Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Börtönbe került egy török popsztár, mert vallási iskolákról viccelődött


Gülşen török popsztár koncerted ad Isztambulban 2016. április 10-én
Gülşen török popsztár koncerted ad Isztambulban 2016. április 10-én

Letartóztatták Gülşent, a török popsztárt gyűlöletkeltés vádjával egy vicc miatt, amelyet a törökországi vallási iskolákról mondott – jelentette az ország állami hírügynöksége.

A 46 éves énekesnőt és dalszerzőt, Gülşen Çolakoğlut isztambuli otthonából vitték el kihallgatásra csütörtökön, és késő este hivatalosan is letartóztatták, majd a tárgyalásáig börtönbe került.

A letartóztatás felháborodást váltott ki a közösségi médiában. A kormány kritikusai szerint Recep Tayyip Erdoğan elnök lépése azért történt, hogy megszilárdítsa vallási és konzervatív támogatói bázisát a tíz hónap múlva esedékes választások előtt.

A vádak alapját egy áprilisi isztambuli koncerten elhangzott vicc adta, amikor Gülşen azzal poénkodott, hogy egyik zenészének perverziója onnan ered, hogy vallásos iskolába járt. A közösségi médiában nemrég kezdett el terjedni egy videó, amelyen Gülşen ezt mondja, és amelyben a letartóztatását követelték ezért.

Gülşen – aki már korábban is az iszlám csoportok célkeresztjébe került színpadi öltözéke miatt – bocsánatot kért azoktól, akiket megsértett, és hozzátette, hogy kiragadott megjegyzését azok terjesztik, akik az ország megosztottságát akarják elmélyíteni.

Kihallgatásán Gülşen visszautasította azokat a vádakat, hogy gyűlöletet szított volna, és azt mondta a bíróságon, hogy végtelenül tiszteli hazája értékeit és érzékenységét – jelentette az állami Anadolu ügynökség.

Elutasították azt a kérést, hogy a tárgyalás végéig szabadlábra helyezzék.

Kemal Kılıçdaroğlu, Törökország fő ellenzéki pártjának vezetője felszólította a török bírákat és ügyészeket, hogy engedjék szabadon Gülşent.

„Ne árulják el a törvényt és az igazságot, engedjék szabadon a művészt most!” – írta Twitteren.

Úgy tűnik, Erdoğan kormánypártjának szóvivője, Ömer Çelik megvédte az énekesnő letartóztatásáról szóló döntést, mondván, hogy „a gyűlöletkeltés nem művészet”.

„A társadalom egy részét a perverzió vádjával illetni és megpróbálni polarizálni Törökországot, az gyűlölet-bűncselekmény és az emberiség szégyene” – írta Çelik Twitteren.

Erdoğan és iszlamista kormánypártjának számos tagja vallási iskolában végzett, amelyeket eredetileg imámok képzésére hoztak létre. A vallási iskolák száma megnőtt Erdoğan uralma alatt, aki azt ígérte, hogy istenfélő nemzedéket nevel.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG