Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Benyújtotta lemondását az ukrán védelmi miniszter


Olekszij Reznyikov az ukrán parlament ülésén 2023. június 28-án
Olekszij Reznyikov az ukrán parlament ülésén 2023. június 28-án

Olekszij Reznyikov azután adta be lemondását, hogy Volodimir Zelenszkij előző este bejelentette a tervezett személycserét.

Az ukrán államfő a védelmi tárca élére Rusztem Umerovot, az Állami Vagyonkezelő Alap 41 éves, krími tatár származású vezetőjét javasolta, aki tavaly szerepet játszott az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött fekete-tengeri gabonaszállítási megállapodásban.

A kijevi parlament elnökének megküldött levélben a tisztséget már csaknem két éve betöltő miniszter az ország kemény ellenállását méltatta az orosz agresszióval szemben, illetve elismerően szólt a nyugati „katonai segítségnyújtás megerősítését célzó lobbitevékenységről” is.

Ehhez kapcsolódóan: Korrupciós botrányok közepette Ukrajna belevág a toborzórendszer reformjába

„Az Oroszország által ideiglenesen megszállt területek több mint ötven százalékát már felszabadították. Védelmi erőink mindennap előrehaladnak” – írta.

„Megértették, hogy Ukrajna Európa keleti pajzsa” – hangsúlyozta.

Reznyikov, aki egyes sajtóhírek szerint Ukrajna londoni nagykövete lehet, kulcsfontosságúnak nevezte a hosszú távú partnerség kiépítését a legfontosabb szövetségesekkel, és a „valós biztonsági garanciák” megteremtését.

Ehhez kapcsolódóan: Az ukrán titkosszolgálat nagyszabású korrupciós rendszert tárt fel

A minisztériumot korrupciós botrányok rázták meg az utóbbi időszakban, a vád szerint például jócskán túlárazott szerződéseket kötöttek élelmiszerek és felszerelések beszerzésére vonatkozóan. Reznyikov tagadja, hogy bármi köze lett volna az ügyhöz, és kijelentette, hogy hivatali ideje alatt megreformálták a korábbi szabályokat, ő maga pedig minden rábízott feladatot teljesített.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG