Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A pápa elutasította a német bíboros lemondását

Ferenc pápa bíborosokkal a Vatikánban. A katolikus egyházfő jobbján Reinhard Marx áll, 2013. október 1-én.
Ferenc pápa bíborosokkal a Vatikánban. A katolikus egyházfő jobbján Reinhard Marx áll, 2013. október 1-én.

Ferenc pápa csütörtökön elutasította Reinhard Marx német bíboros lemondását. München érseke az egyház szexuális bántalmazási válsága miatt akart távozni. Ferenc pápa egyetért azzal, hogy világméretű a „katasztrófa”, de szerinte a főpapnak maradnia kell.

Marx, a római katolicizmus egyik legbefolyásosabb liberális alakja a hónap elején ajánlotta fel lemondását, mondván, hogy osztoznia kell az intézményi felelősségben a klérus tagjai által az elmúlt évtizedekben elkövetett szexuális visszaélésekért.

A Marxnak írt és a Vatikán által csütörtökön ismertetett levélben Ferenc pápa kijelentette: megérti Marx motivációját, de a lemondást nem fogadja el.

„Ez az én válaszom, kedves testvér. Folytassa, ahogy javasolja, de München érsekeként” – írta Ferenc Marxnak a pápa anyanyelvén, spanyolul megfogalmazott levélben.

Személyesen nem érintett

A német katolikus püspöki konferencia egykori vezetőjét, Marxot nem gyanúsítják azzal, hogy visszaélésekben vagy azok elfedésében vett volna részt.

Az egyház nyomozást folytat viszont egy másik német érsekségben, a kölniben folytatott szexuális visszaélési vádak ügyében, miután egy márciusban közzétett jelentés több száz áldozatot talált ott.

Vége a struccpolitikának

„Egyetértek veled abban, hogy ez katasztrófa: a szexuális visszaélések szomorú története éppúgy, mint az egyház hozzáállása a legutóbbi időkig – írta Ferenc pápa. – A képmutatás tudatosodása bennünk, ahogyan megéljük a hitünket, valódi kegyelem és az első lépés, amelyet meg kell tennünk. Felelősséget kell vállalnunk ezért a történetért, egyénként és közösségként is. Nem maradhatunk közömbösek ezzel a bűnténnyel szemben” – írta a levélben.

Kinyilvánítva, hogy „az egész egyház válságban van” a visszaélések miatt, Ferenc azt mondta, hogy nem lehet tovább folytatni a struccpolitikát. „A válság elfogadása magánemberként és közösségként az egyetlen, célhoz vezető út” – írta.

A zsinati ösvény és az egyház válsága Németországban

A haladók egyik vezetőjeként Marx a „zsinati ösvény” híve, azé a mozgalomé, amelynek célja, hogy a világi katolikusoknak nagyobb befolyást biztosítsanak az egyház működtetésében és olyan kérdésekben, mint a püspökök kinevezése, a szexuális erkölcs, a papi cölibátus és a nők pappá szentelése.

A konzervatívok támadják ezt a koncepciót, mondván, hogy szakadáshoz vezethet.

Az elmúlt néhány évben egyre többen hagyták el az egyházat Németországban, Kölnben a liberális hívek sorban álltak. Nemcsak a szexuális erőszak ellen tiltakoztak így, hanem az azonos neműek viszonyához fűződő konzervatív hozzáállás miatt is.

A német egyház befolyása a világon túlméretezett, részben vagyona miatt: a hívek által fizetett és a kormány által beszedett adók teszik a világ leggazdagabb egyházává.

Történelmi látogatás: Ferenc pápa iraki útja

Egy misére érkezik Ferenc pápa a Karakos közösséghez a Szeplőtelen Fogantatás-templomba.
1/9 Egy misére érkezik Ferenc pápa a Karakos közösséghez a Szeplőtelen Fogantatás-templomba.
A 84 éves katolikus egyházfő háborús sebektől vérző városokat látogatott meg, találkozott muszlim és keresztény vezetőkkel, prédikált háborúról és békéről négy napos iraki látogatásán.
Egy fehér galamb röpül a magasba Ferenc pápa kezéből a Szeplőtelen Fogantatás templom romjai közelében Irakban.<br />
A pápa négy városba látogatott el, köztük Moszulba. Ez volt az első alkalom, hogy egy katolikus egyházfő Irakba látogatott.
2/9 Egy fehér galamb röpül a magasba Ferenc pápa kezéből a Szeplőtelen Fogantatás templom romjai közelében Irakban.
A pápa négy városba látogatott el, köztük Moszulba. Ez volt az első alkalom, hogy egy katolikus egyházfő Irakba látogatott.
A 84 éves katolikus egyházfő háborús sebektől vérző városokat látogatott meg, találkozott muszlim és keresztény vezetőkkel, prédikált háborúról és békéről négy napos iraki látogatásán.
Egy Ferenc pápát ábrázoló poszter mellett áll az iraki biztonsági erők egy tagja közvetlenül a pápa érkezése előtt.
3/9 Egy Ferenc pápát ábrázoló poszter mellett áll az iraki biztonsági erők egy tagja közvetlenül a pápa érkezése előtt.
A 84 éves katolikus egyházfő háborús sebektől vérző városokat látogatott meg, találkozott muszlim és keresztény vezetőkkel, prédikált háborúról és békéről négy napos iraki látogatásán.
Egy golfkocsival érkezik Ferenc pápa az&nbsp;Al-Tahira templom&nbsp;romjai közé Moszulban.
4/9 Egy golfkocsival érkezik Ferenc pápa az Al-Tahira templom romjai közé Moszulban.
A 84 éves katolikus egyházfő háborús sebektől vérző városokat látogatott meg, találkozott muszlim és keresztény vezetőkkel, prédikált háborúról és békéről négy napos iraki látogatásán.
A Róma felé tartó járatra száll fel Ferenc pápa a bagdadi repülőtéren március 8-án.<br />
<br />
A pápa történelmi jelentőségű látogatása Bagdadban ért véget, miután bejárt konfliktustól megtépázott városokat, találkozott muszlim és keresztény vezetőkkel, és prédikált arról, hogy fontosabb a béke és együttélés, mint a háború.
5/9 A Róma felé tartó járatra száll fel Ferenc pápa a bagdadi repülőtéren március 8-án.

A pápa történelmi jelentőségű látogatása Bagdadban ért véget, miután bejárt konfliktustól megtépázott városokat, találkozott muszlim és keresztény vezetőkkel, és prédikált arról, hogy fontosabb a béke és együttélés, mint a háború.
A 84 éves katolikus egyházfő háborús sebektől vérző városokat látogatott meg, találkozott muszlim és keresztény vezetőkkel, prédikált háborúról és békéről négy napos iraki látogatásán.
Gyerekeknek misézik Ferenc pápa a Szeplőtelen Fogantatás-templomban.
6/9 Gyerekeknek misézik Ferenc pápa a Szeplőtelen Fogantatás-templomban.
A 84 éves katolikus egyházfő háborús sebektől vérző városokat látogatott meg, találkozott muszlim és keresztény vezetőkkel, prédikált háborúról és békéről négy napos iraki látogatásán.
Ferenc pápát az iraki miniszterelnök üdvözölte Bagdadban.
7/9 Ferenc pápát az iraki miniszterelnök üdvözölte Bagdadban.
A 84 éves katolikus egyházfő háborús sebektől vérző városokat látogatott meg, találkozott muszlim és keresztény vezetőkkel, prédikált háborúról és békéről négy napos iraki látogatásán.
Az elhelyezett ülőhelyek az&nbsp;Al-Tahira templom&nbsp;előtt Moszulban madártávlatból.
8/9 Az elhelyezett ülőhelyek az Al-Tahira templom előtt Moszulban madártávlatból.
A 84 éves katolikus egyházfő háborús sebektől vérző városokat látogatott meg, találkozott muszlim és keresztény vezetőkkel, prédikált háborúról és békéről négy napos iraki látogatásán.
A kocsiablakon integetett ki a pápa - így üdvözölte a tömeget érkezését követően március 5-én.
9/9 A kocsiablakon integetett ki a pápa - így üdvözölte a tömeget érkezését követően március 5-én.
A 84 éves katolikus egyházfő háborús sebektől vérző városokat látogatott meg, találkozott muszlim és keresztény vezetőkkel, prédikált háborúról és békéről négy napos iraki látogatásán.
Previous slide
Next slide
Készült a Reuters tudósítása felhasználásával.
XS
SM
MD
LG