Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Akár hét évet is kaphat a Szabad Európa bebörtönzött belarusz újságírójának felesége


Darja Losik
Darja Losik

Darja Loszik, a Szabad Európa (RFE/RL) bebörtönzött újságírója, Ihar Loszik felesége akár hét év börtönt is kaphat szélsőséges tevékenység elősegítésének vádjával Belaruszban.

Az ország főügyészi hivatala kedden közölte, hogy a Darja Loszik ellen indult vizsgálat befejeződött és bíróságra került, ami azt jelenti, hogy a büntetőper hamarosan megkezdődik.

A közlemény szerint a Darja Loszik elleni vád egy interjúra épül, amelyet a lengyelországi székhelyű Belsat televíziós csatornának adott, amelyet Minszk hivatalosan szélsőséges csoportnak minősített. Az interjúban „egy politikai fogoly feleségeként mutatta be magát” – áll a közleményben.

„Kifejezte személyes negatív értékelését a büntetőeljárásban és az igazságszolgáltatásban részt vevő állami szervek iránt. Azt is mondta, hogy a férje nem követett el semmilyen bűncselekményt, és jogtalanul ítélték el. Felszólította a többi elítélt hozzátartozóit, hogy kövessék példáját” – áll a főügyészség közleményében.

Korábbi cikkünk a témában: Kiengedték a büntetőtáborból a Szabad Európa belarusz újságíróját

Darja Loszikot októberben vették őrizetbe, miután a rendőrség házkutatást tartott nála.

Az Egyesült Államok Darja Loszik azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására szólított fel, míg Jamie Fly, az RFE/RL elnöke szintén elítélte munkatársa feleségének fogva tartását, és azonnali szabadon bocsátását követelte.

Ihar Loszikot tavaly decemberben 15 év börtönbüntetésre ítélték olyan vádak alapján, amelyek továbbra is tisztázatlanok. A száműzetésben élő belarusz ellenzéki vezető, Szvjatlana Cihanouszkaja férjét, Szjarhej Cihanouszkit, valamint négy másik bloggert, ellenzéki politikust és aktivistát is hosszú börtönbüntetésre ítélték akkor Losikkal együtt.

Loszik és a többi vádlott ragaszkodott ahhoz, hogy az ellenük indított eljárás politikai indíttatású.

XS
SM
MD
LG