Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az ukrajnai háború ellenére is megdőlt a beruházási rekord Szerbiában


Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Tavaly meghaladta a szerb jegybank várakozásait a közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) szintje. Ugyan a nyugat-balkáni ország EU-tagjelölt, mégsem csatlakozott a közösség Oroszországgal szemben elrendelt szankcióihoz, így a közvetlen légi forgalom sem állt le.

A szerb központi bank (NBS) friss jelentése szerint 2022-ben mintegy négymilliárd eurót ért el a külföldi beruházások értéke az országban.

Aleksandar Vučić szerb elnök ezt „hihetetlen sikernek” nevezte, amelyre ráadásul az ukrajnai fegyveres konfliktus közepette került sor.

Egyes szakértők úgy vélték, hogy az FDI nem várt növekedése részben az Oroszországból és Ukrajnából menekülők befektetéseinek köszönhető.

A Szabad Európa kérdésére reagálva az NBS arról számolt be, hogy bár tavaly márciusban és áprilisban lassulás volt tapasztalható, ezt az év többi része nem pusztán kompenzálta, de az eredmények jócskán meg is haladták a még az ukrajnai invázió kezdetét megelőzően készített előrejelzéseket.

A jegybank a csúcsdöntést elsődlegesen a makrogazdasági stabilitással, a kedvező üzleti környezettel, illetve a megkötött szabadkereskedelmi szerződések jelentette előnyökkel magyarázta.

Szerbia kivitele 2021-ben jelentős volt Oroszország és Kína irányába, de az európai uniós tagállamokba való összesített export ezt nagyságrendekkel felülmúlta; e lista élén Németország és Olaszország áll.

Ugyan a nyugat-balkáni ország EU-tagjelölt, mégsem csatlakozott a közösség Oroszországgal szemben elrendelt szankcióihoz, így a közvetlen légi forgalom sem állt le.

Ehhez kapcsolódóan: Szerbiában találhat otthonra az EU-ból kitiltott orosz RT?

Ljubodrag Savić belgrádi közgazdászprofesszor aláhúzta, hogy az FDI-bővülést a háború elől menekülő oroszok és ukránok érkezése is fűtötte.

Hivatalos adatok szerint tavaly 1020, orosz tulajdonú céget alapítottak Szerbiában, ez nagyjából tizenkétszer több az egy évvel korábban regisztrált 82-nél.

„A korábbi évek átlagának körülbelül öt-hatszázmillió euróval való túllépése a szerbiai körülmények mellett némiképp váratlan. Ennek talán ahhoz a tényhez is köze lehet, hogy jelentős volt az oroszok és ukránok beáramlása” – tette hozzá Savić.

Ehhez kapcsolódóan: Magyarország nem fogja megszavazni Koszovó felvételét az Európa Tanácsba

Az EU-tagjelöltek között egyedül Szerbia és Törökország nem léptetett életbe büntetőintézkedéseket Oroszország ellen a háború kitörése óta.

Szerbiát és Oroszországot történelmi és vallási kötelékek fűzik egymáshoz, amelyek részben az ortodox egyházban gyökereznek. A kapcsolat tovább erősödött azáltal, hogy Oroszország 1999-ben ellenezte az egykori Jugoszlávia (ma Szerbia) NATO-bombázását, és 2008-ban elutasította Koszovó függetlenségi nyilatkozatát. Ezt az álláspontját azóta is fenntartja.

XS
SM
MD
LG