Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A Yahoo kivonul Kínából


Internetbár Kínában, Csingtao városában 2006. február 14-én
Internetbár Kínában, Csingtao városában 2006. február 14-én

A Yahoo Inc. kedden az „egyre nagyobb kihívást jelentő üzleti és jogi környezetre” hivatkozva bejelentette, hogy kivonul Kínából.

A cég közleményben tudatta, hogy november 1-jétől szolgáltatásai nem lesznek elérhetők Kínából.

„Az egyre nagyobb kihívást jelentő kínai üzleti és jogi környezet felismerésével november 1-jétől a Yahoo szolgáltatásai nem lesznek elérhetők Kínából” – áll a közleményben.

Hozzátette, hogy a Yahoo „továbbra is elkötelezett felhasználóink jogai és a szabad és nyitott internet mellett”.

A cég kivonulása egybeesik a személyes adatok védelméről szóló kínai törvény november 1-jei hatálybalépésével, amely korlátozza, hogy a vállalatok milyen információkat gyűjthetnek, és szabványokat határoz meg tárolásukra.

A Yahoo korábban leépítette tevékenységét Kínában, 2015-ben pedig bezárta pekingi irodáját. Kivonulása az országból nagyrészt jelképes, mivel a Yahoo több szolgáltatását, beleértve a webportált is már letiltották.

Vasmarkú cenzúra

A kínai hatóságok vasmarokkal cenzúrázzák az internetes oldalakat az országban, és megkövetelik a Kínában működő cégektől, hogy cenzúrázzák a politikailag érzékenynek vagy nem megfelelőnek ítélt tartalmakat és kulcsszavakat.

Kína blokkolta a legtöbb nemzetközi közösségi oldalt és keresőmotort, így például a Facebookot és a Google-t. Azok a kínai felhasználók, akik hozzá szeretnének férni e szolgáltatásokhoz, virtuális magánhálózat (VPN) használatával kerülik meg a tiltást.

A Yahoo korábban zenei és e-mail-szolgáltatást is működtetett Kínában, de a 2010-es évek elején mindkettő leállt.

A Yahoo a második nagy amerikai technológiai cég, amely az elmúlt hetekben visszafogta tevékenységét Kínában. A múlt hónapban a Microsoft professzionális hálózati platformja, a LinkedIn jelentette be, hogy bezárja kínai oldalát, helyette álláshirdető felületet hoz létre.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG