A Roszkoszmosz, Oroszország űrügynöksége arra törekszik, hogy 2024 után is folytatódjon részvétele a Nemzetközi Űrállomás (ISS) munkájában – közölte az ügynökség egyik tisztviselője.
Miközben a Nyugat és Oroszország viszonya egyre feszültebbé vált az ukrajnai háború miatt, Jurij Boriszov, a Roszkoszmosz vezetője nyáron azt mondta, hogy Oroszország 2024 után elhagyja az ISS-t, és saját űrállomást épít.
Szergej Krikaljov, az emberi űrrepülési programok vezetője azonban újságíróknak azt mondta, hogy a Roszkoszmosz elkezdett tárgyalni az amerikai kormánnyal az ISS-programban való részvétel meghosszabbításáról, és reméli, hogy jövőre engedélyt kap a folytatásra.
Krikaljov nem jelentett be egyértelmű időpontot erre. Azt mondta, hogy egy új állomás megépítése nem történik gyorsan, „így valószínűleg addig repülünk tovább, amíg nem lesz bármilyen új infrastruktúra”.
A nyilatkozatot angolul tette a NASA sajtótájékoztatóján, a SpaceX rakéta szerdai indítása előtt, amely egy orosz, két amerikai és egy japán űrhajóst visz az ISS-re.
Az ISS együttműködő tagjai – az Egyesült Államok, Oroszország, Európa, Kanada és Japán – jelenleg csak 2024-ig kötelezték el magukat a Föld körül keringő űrállomás működtetésére, bár amerikai tisztviselők már kijelentették, hogy 2030-ig szeretnék folytatni.