Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az Egyesült Államok visszatér az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába


Az Egyesült Államok - egyelőre megfigyelőként - visszatér az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába, miután Donald Trump előző amerikai elnök több mint két évvel ezelőtt kiléptette országát a testületből.

"Miközben tisztában vagyunk a tanács hibáival, tudjuk, hogy a testület fontos fóruma lehet azoknak, akik a zsarnokság és az igazságtalanság ellen küzdenek világszerte” – közölte hétfőn Mark Cassayre, az Egyesült Államok genfi ENSZ-képviseletének vezetője.

Trump elnöksége alatt az Egyesült Államok több nemzetközi szervezetből és egyezményből kilépett. Utódja, Joe Biden januári hivatalba lépése óta a folyamat visszafordításán dolgozik. Ennek a legutóbbi mozzanata a visszatérés a 47 tagú testületbe.

„A Biden-adminisztráció hisz abban a diplomáciában, amelynek a demokrácia, az emberi jogok és az egyenlőség áll a középpontjában. A multilaterális eszközök hatékony használata ezen vízió fontos eleme” – hangsúlyozta Cassayre.

Az előző washingtoni kormány 2018 júniusában jelentette be, hogy kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, amelyet azzal vádolt, hogy elfogult Izraellel szemben, illetve nem teljesítette a működésére vonatkozó reformköveteléseket.

A testületnek jelenleg a súlyos emberi jogsértésekkel vádolt Eritrea, Kína, Kuba, Oroszország és Venezuela is tagja.

Az Egyesült Államok egyelőre csak megfigyelői státuszban kerül vissza a testületbe, szavazati jog nélkül, amerikai tisztségviselők azonban arról számoltak be, hogy a kormány teljes jogú tagságra törekszik, miután év végén megürül három hely is.

Az ügyben az ENSZ közgyűlése hozza majd meg a végső döntést, amely általában októberben szavaz a szervezet új tagjairól.

Biden: "Egyedül nem vagyunk rá képesek"
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:00:37 0:00
Készült a dpa és az AP tudósításainak felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

XS
SM
MD
LG