Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Bige László: Igazságot szolgáltatott a bíróság


Bige László, a Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédet mond egy tájékoztatón Pétfürdőn 2016. szeptember 22-én
Bige László, a Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédet mond egy tájékoztatón Pétfürdőn 2016. szeptember 22-én

Első fokon felmentette a bíróság a vesztegetés vádja alól Bige László milliárdos vállalkozót. A műtrágyagyártással és -kereskedelemmel foglalkozó cégvezető szerint ez egy koncepciós per, amelyben a vád nem életszerű, „viccnek is rossz”, és a bíróságon ez ki is derült. A vállalkozó ellen még folyamatban van egy hasonló büntetőügy, egy GVH-s rekordbírság miatt indult per, valamint egy katasztrófavédelmi eljárás.

„Nem minősíthetem a bíróság döntését, nem is akarom, ellenben úgy gondolom, hogy a bíróság igazságot szolgáltatott” – mondta a Szabad Európának Bige László az ítéletet követően.

Szerinte még az ügyész sem érti, amit leírt, annyira életszerűtlen az a vád, hogy 135 millió forinttal megvesztegette őt egy vállalkozó, mert az az illető hivatalosan kifizette a megvásárolt műtrágyát; miért fizetett volna kétszer?

„A bíróság kirendelt könyvszakértőt, megnézte a számlakivonatokat, hogy minden egyes tonna árut, amit az érintett vállalkozónak eladtak, az utolsó fillérig kifizette. Ezt minden kétséget kizáróan megállapította a bíróság” – mondta Bige László.

Ez egy sima, egyszerű koncepciós per, de a vád nem életszerű, ilyen nem történik a valóságban – tette hozzá.

A vád egy másik részéről pedig azt mondta, hogy mivel a műtrágya nem hatósági áras, a törvény lehetővé teszi, hogy cége adhasson árengedményt, az nem bűncselekmény. A számla nélküli eladásról azt mondta, hogy az még viccnek is rossz, nekik hivatalosan kifizették az árut.

Ehhez kapcsolódóan: Bige László: „Ceaușescut is kivártam, ő sem végezte valami jól”

Zamecsnik Péter, Bige László ügyvédje szerint egy vállalkozó „kvázi feljelentése” és tanúvallomása alapján indult az ügy, amely abból áll, hogy Bige Lászlóval abban egyezett meg, hogy leértékelt árut kap, amit aztán feketén elad agrárcégeknek, a befolyt pénzt pedig átadja Bige Lászónak. Az ügyészség szerint Bige László 135 millió forintot kapott a vállalkozótól.

A bíróság felmentő rendelkezésében az szerepel, hogy a bűncselekmény nem állapítható meg, arra vonatkozóan nincs valós bizonyíték – mondta Zamecsnik Péter. A feljelentő állításait hiteltelennek minősítette a bíróság, a szavahihetősége megdőlt, mert a feljelentő és a tanúk előadásai sem időrendben, sem alapjukat tekintve nem voltak valósak, nem lehetett megállapítani Bige László felelősségét – tette hozzá.

Az ügyben keletkezett hanganyagok mind Bige László védekezését támasztották alá a bíróság szerint – mondta ügyvédje. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést jelentett be, ezért az ügy másodfokon folytatódik a Debreceni Ítélőtáblán.

Az ügyészség az eljárás indulásakor szerette volna elérni, hogy letartóztassák Bige Lászlót, de a bíróság nem fogadta el, ezért ebben az ügyben nem volt kényszerintézkedés.

A másik büntetőügy

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és vesztegetés miatt emelt vádat Bige László és öt munkatársa ellen. A vád szerint a vállalkozó nyolcszázmilliós vesztegetési pénzt kapott. Zamecsnik Péter szerint abban az ügyben is lényegében ugyan az a vád, csak másik vállalkozó állítja, és magasabb összegről van szó.

Ebben az ügyben volt 36 órán keresztül bűnügyi őrizetben Bige László, aki ezt az ügyet nem kívánta kommentálni, de ugyanúgy koncepciós pernek tartja, hamis váddal, hamis tanúkkal.

Szolnoki gyár

2018-ban háromszáz fővel tartott ellenőrzést a katasztrófavédelem a Bige Holding szolnoki üzemében hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmény gyanúja miatt. A gyárat bezáratták, de a bíróság később eltörölte ezt a korlátozást.

„Senki sem tudja, hogy mi van az ügyben” – mondta Bige László. Jelenleg is a hatályos engedélyek alapján és minden törvényt betartva működik a szolnoki üzem, negyven országba exportál. Úgy tudja, semmi konkrétum nincs ellenük az ügyben.

Rekordbírság a GVH-tól

2021 októberében 11 milliárd forintos bírságot szabott ki Bige László cégeire a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert állításuk szerint a Nitrogénművek Vegyipari Zrt., illetve a vele egy vállalkozáscsoportba tartozó műtrágyagyártó és -forgalmazó vállalkozások jogsértő módon meghatározták viszonteladóiknak a végfelhasználói árat és azt is, hogy mely vevők felé értékesíthetik. A cégcsoport a külföldi beszerzés korlátozása érdekében jelentős évi minimum-vásárlásmennyiséget, illetve kizárólagosságot írt elő viszonteladóinak.

A 11 milliárdot nem fizette be a cégcsoport, és bíróságon támadta meg a határozatot. Bige László szerint ez is egy koncepciós eljárás velük szemben, és majd a bíróságon kiderül az igazság. Szerinte nyugodtan, hátradőlve követhetik az ügyet. Mint mondta, ekkora bírságot még soha senkire nem szabtak ki Magyarországon, sőt a GVH egy év alatt kiszabott összes bírsága sem éri el ezt a szintet.

Tavaly egyébként rekordévet zárt a Bige Holding, nagyon sok volt az export, nagyon magas áron – mondta Bige László. Az idei első negyedév már sokkal rosszabb – tette hozzá.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG