a legnehezebb, hiszen fogalmuk sincs például arról, hogy jövő év elején hogy alakulnak majd az energiaárak.

A sportközgazdász a Szabad Európa kérdésére azt mondta: a tízmilliárdos összeg nagy részét – mint a legtöbb gazdasági tevékenység esetében egyébként – a bérköltségek tennék ki: a kézilabdacsarnokok személyzete, a biztonságiak, sofőrök, a szervezésben részt vevők fizetése. Ezenkívül komoly tételt jelent a sportcsarnokok üzemeltetése (nem csak az MVM-arénáé és a debrecenié, hiszen még számos más létesítményt kell biztosítani, hogy a részt vevő csapatok edzhessenek), a csapatok utaztatása vagy például a megnyitó költségei.

„Könnyen lehet, hogy ezekkel együtt maga az Eb rendezése veszteséges lesz, persze itt bejönnek még azok a bevételek, amiket az ideutazó szurkolók generálnak, vagy a hosszabb távú ország-PR, de ezeket már jóval nehezebb kalkulálni” – mondta Szabados Gábor.

A közgazdász szerint egy világ- vagy Európa-bajnokság jogtulajdonosa mindig az illetékes nemzetközi szövetség, így elvileg az eseményhez kapcsolódó bevételek (jegyeladás, tévéközvetítési díjak, szponzorpénzek) is őt illetik, de abban teljesen eltérő a gyakorlat sportáganként és szövetségenként, hogy ezek végül hogy oszlanak meg a szövetség és a rendezők között.

Van tartalék? Nincs tartalék?

Kocsis Máté arról is beszélt, hogy a rendezés költségei – logikusan – nagyrészt már az idén jelentkeznének, ezért is döntöttek a (részbeni?) visszalépésről. A pénz egy részét terveik szerint inkább az utánpótláskluboknak adják. Ez azért lehet furcsa, mert ekkora költségvetési tételek korábban nem zavarták a kormányt, néhány milliárd forintot akár egy sima rendelettel is átcsoportosítottak, sőt volt, hogy ezt százmilliárdos nagyságrendben tették.

Vagyis ha most egy tízmilliárd forintos összeg előteremtése is gondot okoz, az az idei költségvetés rendkívüli túlfeszítettségére utalhat – és erősen ellentmondani látszik Orbán Viktor nyilatkozatának, miszerint „Magyarországnak soha nem voltak még ekkora pénzügyi tartalékai”, amelyek „történelmi csúcson vannak”.

A Magyar Kézilabda Szövetség kérdéseinkre azt válaszolta, hogy jelenleg is tárgyalnak az Európai Kézilabda-szövetséggel, „az biztos, hogy abban a formában, ahogyan elnyertük a rendezést, nem tudjuk vállalni, azonban a részletek még nyitottak” – így egyelőre az esetleges költségekről sem tudnak nyilatkozni.

Amikor arról érdeklődtünk, hogy összességében milyen mérleggel lehetne megrendezni az Eb-t, a kiadási oldalon a Szabados Gábor által már említett tételeket sorolták fel, a bevételekről pedig azt írták, hogy „egy Európa-bajnokság rendezése során a szervező az állami támogatás mellett természetesen jelentős jegybevétellel, szponzori támogatásokkal számol”.

A magyar szövetség elismerte, hogy az Európai Kézilabda-szövetség, az EHF emellett „az Európa-bajnokságok kapcsán egy úgynevezett bonus-malus rendszert működtet a szervezők felé, a nézőszámhoz mérten nyújt pénzügyi támogatást, amely a bevételi oldal egy részét képezi, a nemzetközi szervezetnek a Magyar Kézilabda Szövetség nem fizet”.

Készülj a legrosszabbra!

Ugyanerről az Európai Kézilabda-szövetség azt írta lapunknak, hogy „egy bizonyos összeggel” mindig támogatják a rendező országokat, de több konkrétumot nem közöltek. Rákérdeztünk, hogy milyen volt a tavaly Budapesten megrendezett férfi Európa-bajnokság pénzügyi mérlege. (Mint ismert, a válogatott egy győzelemmel és két vereséggel már a minimális célt sem érte el, a csoportjából sem jutott tovább.)

Erre azt válaszolták, hogy „a 2022-es férfi Európa-bajnokság kapcsán a szervező a költségvetést a legrosszabb szakmai forgatókönyvre építi. Ez esetben közelítőleg nullás a mérleg, a csapat továbbjutása esetén pozitívval számolt volna.” Ez teljesen racionális, és ha a magyar csapat továbbjut legalább a középdöntőbe, és játszik még három meccset, akkor – mint azt Novák András, a szövetség operatív igazgatója februárban az InfoRádióban elmondta – legalább félmilliárd forintos jegybevétel keletkezett volna.

Hogy a kormány hogy játszik évek óta kénye-kedve szerint a parlament által elfogadott költségvetéssel, arról itt olvashatja interjúnkat.

Mivel a női Eb megrendezésekor is minden valószínűség szerint ugyanolyan logikát követ az MKSZ – vagyis a költségeket úgy kalkulálják, hogy még a legrosszabb szereplés esetén is nullás legyen a mérleg –, azt feltételezve, hogy a nők nem ismétlik meg a férfiak tavalyi mélyrepülését, akár ismét több száz milliós plusszal is zárhatta volna a magyar kézilabda az Eb-t. Ebből a szempontból kicsit furcsának tűnik a visszalépés még akkor is, ha a bevétel értelemszerűen csak jövőre realizálódott volna.

Forrásunk szerint mindettől függetlenül „a visszalépés és az, hogy inkább másra költené a szövetség a pénzt, azt mutatja, hogy valaki legalább gondolkodott, és megpróbált gazdálkodni az állam pénzével”, ami önmagában pozitív.

Persze itt most az MKSZ szempontjából elérhető közvetlen bevételről, nyereségről beszélünk. Mint a szövetség írta, a bevételek részét képezi az állami támogatás is. Ennek pontos összege nem ismert, de mint a Világgazdaság még 2021-ben megírta, a 2022-es Eb sportcsarnokaira 160 milliárd forintot fordítottak. Ebben benne volt az MVM-aréna 101 milliárdos költsége, a debreceni Főnix Aréna 3,1 milliárdos felújítása, a szegedi sportcsarnokra költött negyvenmilliárd forint és a 6500 fős tatabányai, teljesen új sportcsarnok 19,7 milliárdja. Idén viszont már nyilván nem kell ilyen gigantikus kiadásokkal számolni, hiszen az infrastruktúra teljes mértékben rendelkezésre áll.

Mi húsz? Mi mennyi?

A visszalépés nyomán érdemes felvetni a kérdést, hogy megéri-e, és ha igen, milyen szempontból (anyagilag vagy nehezebben forintosítható, „társadalmi hasznossági” mutatók mentén) nagy nemzetközi sporteseményeket szervezni egy olyan gazdasági lehetőségekkel bíró országnak, mint Magyarország.

Erről konkrét számítások nehezen érhetők el. A Sporttudományi Szemle 2018-as, A sportturizmus gazdasági és társadalmi kérdései Magyarországon című tematikus különszámában ugyanakkor vannak tanulmányok, igaz, ezek jellemzően az abban az évben Magyarországon megrendezett kisebb sporteseményeket (Asztalitenisz Hungarian Open, U-13-as Asztalitenisz Hungarian Open, tollaslabda nemzetközi juniorbajnokság és a sportlövő Európa-bajnokság) vizsgálják.

Laczkó Tamás és Stocker Miklós azonban arra a következtetésre jut, hogy még ezek is összesen 11.400 vendégéjszakás turistaforgalmat generáltak, ráadásul a versenyekre hozzánk utazó nézők napi költése 26.250 forint volt, ami több mint egy átlagos turistáé, és a magyar vendégek 13.334 forintos napi költése is jelentősen meghaladta a belföldi turistákra jellemző, átlagos 5238 forintos értéket.

A négy rendezvény így együttesen 336 millió forinttal járult hozzá az az évi magyar GDP-hez, 169,4 millió forinttal az áfabevételekhez, és ezenkívül még hatvanmillió forint egyéb adóbevételt generált. A kutatók szerint így az ilyen, kisebb léptékű sportrendezvényeket rentábilisan lehet megrendezni.

Igaz, ezek nagy beruházásokat sem igényelnek a szervezők részéről, hiszen jellemzően a már meglévő sportinfrastruktúrára építve meg lehet őket tartani. Nagy hazai sportrendezvénnyel, a Formula–1-es Magyar Nagydíjjal egy másik tanulmány foglalkozik, ebben az olvasható: az adott évi állami támogatás négyszeresét generálja turisztikai bevételben a verseny.

Profit vagy társadalmi jólét?

A sportra költött pénzek globálisan a GDP egy százalékát teszik ki nagyságrendileg, vagyis nem elhanyagolható az arányuk (hiszen számos ország ennyit vagy kevesebbet költ honvédelemre például), és ma már a sportközgazdaságtannak is komoly szakirodalma van. Ezen belül is jelentős azon kutatások száma, amelyek azt igyekeznek feltárni, hogy a nagy világesemények megrendezésének vagy a nagy sportlétesítmények építésének milyen közvetlen vagy közvetett gazdasági, jóléti hatásai vannak egy adott társadalomra.

Bár nálunk nem annyira jellemző, de számos ilyen sportesemény után készítenek nyilvánosan is elérhető pénzügyi mérleget a szervezők. Igaz, ezt számos közgazdász azzal bírálja, hogy nem elég objektívek, készítőik önkényesen válogatnak a vizsgálandó faktorok között, jellemzően a megrendelő (sportszövetség, önkormányzat vagy a kormány) vélt vagy valós elvárásai szerint.

Nem mondhatjuk, hogy a tavalyi pekingi olimpia lázba hozta volna a világ közvéleményét.

Már idézett forrásunk is úgy fogalmazott, hogy „a sportrendezvények utólagos megtérülésével kapcsolatos tanulmányokat jellemzően azok rendelik meg és fizetik, akik az esemény megszervezői is, úgyhogy ezen a szemüvegen keresztül kell nézni őket”.

Victor Matheson, a Minnesota Egyetem közgazdásza például egy cikkében azt írta: a sportrendezvények gazdasági hatásait vizsgáló utólagos tanulmányok rendszeresen rosszul használják az úgynevezett multiplikátor hatásokat (vagyis azt, hogy egy foci-vébé például valóban generál-e később is jelentkező emelkedést az adott ország turizmusában), miközben eltekintenek bizonyos költségek számbavételétől. Emiatt szerinte a pozitív hatások sokszor erősen eltúlozva jelentkeznek.

Stefan Szymanski (többek között a Soccernomics és a Crickonomics című könyv szerzője) szerint a szóban forgó hatástanulmányok jellemzően nem számolnak az alternatív költségekkel (opportunity cost), vagyis azzal, mi lett volna, ha az adott sportrendezvényre vagy stadionra fordított pénzt másra költik.

„Szavazatszerző tényező”

Például ha az Orbán Viktor hétvégi háza mellett közvetlenül felépített felcsúti stadion 3,8 milliárdos tételét mondjuk kórházfelújításra költjük, lehet, hogy nagyobb lett volna az elért társadalmi haszon – ebben a formában jelent ez az összeg közgazdaságilag és társadalmilag alternatív költséget.

John K. Wilson és Richard Pomfret egy 2014-es tanulmányban a stadionépítések hatását vizsgálta. Arra a következtetésre jutottak, hogy ezek gazdaságilag nem megtérülő beruházások, „ez azonban nem jelenti azt feltétlenül, hogy az ilyenre költött állami támogatások ne lennének indokolhatók. Léteznek gazdaságon kívüli szempontok is, tipikusan ilyenek például az állampolgári büszkeség erősítése, vagy hogy »tegyük a térképre a városunkat«, emiatt pedig a politikai döntéshozók jellemzően szavazatszerző tényezőként tekintenek a sportra fordított pénzekre.”

A már említett Stefan Szymanski ezért jutott arra a következtetésre, hogy ugyan egyáltalán nem ördögtől való a sportra (állami) pénzt költeni (ahogy már említett példánkban: egy szülinapi bulira sem), de akkor ne próbáljuk megideologizálni, hogy azért tesszük, mert a végén még meg is térül. (Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy nem is a gazdasági, hanem az általános jóléti hatásokat kellene vizsgálni, amibe beletartozhat az is, hogy egy rendezvény nyomán esetleg többen kezdenek el sportolni, ami idővel az egészségügyre fordított kiadások csökkenését hozhatja el.)

Futás!

Az idei év egyik legnagyobb sporteseménye az atlétikai világbajokság lesz, a versenyek nagy részének helyet adó Nemzeti Atlétikai Központ építési költségei tavaly év végére – többszöri drágulás után – már elérték a 246,5 milliárd forintot. Hogy ez utólag gazdasági értelemben megtérül-e, az erősen kérdéses.

Hogy ebben – vagy bármely más témában – végeztek-e kalkulációkat, hatástanulmányokat, arról megkérdeztük a Magyar Atlétikai Szövetséget, de ők a szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt.-hez irányítottak minket. Ők annyit közöltek, hogy jegyből már több mint százezer fogyott, ami az IAAF várakozásait is felülmúlja, a költségekről, bevételekről viszont azt írták, hogy ebben az ügyben a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség illetékes. Ezt csak tavaly december végén hozták létre, kérdéseinket elküldtük nekik, eddig nem kaptunk választ a pár hetes ügynökségtől.

Ez azért érdekes, mert Németh Balázs volt híradós műsorvezető, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója az RTL Klubnak nyilatkozva nem említette az ügynökség szerepét (miközben ő maga például - mint szintén az RTL.hu megírta - 2,1 milliárd forint értékben szerződött vezérigazgatóként kommunikációs feladatokra a Fidesz-közeli Lounge Event Kft.-vel és Visual Europa Zrt.-vel), ellenben azt mondta, hogy még lehetetlen megjósolni, mennyi lesz a világbajnokság végszámlája, de utólag elmondják majd.

Sportról, másként: Ekler Luca paralimpikonnal készült videónkat itt nézheti meg.

A Sports Examiner szaklap egy 2018-as cikke szerint a kormány 111 millió dollár (akkori áron: 277,7 milliárd forint) garanciát vállalt az atlétikai vébére, amivel jóval megelőztük a tavalyi oregoni világbajnokság 85,6 milliós költségét (ebből csak tízmillió dollár volt az állami pénz a helyi turisztikai ügynökségen keresztül, és 16,5 millió jött az IAAF-tól), és még jobban Londont, a 2017-es házigazdát, amelyik nyolcvanmillió dollárt költött.

Erre mondta már idézett forrásunk, hogy „a magyar szervezési költségek jellemzően magasabbak a nyugatiaknál, és ebben bizony vastagon benne van a politika”.

Pénz nem számít?

Megkeresésünkre az IAAF közölte, hogy az amerikaitól eltérően nem támogatják a magyar rendezésű vb-t, ezt ugyanis nem kérte a magyar kormány. Ezek szerint csak úgy lemondtunk egy - 16.5 millió dollárral számolva - 5,9 milliárd forintos támogatásról, amit akár meg is kaphattunk volna az oregoni szervezőkhöz hasonlóan. (Csak emlékeztetőül: nagyságrendileg ennyi pénz kellene a női kézilabda Eb-hez.)

A Brit Atlétikai Szövetség honlapján részletes kimutatás található a gazdasági hatásokról. London esete annyiban persze más, hogy ott a 2012-es olimpiára már elkészült a stadion, így erre nem kellett költeni. E szerint „a teljes gazdasági hatás meghaladta a 107 millió fontot (481,5 milliárd forintot)”, ami elsősorban az 1,01 millió eladott jegynek köszönhető, az amatőr atlétika támogatására 2,1 millió font (945 millió forint) jutott, a vb-t 733 járulékos program kísérte, amivel 250 ezer embert sikerült sportolásra bírni. Arról ugyanakkor a londoni vébé esetében sem találni adatot, hogy az összes bekerülési költség és a keletkezett haszon milyen arányban van egymással.

Itt térjünk még vissza egy bekezdés erejéig a kézilabdára: az EHF-et is megkérdeztük, hogy vannak-e adataik, tanulmányaik a kézilabda-Európa-bajnokságokról, de azt válaszolták, hogy ezek már olyan információk, amelyeket nem adhatnak ki szerződéses kötelezettségeik miatt. Írtunk a legutóbbi női Eb szervezőinek is, de sem a szlovén, sem az észak-macedón, sem a montenegrói szövetség nem válaszolt.

Aranytojást tojó

Van ugyanakkor egy sportág, amelyben (A csoportos) vébét rendezni maga a gazdasági siker garanciája: ez a jégkorong. A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) ezért azt írta lapunknak, hogy semmilyen támogatást nem adnak a rendező országoknak, mert minden világbajnokság nyereséges.

Még úgy is, hogy – mint azt egy sportági forrásunk elárulta – a rendező szövetségnek egymillió svájci frankot kell fizetnie az IIHF-nek, és a nemzetközi szövetséget illetik a nagyobb szponzorok támogatásai és a tévéközvetítések díja. Vagyis a rendező országnak marad a jegybevétel és a kisebb szponzorpénzek.

Az IIHF kérdésünkre a tavalyi finn rendezésű világbajnokságot követően a finn szövetség vezetőjének nyilatkozatát küldte el. Harri Nummela szerint 13,9 millió euró (5,4 milliárd forint) nyereséggel zártak, miután a 22,6 millió eurós kiadások (8,8 milliárd forint) 36,5 millió euró bevétellel (14,2 milliárd) párosultak. Ráadásul ezenfelül 115,6 millió eurónyi bevétel (45 milliárd forint) keletkezett a turizmusból, a nem közvetlen bevételek pedig legkevesebb 144,5 millió eurót (56,3 milliárd forintot) tettek ki.

Már említett sportági forrásunk szerint az elmúlt évtizedekben egyedül a megalománra tervezett 2013-as finn–svéd közös rendezésű világbajnokságon sikerült a svéd szervezőknek összehozniuk azt a bravúrt, hogy negatív szaldóval zártak.

A szomszéd jégkorongvébéje

A szomszédban, Szlovákiában 2011-ben és 2019-ben rendeztek A csoportos vb-t, a meccseknek helyet adó két város, Pozsony és Kassa mindkét alkalommal jól járt a helyi egyetemi kutatások szerint. 2011-ben előbbi 11 millió, utóbbi ötmillió eurós bevételt könyvelhetett el a 291, illetve 115 ezer részt vevő szurkoló költései nyomán. (Igaz, a helyiek mindkét alkalommal arra panaszkodtak, hogy a vendéglátósok olykor szemérmetlen módon emelték meg az áraikat a rendezvény idejére.)

„A jégkorongban ma már van egy olyan szurkolóréteg, amelyiknek állandó program a világbajnokság nyomon követése a helyszínen. Ráadásul nagy részük a világ leggazdagabb országaiból jön. Ők nem sajnálnak magyar pénzben sok százezer forintot sem kiadni erre a két hétre, ezzel minden szervező nyugodtan kalkulálhat” – mondta informátorunk.

Nincs garancia – és magyarázat sem

Ennek fényében különösen érthetetlenek tűnik, hogy tavaly májusban a Magyar Jégkorong Szövetségnek gyakorlatilag vissza kellett vonnia az utolsó pillanatban a pályázatát a Szlovéniával közös világbajnokságra, mert a kormánytól nem kapta meg a szükséges pénzügyi garanciákat. Hivatalos magyarázat azóta sem született a kormány részéről, csak nem hivatalos úton lehetett annyit megtudni, hogy valószínűleg már akkor is a spórolás volt a cél.

Ami nemcsak a fent idézett számok miatt tűnik érthetetlenek, hanem azért is, mert a válogatott éppen most jutott fel az A csoportba, vagyis hazai közönség előtt játszhatott volna több meccset, garantálva a telt házat. Ráadásul Tamperében úgy adtak el tavaly 279.924 darab jegyet, hogy az összesen 35 meccs közül volt, amelyiket csak 3200-an néztek – ennyi még az MVM-arénában is simán összejönne, az ottani telt ház pedig „csak” 13.455 nézőt jelent szemben az MVM-aréna húszezres kapacitásával. Cikkünk elején idézett forrásunk ehhez csak annyit tett hozzá, hogy „a hoki nincs közel a politikához, ellentétben a kézilabdával például”.

Olcsó – és ez most jó

A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy Magyarországon a sport világeseményekre szóló belépőjegyek jellemzően jóval olcsóbbak más országokénál, így az ebből származó bevételek is kisebbek.

Szlovákiában például 2019-ben a legolcsóbb belépők (ezek a legérdektelenebb meccsekre szóltak) tíz euróba kerültek, de a finn, a kanadai vagy orosz csapatok meccseit már 45 euróért lehetett csak megnézni, aki pedig a hazaiakat akarta látni, annak minimum hatvan eurót kellett leszurkolnia. A negyeddöntők legkevesebb hetven euróba, az elődöntők 160-ba kerültek, míg a döntőre a legolcsóbb jegy háromszáz euró volt.

A londoni atlétikai világbajnokságra húsz fonttól kezdődtek jellemzően a napi jegyárak (volt gyerekjegy is 9,58 fontért), és felmehettek ötven font fölé. Oregonban szintén volt gyerekjegy tíz dollár alatt, de a legolcsóbb felnőttjegyek 25 dollárnál kezdődtek, és az összes jegy fele száz dollárnál is drágább volt.

Ehhez képest nálunk már háromezer forintért lehet jegyet kapni az atlétikai vb délelőtti programjaira, de a délutáni és esti idősávban is 6900, illetve 8900 forint a legolcsóbb felnőttjegy. A gyerekjegy a normál ár fele, ráadásul aki vállalja, hogy a Hétköznapi Hősök akció keretében augusztusig valamilyen sporttevékenységet végez, az féláron juthat jegyhez.

Az atlétikai vb megrendezését komoly politikai csata előzte meg a kormány és a főváros vezetése között.

Így is nagy kérdés, hogy az atlétika hányszor fogja megtölteni ezután még a 36 ezres Nemzeti Atlétikai Központot. Magyar atlétikai versenyeket jellemzően kevés néző előtt rendeznek, a legrangosabb nemzetközi atlétikai verseny, a Gyulai István Memorial Székesfehérváron rendszerint 10-15 ezer néző előtt zajlik. Itt viszont a szervezők mobil lelátókat szerelnek fel a Bregyó közi sporttelep pályája köré, amit a verseny után lebontanak, így nincsenek borsos fenntartási költségek.

Legyen minden nagy!

Az elmúlt évek erőltetett infrastruktúra-fejlesztése sok szempontból indokolt volt, de bőven találni irracionális léptékű beruházásokat is. Azt például még az állami Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egyik vezetője is értelmetlennek tartotta a Szabad Európának név nélkül nyilatkozva, hogy Szombathelyen 8900 fős stadion épült 15,6 milliárd forintból, amikor a helyi csapat régóta másodosztályú, esélye sincs a feljutásra a közeljövőben.

A rangadónak számító DVTK elleni meccsre tavaly ehhez képest a Nemzeti Sport szerint 933-an mentek ki, a Szentlőrinc elleni bajokit 852-en látták, és a szomszédvár Győr elleni derbit is csak 2532-en.

Tatabánya 6500 fős kézilabdacsarnokáról már szóltunk, itt a csúcsrangadónak számító Veszprém elleni meccsen 2500-an voltak, de a Cegléd ellenin például csak hétszázan. A 66.000-es lakosú, Komárom megyei városhoz képest a szintén első osztályú kézilabdacsapattal bíró, 71.000-es lakosú Érd csarnokában is csak 2200-an férnek el a lelátón, míg Székesfehérváron az Albacomp kosárcsapata is 2400 fős csarnokban játszik. (Ebből a szempontból még észszerű léptéknek tűnik az ország egyik kosárlabda-fellegvárába, Körmendre tervezett, háromezer fős csarnok – csak hogy pozitív példát is említsünk, persze a beruházási stop miatt kérdés, ez mikor épülhet meg.)

Ha már Székesfehérvár: itt a Videoton kapott 14 ezres stadiont 14 milliárd forintért, miközben a csapat rendszerint két-háromezer néző előtt játszik bajnokit: tavaly a Mezőkövesd ellen 2376-an voltak a lelátón, a legnézettebb hazai meccs a Fradi elleni volt 6989 nézővel, de az elmúlt évek csúcsrangadóján, az Fc Köln elleni Európa Liga-selejtezőn is kényelmesen elfért a 10.411 néző.

Hogy a politika hogy tette játékszerévé a magyar focit, arra a legjellemzőbb példa Balmazújváros esete, amelyet a 444 mutatott be részletesen. Itt a helyi erős ember, Tiba István fideszes képviselő érte el, hogy a kisváros stadionját 640 millió forintból felújítsák, majd a csapat 2016-ban egy idényt eltöltsön az NB1-ben. Azóta nemcsak megszűnt a profi futball a településen, de a helyi önkormányzat is több száz milliós adóssággal kénytelen szembenézni a klub vezetésének gazdálkodása miatt.

És ha már a magyar sportfinanszírozásról van szó, meg kell említeni a 2010 utáni Orbán-kormányok nagy invencióját, a taót, azaz a társasági adóból erre fordítható részt. Ebből tavaly a 24.hu szerint már majdnem ezer milliárd forint folyt be a sportklubokhoz (és nem a központi költségvetésbe), a legnagyobb nyertes a felcsúti Puskás Akadémia volt a maga 3,8 milliárd forintjával.

Tizenkét éve tartó átmenet

A 2011-ben bevezetett taóval kapcsolatban az Európai Bizottság részéről felmerült a tiltott állami támogatás lehetősége. Mint azonban Joaquín Almunia, a bizottság akkori monetáris ügyekért felelős tagja elmondta, a magyar kormány azzal érvelt, hogy csupán átmeneti megoldásról van szó, amelynek célja, hogy arra ösztönözze a magáncégeket, hogy minél több támogatási megállapodást kössenek a sportklubokkal, és idővel az egész taorendszert kivezetik majd. Ez azóta sem történt meg, minden évben egyre nő a taóra fordított pénzek mértéke, és már szó sincs arról, hogy valaha kivezessék. (Amihez a jelek szerint a bizottság is hozzájárulását adja.)

A 2024-es Eb logója eredetileg az osztrák marcipán és a svájci tejcsoki mellett a magyar pirospaprika kombinációjából állt volna. Pénzügyileg a jelek szerint túl csípősre sikerült – de ezzel messze nincs egyedül.

(A magyar sportesemények által generált többletturizmus ügyében kerestük a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségét, de ők a Magyar Turisztikai Ügynökséghez irányítottak. Az állami szerv egyelőre nem válaszolt.)

  • 16x9 Image

    Kósa András

    Kósa András a Szabad Európa főmunkatársa. 2001 óta újságíró, az elmúlt bő húsz évben volt a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet és a Hír Televízió munkatársa. Ezenkívül dolgozott a hgv.hu politika rovatának vezetőjeként és a tulajdonosok által 2022 augusztusában megszüntetett azonnali.hu főszerkesztőjeként is.

XS
SM
MD
LG