Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Már hétfőn államfőnek választhatják Sulyok Tamást


Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke (középen) 2022. november 15-én
Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke (középen) 2022. november 15-én

A köztársasági elnököt február 26-án választja meg az Országgyűlés – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a rendkívüli házbizottsági ülést követően. Megszólalt Sulyok Tamás is.

Az államfőjelölt érvényes ajánlásához az összes képviselő egyötödének aláírása szükséges, ez negyven főt jelent.

Az ellenzéki pártok most nem állítanak közös jelöltet, ahogy 2022-ben Róna Péter esetében tették. Az LMP Hack Pétert, a Mi Hazánk Csath Magdolnát javasolta, ugyanakkor ezeknek a frakcióknak nincs a jelöléshez szükséges számú képviselőjük, a többi ellenzéki frakció pedig jelezte, hogy nem kíván részt venni a köztársasági elnök megválasztásának folyamatában – írta a Facebookon Kocsis Máté.

Ő volt az, aki egy nappal korábban Balatonalmádiban, a Fidesz–KDNP kétnapos frakcióüléséről beszámolva bejelentette, hogy Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban péntek reggel arról beszélt, hogy több alkalmas jelölt is volt a posztra, de végül az alkotmányos ügyekben való jártasság, a nemzetközi jog ismerete, a szakmai életút alapján Sulyok Tamást találták legalkalmasabbnak.

Az ellenzék újabb pártkatonáról beszél

Az MSZP szerint Sulyok Tamás személyében „az autoriter rendszer egy újabb kiszolgálóját jelölte a Fidesz államfőnek”, hiszen Sulyok Tamás az Alkotmánybíróság elnökeként lényegében mindenben kiszolgálta az Orbán-kormányt.

A Demokratikus Koalíció, amely közvetlen államfőválasztást követel, úgy véli, „újabb fideszes pártkatona lett Orbán Viktor államfőjelöltje”.

A Jobbik szintén a közvetlen elnökválasztást szorgalmazza. A párt „nemzeti minimumnak” tartja, hogy „ne Orbán egy személyben döntsön az államfőről”.

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnök-frakcióvezetője szerint Sulyok Tamás pártkatona, aki nem alkalmas a megbomlott nemzeti egység helyreállítására. Az ellenzéki politikus Csath Magdolna közgazdászt, egyetemi tanárt nevezte meg alkalmas köztársasági elnöknek.

A Momentum közleményében úgy fogalmazott: nem vesznek részt „abban a parlamenti cirkuszban, ahol a Fidesz kiválasztja Orbán Viktor következő golyóstollát”.

Az LMP Hack Péter jogtudóst, egyetemi tanárt Sulyok Tamásnál alkalmasabbnak tartja a posztra.

A Párbeszéd – Zöldek, amely Kaltenbach Jenő jogtudóst ajánlja köztársasági elnöknek, úgy véli, hogy Sulyok Tamás jelölése „szimpla bábjáték”, amellyel „az Orbán-rezsim csak elfedni akarja a bajt”.

Sulyok Tamás közleményében azt írta: a jelölést tisztelettel megköszöni és elfogadja. Úgy fogalmazott: ahogyan jogászként, úgy köztársasági elnökként is elsősorban a jog alapvető értékeit szem előtt tartva tudja a köz javát szolgálni és a nemzet egységét kifejezni.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG