Nem sokkal azután, hogy Oroszország megindította az Ukrajna elleni támadást, elbocsátották Jelena Bajbekovát, a dél-oroszországi Asztrahán város 59. számú általános iskolájának matematikatanárát.
Az indoklás? Nem jelent meg az osztályteremben, annak ellenére hogy engedélyezett iskolai szünnap volt, és nem voltak diákok az órán.
A valódi ok szerinte az volt, hogy 2022. február 22-én, két nappal a teljes körű invázió megkezdése előtt csatlakozott egy háborúellenes tüntetéshez a város központjában. Körülbelül három hónappal később, miután a rendőrség egyszer őrizetbe vette, 17 éves fiával együtt elmenekült az országból. Végül Németországban kötöttek ki, ahol menedékjogot kértek.
„Egész életemben Oroszországban tanítottam gyerekeket, ott a helyem – mondta a Szabad Európa Idel.Realities című műsorának telefonon. – Valószínűleg vissza fogok térni, de nem tudom, milyen lesz akkor már Oroszország.”
Bajbekova egyike azoknak a tanároknak, aki az invázió kezdete óta elmenekültek Oroszországból. Hivatalos adatok nem állnak rendelkezésre, bár a becslések szerint a számuk többtucatnyira, ha nem százra tehető.
Összesen több mint ötszázezer ember hagyta el Oroszországot 2022. február 24. óta, egyes becslések szerint a számuk megközelíti az egymilliót. Az egyik legjelentősebb ágazat, ahonnan nagymértékű munkaerő-kiáramlás történt, az IT-szektor, ahonnan több mint háromszázezer munkavállaló távozott Kazahsztánba, Georgiába, Örményországba és más országokba.
De a tanárok is elmenekültek.
„Rájöttünk, hogy nem maradhatunk egy olyan országban, amelynek elnöke úgy döntött, hogy elpusztít egy szomszédos államot” – mondta Aljona Podlesznih, az Ural-hegységben fekvő Perm városának egyik egyetemi újságírás tanszéki tanára.
Ő szeptemberben hagyta el Oroszországot.
„Megértettük, hogy veszélyes Oroszországban maradni”
Podlesznih, aki szeptember végén költözött Szerbiába férjével és két gyermekével, azt mondja, hogy már röviddel az invázió kezdete után elkezdték tervezni, hogy elhagyják Oroszországot.
Eredetileg a család október végére tervezte a költözést. Miután Putyin szeptember végén bejelentette a tartalékosok és más oroszok tízezreinek behívását, elmondása szerint előbbre hozták a távozás időpontját. „Megértettük, hogy veszélyes Oroszországban maradni – mondta –, és nem csak a mozgósítás miatt.”
A férje Kazahsztánba utazott. Podlesznih otthon maradt, hogy eladja permi lakásukat, és rubelt váltson devizára. Azt mondja, néhány nappal a férje után érkeztek Kazahsztánba.
A költözés előtt nyíltan ellenezte a háborút, és megpróbálta „felnyitni azoknak a szemét, akik még nem látják az igazságot. Eleinte úgy tűnt, hogy nem veszélyes.”
Júniusban panaszt tett a helyi hatóságoknál, miután egy kulturális központon megjelent egy óriási transzparens, rajta Z betűvel. Háborúpárti politikusok és polgári csoportok az orosz invázió szimbólumaként használják a Z-t.
A transzparens a helyén maradt, ő pedig fenyegetéseket kapott, amelyekben a nép ellenségének nevezték – ez egy Sztálin-korabeli jelző. Családtagjai is kaptak burkolt fenyegetéseket és sértéseket a távoli rokonoktól.
„Egyértelműen nagyon veszélyessé vált, hogy Oroszországban maradjunk. Természetesen volt kiút: hallgatni. De én nem akarok hallgatni – mondta. – Ezért a férjemmel együtt meghoztuk a helyes döntést, hogy elhagyjuk Oroszországot. A döntés inkább az övé volt, de engem megmentett.”
Egy hónapnyi kazahsztáni tartózkodás után Podlesznih elmondása szerint a család Szerbiába utazott, amely jobban megfelelt nekik, és megfizethetőbb. A magyar határ közelében vettek házat; két gyermeke elkezdett szerbül tanulni.
Podlesznih azt mondja, továbbra is tanárként dolgozik, ukrán és orosz menekülteket segítve, és főállású munkát keres. Fizeti az adót Oroszországban. Férje egyelőre munkanélküli.
„Remélem, hamarosan feljön a nap Oroszországban” – mondta.
„A gyerekek írnak nekem”
Bajbekova és 17 éves fia először a németországi Sigmaringen város menekülttáborában kötött ki, elmondása a menedékkérelmük elbírálására várva. A táborban sok ukrán volt, akikkel összebarátkozott.
Később egy közép-baden-württembergi kisvárosba költöztették őket, ahol németül tanul, fia pedig egy helyi középiskolába jár.
Azt mondja, egykori diákjai rendszeresen hívják és e-maileznek neki; néha propagandavideókat és előadásokat küldenek, amelyeket kénytelenek meghallgatni. „A gyerekek írnak nekem – mondja. – Azt írják: Van fogalma róla, hogy mivel tömik a fejünket?”
„Támogatásra van szükségük, és én megpróbálom ezt megadni nekik, amennyire csak tudom. Azt mondom, hogy mindennek vége lesz, hogy a legfontosabb, hogy megmentsd a benned lévő embert” – mondta.
Olga Lizunkova, aki angol és német nyelvet tanított egy kis faluban a Nyizsnyij Novgorod-i régió központjában, részben saját diákjai miatt döntött úgy, hogy Kirgizisztánba költözik. Azt mondja, szeptemberben feljelentették az iskola vezetőségénél, miután az osztályában kritikusan beszélt a háborúról.
Harmincezer rubel (akkor ötszáz dollár) pénzbírságot kapott a hadsereg „lejáratásáért”, figyelmeztetésben részesítették, és felfüggesztették a munkából. Másnap felmondott.
„Félő volt, hogy a bírsággal és a figyelmeztetéssel nincs vége” – mondta.
„Miért? Mert nem tudok hallgatni – mondta. – Ha most Oroszországban lennék, továbbra is kifejteném a háború elleni álláspontomat.”
Férjével készpénzért eladták a lakásukat, autót és sofőrt béreltek, hogy átvigye őket a határon. Azt mondja, hogy az orosz határőrök kevés gondot okoztak, annak ellenére hogy a férje életkora miatt kiemelt jelölt volt a katonai behívóra.
Egy hónappal később Kirgizisztánba költöztek.
Mint meséli, most az angol mint idegen nyelv regisztrált tanára minősítésre készül, férje pedig informatikai képesítéssel egészíti ki a szaktudását.
Azt mondja, néha hazavágyik, mert hiányzik neki a háza, ahol felnőtt. Van egy üzenete azoknak az Oroszországban maradottaknak, akik esetleg szintén a menekülést fontolgatják.
„Ha el akarnak menni, de nincs meg az anyagi lehetőségük, vagy túlságosan ragaszkodnak valamihez vagy valakihez, ne bosszankodjanak, ne ostorozzák magukat – mondta. – A kényszerű kivándorlás nehéz, mind anyagilag, mind erkölcsileg.”
„Ha nem akarsz elmenni, a te jogod, nem szabad csak a kormány miatt elmenned – mondta. – Valahol hallottam ezt a kifejezést: Miért kellene elhagynom a lakásomat csak azért, mert – bocsánat a kifejezésért – beletojnak?”
