Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A róluk hozott uniós döntés mellett álltak ki lengyel bírák


Tüntető a lengyel alkotmánybíróság épülete előtt az uniós határozatok tárgyalásakor Varsóban 2021. július 13-án

Lengyelországban több ezer bíró és ügyész írta alá azt a felhívást, amely felszólította az állami és igazságügyi hatóságokat, hogy vegyék figyelembe a vezető európai bíróság legutóbbi határozatait, és haladéktalanul függesszék fel a lengyel Legfelsőbb Bíróság fegyelmi kamaráját.

Maga a lengyel kormány nem lépett az Európai Bíróság múlt heti döntése után, amely szerint a magas beosztású bírák megfegyelmezésének lengyel módja ellentétes az uniós joggal, és aláássa az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az uniós bíróság szerint éppen ezért meg kell változtatni.

Arra is felszólította az európai testület a jobboldali lengyel kormányt, hogy haladéktalanul függessze fel a Legfelsőbb Bíróság fegyelmi tanácsának működését. Az EU ellenkező esetben pénzügyi szankciókkal fenyeget.

Lengyelország mindazonáltal figyelmen kívül hagyta a határozatokat – kitart amellett, hogy egyedül ő felel a bírói testületek és az igazságszolgáltatási rendszer alakításáért.

Az európai bírósági határozatok végrehajtását sürgető felhívást legalább 3500 bíró és ügyész írta alá – jelentette a független OKO.press portál. A dokumentumot szerdán 47 jelenlegi és 42 nyugalmazott kollégájának aláírásával tette közzé a Facebookon Włodzimierz Wróbel legfelsőbb bírósági bíró.

„Mi, a Legfelsőbb Bíróság alulírott bírái az összes állami szervhez fordulunk az európai uniós bíróság határozatainak maradéktalan végrehajtása érdekében... ideértve azt is, hogy azonnal függesszék fel a Legfelsőbb Bíróság fegyelmi kamarájának működését" – áll a felhívásban.

Az aláírók szerint az uniós bírósági határozatok végrehajtásának megtagadása sértené a 27 tagú szövetség jogrendszerét, melyhez Lengyelország 2004-ben csatlakozott. Egyben ellentétes lenne Lengyelország alkotmányával is.

Békülékeny hangok a kormányból és közeléből

A 2015-ben hatalomra jutott jobboldali kormány alatt Lengyelország egyre élesedő vitát folytat az EU-val, mivel a kormány nagyobb politikai ellenőrzést érvényesít az ország igazságszolgáltatási rendszere felett.

A lengyel alkotmánybíróság a múlt héten úgy döntött, hogy az európai bíróság által ideiglenesen elrendelt intézkedések a lengyel bírák fegyelmi felelősségére vonatkozó szabályozással szemben nem kötelező érvényűek. A határozatok egyike a magas rangú bírákat fegyelmező testület felfüggesztése volt.

Azonban Mateusz Morawiecki miniszterelnök a múlt héten kijelentette, hogy nem zárja ki a fegyelmi kamara felülvizsgálatának lehetőségét, mondván, hogy a testület nem felelt meg minden, vele szemben támasztott elvárásnak.

Małgorzata Manowska, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a kormány hű szövetségese nemrégiben arról beszélt, hogy orvosolni kellene azokat a hibákat, amelyeket az EU a fegyelmi kamara vagy a bírósági kinevezések politikai ellenőrzése terén lát.

Készült az AP tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG